A futballvilág híres rivalizálásai közül egyik sem hasonlítható a Real Madrid és a Barcelona párharcához. A két klub kulturálisan és földrajzilag is távol áll egymástól, de már akkor is uralták a spanyol labdarúgást, amikor a LaLiga még nem is létezett.
Nem meglepő, hogy a spanyol futballnaptár legnagyobb mérkőzése az El Clásico, amelyet a televíziókészülékeken keresztül milliók követnek szerte a világon. Volt néhány emlékezetes összecsapás az évek során, ezek közül néhány alkalommal igen sok gól született. A két szurkolótábor számára nincs is jobb érzés annál, mint amikor alapos verésben részesítik a másik csapatot.
Az utóbbi időszakból az egyik leghíresebb ilyen alkalom a Barcelona „manitája”, a Mourinho féle Madrid elleni 5-0-s győzelem a Nou Campban még 2010-ben. Ezt megelőzte egy 2-6-os vereség a Madrid számára a Bernabéuban, miközben a két csapat fej-fej mellett harcolt a bajnoki címért. A legutóbb pedig ott volt a Madrid emlékezetes fordítása a kupában, amikor a hazai 0-1-es vereség után idegenben verték 0-4-re a Barcelonát.
Ezt megelőzően a blancók legnagyobb győzelme az elmúlt 20 évből a 2008-as, 4-1-es bajnoki mérkőzés volt 2008 májusából, alig három nappal azután, hogy a Schuster által irányított csapat bebiztosította a bajnoki címét Pamplonában.
Jó néhány esetben láthattak a nézők 5 vagy 6 gólt egy-egy ilyen meccsen, de az, hogy akár ennek a duplája is ott legyen az eredményjelzőn, már nagyon régen volt. A 184 bajnoki találkozásukból és 36 kupapárharcukból csupán öt olyan alkalom volt, amikor 10 vagy annál több gól született, ezek közül ráadásul kettő döntetlen lett.
A legnagyobb győzelmek
1943 júniusában minden idők egyik legőrültebb Clásicóján a Real Madrid 11-1-re győzte le a Barcelonát a Copa del Generalísmo elődöntőjének visszavágóján. A Barcelona 3-1-re nyert a Real Madrid ellen az odavágón, magabiztosan várta a második meccset. De a félidőben már 8-0 volt az eredményjelzőn, a második játékrészben pedig ehhez még hozzá jött 3 hazai és egy vendég gól. Néhányan úgy gondolják, hogy az igazi rivalizálás itt kezdődött el.
Persze volt néhány lenyűgöző győzelem ezen kívül is. A Barcelona szurkolói számára az 1935-ös és 1945-ös 5-0-s győzelmek is ide tartoznak, de az 1974-es 0-5 is, amikor Johan Cruijff vezette győzelemre a csapatot a Bernabéuban. 1994-ben edzőként is megtette ezt a Camp Nouban, de a Madrid erre egy évvel később egy 5-0-val válaszolt. A Cruijff tanítvány Guardiola féle Barcelona 5-0-s győzelme ezért is volt szimbolikus 2010 novemberében.
A Barca kétszer lőtt ennél többet, egyszer 7-2-re nyert bajnokin 1950-ben, egyszer pedig 6-1-re a kupában hét évvel később.
A legnagyobb arányú győzelmek azonban még mindig a Madrid neve mellett vannak. Az 1943-as 11-1 mellett egy megsemmisítő vereséget mértek a katalánokra 1935-ben, az akkori 8-2-es meccsen Sañudo 4-et, Lazcano 3-at lőtt.
Az első bajnoki Clásico
Az első alkalom, amikor a két csapat találkozott egymással, 1902-ben volt. De az első bajnoki klasszikusra 1929-ben került sor a Les Cortban. A hazaiak első hazai vesztes El Clásicójukat láthatták ekkor, hiszen a vendégek nyertek 1-2-re. A visszavágót mindenesetre 0-1-re a Barcelona vitte, ráadásul a bajnoki címet is bezsebelték a katalánok.
Az El Clásico elnevezés
Eredetileg a két óriás spanyol bajnoki mérkőzéseinek megnevezése volt ez, de mostanra bármikor is találkozzon a két együttes, így hívják az összecsapást.
Ki nyert több klasszikust?
256 tétmeccset játszottak a felek egymás ellen, emellett 42 barátságos meccsre is sor került. A 256 tétmeccsből a Real Madrid nyerte a többet, 104-et, míg a Barcelona 100-at. 52 döntetlen született. A Barcelona több barátságos meccset nyert, de az emberek ennek nem sok jelentőséget tulajdonítanak.
A legeredményesebb gólszerző
Lionel Messi nevéhez fűződik a legtöbb gól az El Clásicók történetében, szám szerint 26. Mögötte Cristiano Ronaldo és Alfredo Di Stéfano állnak, 18-18 góllal. Messié a legtöbb gólpassz (14) és mesterhármas (2) is.
Karim Benzema 16 gólig jutott, amivel a francia az ötödik legeredményesebb, megelőzve a 15 gólos Raúlt.
A 14 gólosok: César (Barcelona, 1939-1955), Puskás Ferencs (Real Madrid, 1958-1966), Paco Gento (Real Madrid, 1953-1971).
A legtöbb mérkőzés
Sergio Busquets 48 El Clásicón lépett pályára, ami abszolút csúcs. Mögötte Lionel Messi és Sergio Ramos áll, 46-46 meccsel.