Toni Kroos elbúcsúzott a nemzeti csapattól

Kroos
Kroos (forrás: realmadrid.com)

A német játékos az alábbi sorokkal búcsúzott közösségi oldalán a nemzeti csapattól az Eb-kiesést követően.

2023. szeptember 29-én csörgött a telefonom. Hívó fél: Julian Nagelsmann. Kérés: Gyere vissza a nemzeti csapatba. Az első gondolat a fejemben: Nem őrültem meg! Első gondolat a szívemben: Hát hogy a viharba ne! Mint ismeretes, a szív döntött.

Az első gondolatom ma reggel, 2024. július 6-án: Örülök, hogy megtettem. A tegnapi mérkőzés lefújásának pillanatában érzett üresség és szomorúság ellenére is. Mindig többet láttam ebben a csapatban, mint amit az elmúlt években mutatott. De azt nem gondoltam volna, hogy ilyen rövid idő alatt lehetővé válik, hogy valós esélyünk legyen arra, hogy megnyerjünk a trófeát, és a legjobbakkal egy szinten legyünk.

Ezért is vagyok nagyon büszke arra, amit ez a csapat elért! És egész Németország újra büszke lehet. Külön köszönet jár azoknak, akik lehetővé tették, hogy ez a hazai rendezésű Eb különleges legyen. Láttunk, megéltünk, éreztünk titeket!

A magam részéről köszönöm azt az igazán különleges melegséget és szeretetet, amely az elmúlt hetekben körülvett. Ez nagyon különleges volt.

Végül pedig egy kérés: Most, hogy Németország visszanyerte kedvenc gyermekét, ne engedjétek el újra! A csapat útja folytatódik. És ha ti még a rossz időszakokban is mögöttük álltok, az elképesztően sokat segít! Egy dologról biztosíthatlak benneteket: ez egy nagyszerű emberekből álló csapat, akik mindent megtesznek azért, hogy sikeresek legyenek.

Németország ismét nagyszerű!!! 🖤❤️💛

És ami még nagyon fontos számomra: Elnézést kérek tőled és mielőbbi gyógyulást kívánok neked, Pedri! Természetesen nem állt szándékomban ártani neked. Gyors felépülést és minden jót! Nagyszerű játékos vagy.

Forrás: Instagram
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK