A klub hivatalos tájékoztatása a Vinícius Júniorral szemben elkövetett rasszista búncselekmények kapcsán megszületett ítélet vonatkozásában.
A Real Madrid C.F. hivatalos közleményben tudatja, hogy a mai napon, 2024. június 10-én a valenciai 10-es számú bíróság bűnösnek találta azt a három fiatalembert, akiket azzal vádoltak meg, hogy 2023. május 21-én, a Valencia C.F. és a Real Madrid C.F. között a Mestallában lejátszott bajnoki mérkőzésen rasszista kiabálásokkal és mozdulatokkal sértegették játékosunkat, Vinícius Júniort.
A három vádlottat bűnösnek találták Vinícius Júniur erkölcsi integritásának megsértésében, amelyet tovább súlyosbított a rasszista indíttatásból elkövetett bűncselekmény ténye. Mindhárom vádlott nyolc hónap börtönre ítélték, emellett két évre kitiltották őket minden futballstadionból.
Mindhárman elismerték bűnösségüket és bocsánatkérő levelet tettek közzé, amelyet játékosunknak, Vinícius Júniornak és a Real Madrid C.F.-nek, továbbá mindenki másnak címeztek, aki bármilyen módon megbántva vagy megalázva érezte magát a viselkedésük miatt. A három vádlott a megbánásukról tanúbizonyságot téve arra kérték a szurkolókat, hogy a rasszizmus és kirekesztés minden formáját számolják fel a futballmeccseken.
Ez volt az első ilyen jellegű ítélet, amelyet büntetőbíróság és törvényszék hozott.
Vinícius Júnior mellett a Real Madrid is magánvádlóként lépett fel az eljárásban, és továbbra is azon fog dolgozni, hogy megvédje klubunk értékeit és mindenfajta rasszista viselkedést felszámoljon a labdarúgás és a sport világában.