Valverde: Meg fogjuk csinálni

Fede Valverde
Fede Valverde (forrás: realmadrid.com)

A játékosok közül Valverde, Rodrygo, Brahim és Camavinga nyilatkozott a Manchester City elleni BL-negyeddöntő 3-3-as odavágója után.

Valverde:

„Szerettünk volna nyerni, de nem sikerült. Köszönjük a szurkolóink támogatását, hiszen az első perctől mögöttünk álltak. Mindannyian ugyanazért harcolunk, még van egy meccsünk, meg fogjuk csinálni.”

„Remekül dolgoztunk csapatként, minden játékos mindent beleadott. Néhány apró taktikai részleten csúsztunk el, így kaphattunk néhány gólt a remek teljesítményünk ellenére, de a visszavágó még hátra van. Pihennünk kell, készen kell állnunk a hétvégére, mivel még mindig harcban állunk a bajnoki címért, aztán újra a City-re koncentrálhatunk.”

„Nagyszerű érzés volt gólt szerezni, remek dolog a gólszerzéssel járó érzelmeket átélni. De nem volt ott az ideje, hogy elragadtassuk magunkat, mivel még egy gól kellett volna. Lesz majd idő az ünneplésre később.”

„Szükségünk volt arra, hogy a támadók kisegítsenek védekezésben is, amit nagyszerűen csináltak. Mindenki részéről nagyszerű teljesítmény volt ez.”

Rodrygo
Rodrygo (forrás: realmadrid.com)

Rodrygo:

„Nyerni akartunk, jó eredményt akartunk elérni az első meccsen, de egy döntetlent sikerült. Kihagytunk néhány nagy helyzetet, de ez rendben van. Jól kell dolgoznunk a héten, vár ránk egy másik meccs, aztán jöhet a visszavágó.”

„Mindig nehéz, ha korán hátrányba kerülsz. Sikerült visszajönnünk és előnybe kerülni, kicsit jobban is irányíthattuk volna a meccset, a kontráink nagyon veszélyesek voltak. Most már a jövő hétre koncentrálunk.”

„Azt hiszem nem számítottak arra, hogy a bal oldalon játszom, mivel mindig Vini van ott. Kipróbáltunk egy új taktikát, ami jól működött, még akkor is, ha az eredmény végül nem olyan lett, mint amilyet szerettünk volna. De most már a jövő héttel kell foglalkoznunk.”

„Tudtuk, hogy a City remek befejezőkkel rendelkezik, a kaputól távol le kellett volna kapcsolnunk őket. Ez nem sikerült, erről sok mindent nem lehet mondani, most rajtunk múlik, hogy nyerünk-e a visszavágón. Nyitott maradt a párharc. Az fog továbbjutni, aki kevesebb lehetőséget hagy ki.”

Brahim
Brahim (forrás: realmadrid.com)

Brahim:

„Csodás meccs volt ez a szurkolók és a futball szerelmesei számára. Egy csodálatos futballmérkőzés. Elképesztő minőség volt a pályán, 3-3 után pedig minden Manchesterre maradt. Ez egy nagyon intenzív, nagyszerű meccs volt mind a nézők, mind a játékosok számára. Igazi adok-kapok, kiegyenlített összecsapás.”

„Ez a Bernabéu, ahol még ha hátrányban is vagy, tudod, hogy visszajöhetsz. Megszerezhettük volna a negyedik gólt is, de ma nem így volt megírva. Remélem, hogy Manchesterben meglesz a továbbjutás.”

Camavinga
Camavinga (forrás: realmadrid.com)

Camavinga:

„Összességében jó meccs volt. Remekül játszottunk, de nem tudtunk nyerni. Még többet kell beleadnunk a visszavágón.”

„Korán gólt kaptunk, de az volt a kulcs, hogy megfelelően reagáltunk.”

„Mindenki azt mondja, hogy többet kellene kapura lőnöm, úgyhogy ma megpróbáltam. A legfontosabb az, hogy meglőttem a gólt a csapatnak.”

„Úgy játszottunk, ahogy mindig, nagy energiával, személyiséggel. Én és a csapatban mindenki más is szívvel játszott. Jó teljesítmény volt.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Tovább

Bellingham: Keserédes ez a győzelem

Az angol középpályás szavai a győzelmet követően “Nagyon elégedett vagyok a reakciónkkal, a teljesítményünkkel és az eredménnyel is…