A Barcelona vezetőedzőjének nyilatkozata a Real Madrid elleni vereséget követően.
„Mindenki láthatta, hogy mi történt. Nyugodtan megbüntethetnek. Ott vannak a képek. Én csak a meccset elemezhetem, amelyen jobbak voltunk, mint a Madrid. Apró részletek hiányoztak, de ez is az átalakulási folyamat része, amelyben jelenleg benne vagyunk. Győzelmet érdemeltünk volna.”
„Hogy elveszítettük volna a védekezésünk stabilitását? Két kivételes pillanatról volt szó. A büntetőt leszámítva kevés problémát okoztak nekünk. A második góljuk egy védelmi hiba volt, a harmadik pedig egy kontra, amit nem tudtunk megállítani. Ez az első mérkőzés másolata volt. Ha hozzáadsz hat pontot a Barcelona pontjaihoz, a Madridtól pedig levonsz hatot, akkor megvan a bajnokság.”
„Tökéletesen egyetértek azzal, hogy probléma a gólvonal technológia hiánya. Szégyen. Igen, az. Ha mi akarunk lenni a világ legjobb bajnoksága, akkor fejlődnünk kell és be kell vezetnünk a technológiákat. Mindenki látta, bent volt a labda. A Getafe elleni első bajnoki meccsünkön is megmondtam, hogy nem tetszik, amit látok, ma pedig csak halmozódtak a képtelenségek.”
„Szerintem tegnap megkérdeztek arról, hogy mit gondolok a játékvezetőről, én pedig azt mondtam, hogy remélem, észrevétlen marad és jó döntéseket hoz. Nos, ezek közül egyik sem történt meg. Szégyen.”
„Harcolnunk kell a második helyért, tovább kell lépnünk. Felemás érzéseim vannak. Büszke vagyok a csapatra. A normális az lett volna, ha nyerünk, de voltak olyan játékvezetői döntések, amelyekre nincs ráhatásunk. Jobbak voltunk a Madridnál, megérdemeltük volna a három pontot. El kell mondanunk a szurkolóinknak, hogy megérdemeltük volna és jól játszottunk. És hogy a győzelem a kedvezőtlen körülmények miatt maradt el.”
„Teljes igazságtalanságot látok. Nem csaphatok be senkit, legkevésbé a szurkolókat. Egyértelmű, mindenki látta, hogy mi történt. A bíró egyetlen jó döntést sem hozott. Ismétlem, ma itt hatalmas igazságtalanságot láttunk. Szégyen.”
„Nem most van itt az ideje a hosszabbításomról beszélni. Még hat meccset le kell játszanunk. Most a következő meccsre kell koncentrálnunk.”
„Lamine egy nagyon különleges játékos. Nehéz megállítani, ha egy az egy elleni küzdelemről van szó. Ez sokat ad a csapatnak. Egy nagyszerű berobbanásnak lehetünk tanúi.”