Walter Mazzarri: Megnehezítettük az ellenfelünk dolgát

Walter Mazzarri
Walter Mazzarri (forrás: youtube screenshot, estenews)

A Real Madrid elleni vesztes BL-mérkőzés után a Napoli edzője elmondta gondolatait a sajtó munkatársainak.

A mérkőzés

„Elégedett vagyok a teljesítményünkkel. 2-2 után volt egy pont, amikor azt hittem, hogy megszerezhetjük a harmadik gólt és átvesszük a vezetést. Összességében elégedett vagyok a srácok erőfeszítéseivel. Számításba kell vennünk a hangulatot és a pályát, ahol játszottunk. Talán jobban koncentrálhattunk volna a védekezésünkre, mivel a Real Madrid halálos a kontráival. Sok mindent nem mondhatok ezen kívül, mert jól álltunk a mérkőzéshez, megfelelő mentalitással mentünk ki a pályára. Életben tartottuk a meccset, megnehezítettük az ellenfelünk dolgát.”

Gólöröm

„Amióta itt vagyok, egy kivételes, pozitív hangulatú csoport tagja lettem. Ez az ölelés is megerősíti ezt az érzést. Nagyszerű dolgokat vihetünk véghez ezzel az attitűddel. Ezekben a srácokban rengeteg morális érték van. Ezúttal is megfelelő hozzáállással játszottunk. Miután a Real Madrid átvette a vezetést, reagáltunk, ezt pedig jó látni. Egy elit ellenfél ellen játszottunk, amit figyelembe kell vennünk.”

Osimhen beállítása

„Nem volt benne túl sok játékperc. Egyetértettünk abban az orvosokkal, hogy fél órát játszhat. Úgy döntöttünk, hogy egy teljes félidőre beállítjuk, hogy az Inter elleni mérkőzésre már teljesen regenerálódni tudjon. Nem akartuk erőltetni, mivel sérülés után tér vissza, folyamatosan kell a legjobb formájába lendülnie.”

Forrás: sscnapoli.it
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK