A Braga mestere is megtartotta mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját a holnapi BL-találkozót megelőzően.
Az ellenfél
„Ez az az út, amelyen járni akarunk, ahol lehetőségünk van arra, hogy a világ legjobb csapataival mérkőzzünk meg. Eddig két jó meccset játszottunk a Bajnokok Ligájában, jó csapatjátékkal, szép emlékekkel. Ezen a két meccsen megmutattuk, hogy képesek vagyunk a kemény munkára, ezt szeretnénk a következő meccsre is átvinni.”
Különleges meccs
„Ez egy olyan mérkőzés, amely ott lesz az SC Braga történelemkönyveiben. Igyekszünk a világ egyik legjobb csapata ellen ambiciózusan hozzáállni a meccshez, de fegyelmezettek is akarunk lenni annak érdekében, hogy elérjük a kívánt eredményt és a végsőkig harcolni fogunk a győzelemért.”
Felkészülés
„Ambiciózusak és felelősségteljesek vagyunk, mindent megtettünk, hogy felkészüljünk. Készen állunk a mérkőzésre, a játékosaink önbizalmára fogunk építeni. Bármi lehetséges, ha minden erőnkkel küzdünk a jó eredményért.”
Elkötelezettség
„Olyan csapatot szeretnénk, amely végrehajtja a kidolgozott tervet. Egy olyan csapatot szeretnénk a pályán látni, amely képes megmutatni, hogy mit is tud, amelyhez minden játékos hozzáteszi a magáét.”
A Real Madrid helyzete
„Egy kiváló kerettel rendelkező ellenfélről van szó. Még ha a meccset megelőzően a Sevillával is játszottak, utána pedig az FC Barcelonával találkoznak, nem gondolom, hogy megkönnyítik a dolgunkat.”