Egytől egyig: Union Berlin – Real Madrid (2-3)

Azt nem lehet mondani, hogy a mester feltett kézzel küldte volna fel a csapatot, a hiányzók fényében meglehetősen erős kezdőt küldtünk ki a többek között Bonucci, Tousart és a BL-keretbe nem nevezett Schäfer András hiányával küzdő hazaiak ellen. Carlo alatt az idén erősen mutatkozó ásítozásokban és büfézésekben gazdag kezdést követően tili-tolival próbáltuk feltörni az ellenfél védelmét, olykor hosszú percekig fárasztva az ellenfelet. Bellingham helyzetei azonban nem találtak utat, Joselu is csupán a kapufa tetejét tudta megcsípni. A félidő hajrájában aztán büntetőből adódott egy lehetőség, de Modrić rontott, az Union pedig kihasználta egy perccel később a védelem által prezentált Benny Hill előadást. Rodrygo fejesénél a Kameni-féle főzetből kortyolgató Rønnow reflexei láttán már roswelli élményekben lehetett részünk, de Joselu egy kimunkált bólintással felvéste magát az UFO-szkeptikusok táborába. Aztán jött a meccs legszebb találata egy mutatós kontra során a Fran-expressz robogott el a baloson, dobott egy puszit Mendynek a kispad felé, majd megtalálta Joselu kobakját, aki megfejelte góljainak számát. Az ekkor már jelentős erőnléti gondokkal küzdő Union azonban megint kihasznált egy kavarodást és így újra egálban voltak a felek. De ha a Real Madrid a pályán van, a meccset az utolsó utáni pillanatig komolyan kell venni, és a borbélyok által megmentett Ceballos egy komfortosan megpattanó lövéssel nyugtázta a hibátlan csoportkörös teljesítményt. A 7 pont az akarat érdeme, a romokban heverő védelmet azért egy jobb formában lévő csapat busásabban sanyargatta volna meg.

Rögtön az elején egy nagy bravúrral próbálta alátámasztani visszakerülésének hitelességét, a találkozó nagy részében egyébként nem is teljesített rosszul, ugyanakkor az Union egyenlítő góljában az ő szerepe is vitathatatlan, védhető lövést szedett be. Lunin az elmúlt pár meccsen azért ennél magasabbra tette a lécet, Courtois visszatéréséig pedig szeretném, ha a kapusposzt ténylegesen a mutatott teljesítményen múlna. Ha Lunin jobb, Kepa pedig nem annyira stabil, akkor legyen az ukrán kapusé a hely.

Hiába tetszett egy-két előkészítése és az az életerős kapáslövés a tizenhatos előteréből, sajnos sokat ront az összképen, hogy a beadásaiból rendre a berlini csapat profitált, ugyanis mindenhova is lődözte őket. A hazaiak vezető góljánál könnyen nyomták el, sajnos ebben több volt összességében.

A két belső védő közül egyértelműen ő volt a hatékonyabb, bár az első gól előtt azért egy felesleges kifutás után vesztett párharcot a levegőben. Ugyanakkor a meccs jelentős részében sikerrel vívta meg a harcait az ellenfél támadóival szemben.

Teljes mértekben vállalhatatlan teljesítmény az osztrák hátvédtől. Az első gólban ő volt leginkább a ludas, azzal az egészen kacska mozdulattal, de egész meccsen zavarba hozható és dekoncentrált volt. Lecserélésével egy probléma volt, hogy nem hamarabb érkezett.

Durva amikor úgy lehet balhátvédet nézni a Real Madridban, hogy valami előremutató dolog is történik a pályán nem? Egy veszélyes helyzetben elszórt labdát leszámítva nagyon jó meccset futott, folyamatos irányváltásokkal operált a pálya széle és a félterület között, vagy épp a védelem mögé próbált érkezni lendületből. A második gól főszereplője is ő volt, megharcolt a labdáért, majd sprintbe vágta magát és okosan tálalt középre. Nem értem Ancelottinál miért egyértelmű favorit Mendy, számomra ez közel sem annyira lefutott történet.

Sajnos nála is az a helyzet, mint Lucasnál, volt szép megmozdulása (második gól előtti indítás), ugyanakkor inkább a hibái és a rajta elszálló lehetőségeink, és a miatta keletkezett ellenoldali akciók maradtak meg bennem élesebben.

45 perc jutott ezúttal a pihentetés miatt lehozott uruguayi számára, a sűrű versenynaptárban ennyi sérülés mellett ez egy érthető edzői döntés. Az első félidő közepén volt egy veszélyes próbálkozása, emellett jó passzokkal, dinamikusan játszott.

Amennyire örültem Joselu duplájának, legalább annyira élveztem az ő győztes találatát is, hiszen lelkileg két nem egyszerű szezont futó játékos sikerélményeit élhettük meg. Ceballos az elmúlt pár meccs szürkesége után most jóval agilisabb és a németek szempontjából kellemetlenebb volt, a legtöbb szerelést is ő mutatta be.

Jude nem futballista. Hiba lenne az ő tevékenységét ebbe a kőegyszerű témakörbe belegyömöszölni. Egy milliókat érő zongorán lehet a bocibocitarkát két ujjal játszani, de amikor valaki odaül és a La Campanella csendül fel az ujjai alól rontás nélkül, az valami egészen más dimenzió. Ugyanaz a hangszer, mégis más az univerzum. Jude hangszere a labda és valami olyan varázslatos összhangot mutat a teste minden rezdülésével, ami a legnagyobbak sajátja volt. Mindezt a modern kor 90 perces Cooper-tesztjei és teljesítményfigyelő melltartói követelte elvárások könnyed kipipálása mellett. Jude nem futballista. Jude nem is előadó. Ő egy művész.

Laposkúszásban tett le egész jó teljesítményt az asztalra. Érdemes volt megfigyelni, hogy bár támadó volt, mégis amolyan Benzemásan bevonta magát a passzjátékba és a helyzetek előkészítésébe egyaránt. Bellingham zseniális labdájára jól érkezett, oda csak a BL-szezon legnagyobb hárítása volt elég, de Joselu fejére már egyenlítést érő labdát varázsolt. Az őszi álomból novemberre felébredő brazil így továbbra is hozza azt, amit vár tőle a közönség.

Az ellenfelet az első félidőben a padról megfigyelő német új lendületet vitt a játékba, beállásával megtalálva azokat a passzfolyosókat és ütemeket, amiket a többieknek azidáig nem sikerült, ráadásul elkezdtünk szögletből is veszélyesek lenni.

Segítségével a maradék 25 percre sikerült eltüntetni az Alaba-féle káoszt, neki jelen állás szerint egyértelműen az alapkezdőben a helye.

Nekem tetszett a Mister meccselése ezúttal, a lehetőségekhez mérten jó kezdővel állt elő és a cseréi is ültek, bár Rüdiger egy hangyányit hamarabb is érkezhetett volna. A 6/6-os mérleg bármely BL-csoportban önmagáért beszél, dicséretes, hogy komolyan vettük a makulátlanság megőrzése mellett magasztosabb téttel nem bíró összecsapást is.