A Real Madrid legendája saját podcastjében szóban is elbúcsúzott a madridistáktól.
Nos, madridisták! Szeretnék valamit bejelenteni. Valami fontosat a jövőmmel kapcsolatban. Nem könnyű ezt szavakba önteni, és biztosan nehéz is lesz számomra. De azt akarom, hogy tudjátok és értsétek meg, hogy ez, a tizedik idényem a világ legjobb csapatában, a Real Madridban, ez lesz az utolsó idény számomra.
Gondolom hallható, hogy ez milyen nehéz most nekem. De meg vagyok győződve arról, hogy ez a helyes döntés számomra. Sokszor, sok hónapon át gondolkodtam azon, hogy mit csináljak, és az az igazság, hogy bár mint mindig, most is vannak pro és kontra érvek, de meggyőződésem, hogy ezt akarom, hogy ez a helyes döntés számomra.
Mindig az volt az elképzelésem, hogy a csúcson hagyom abba ennél a klubnál. Ez az, amit ez a klub megérdemel. Ez volt az egyik legjobb idényem karrierem során és szerintem ez egy remek pillanat a távozásra, mivel pontosan ez az, amit mindig akartam. Azt, hogy ha néhány év múlva Toni Kroos-ról beszélgettek, akkor emlékezzetek, hogy milyen voltam, hogy hogyan távoztam, hogyan feleltem meg a kihívásoknak. Mindig azt mondtam, hogy amikor elhagyom a Real Madridot, a futballt is abbahagyom, mert innen akarok visszavonulni. Most pedig ez fog történni.
Tehát az utolsó itteni idényem az utolsó idényem profi futballistaként is. Ezt követően még ott leszek az Európa-bajnokságon a német válogatottal, de soha nem fordult meg a fejemben, hogy klubot váltsak, vagy valahol máshol is futballozzak. A tíz év alatt egyetlen egyszer sem, ahogy most sem.
Szeretném, ha tudnátok, hogy ez nem könnyű nekem. És amiatt sem könnyű, mert az emberek azt mondják, hogy még néhány évig nyugodtan játszhatnék. Lehet, hogy így van. De ahogy mondtam, nem akarok egy olyan helyre menni, ahol az emberek azt gondolják, hogy minek játszom, már nem vagyok azon a szinten… A kispadon ülök, nem érzem jól magam, nem akarok ott lenni… Ezért is akarom a világ legjobb klubjában befejezni a karrieremet, a legjobb pillanatban.
A legjobb pillanat pedig most van. És ez a döntésem oka.
Szeretném elmondani, hogy nagyon hálás vagyok az elmúlt évekért, a rengeteg szeretetért, amit kaptam tőletek. Ez különleges volt. Ez teszi ezt a klubot olyan különlegessé, a szurkolók. Ezért éreztem magam mindig itthon ennél a klubnál, Spanyolországban, Madridban.
Az a döntésem, amikor ide jöttem Madridba, nagyon pozitív irányba változtatta meg az életemet. Ezért vagyok nagyon hálás.
Most pedig szeretném, ha mindazt, amit elmondtam, néhány napra és hétre elfelejtenénk. Legalább addig, amíg megnyerünk egy újabb trófeát. Tudjátok, hogy a legfontosabb számomra az, hogy megnyerjük ezt a trófeát együtt veletek, a klubbal.
És ahogy az elmúlt tíz évben mindig mondtam: Hala Madrid y nada más!