Carvajal: Tudjuk, mit jelent a klubnak ez a sorozat

Dani Carvajal (forrás: realmadrid.com)
Dani Carvajal (forrás: realmadrid.com)

A Real Madrid kedden este 9 órakor a Stuttgart ellen kezdi meg szereplését a Bajnokok Ligájában. A találkozó előtt a játékosok részéről Dani Carvajal nyilatkozott.

A mérkőzés

„Minden sorozatban nagyon fontos az első mérkőzés. Nagyon várjuk a Bajnokok Ligáját ezzel az új formátummal, várjuk, hogy hazai pályán játsszunk, mert tudjuk, mit jelent ez a klubnak. Az első perctől kezdve szeretnénk mindent beleadni, nem akarunk esélyt adni az ellenfélnek.”

„A Stuttgart egy bátor, fiatal csapat, szeretik tartani a labdát. Mélyen védekeznek, majd ebből váltanak ritmust, nem szabad a csapdájukba esnünk. Türelmesnek ébernek kell lennünk, nem szabad nekik adnunk a labdát, dominálnunk kell. Ez a kulcs.”

Stuttgart

„Az előző idényben tulajdonképpen egész Németországot bejártuk. Holnap egy másik ellenféllel nézünk szembe, ellenük még nem játszottam, mióta a Real Madrid mezét viselem. Remélhetőleg a stadion, a szurkolóink, az, hogy hazai pályán játszhatunk segít abban, hogy nagyszerű teljesítményt nyújtsunk.”

Elvárások

„Jude visszatérése fantasztikus hír. Tudjuk, mire képes, mit ad nekünk labdával vagy anélkül; nagyszerű dolog, hogy ismét a keretben lehet. Veretlenek vagyunk egy ideje, de többet várunk magunktól a nyújtott teljesítmény és az eredmények terén. Ilyen elvárások vannak a Real Madridnál, holnap újabb lehetőségünk lesz arra, hogy fejlődjünk.”

 Miben kell még fejlődni?

„Jó hír, hogy a csapat még nincs csúcsformában, így van miben fejlődnünk, fizikálisan is, és a teljesítményünket illetően is. A sérüléseknek megvan a maguk átka, ha a pihenésről van szó, a kezdőbe kerülő játékosok pedig elképesztő elvárásokkal találják szembe magukat. Holnap újabb lehetőség vár ránk, mellettünk lesznek a szurkolóink és egy olyan sorozatban léphetünk pályára, amit mind nagyon kedvelünk. Remélhetőleg jó teljesítményt nyújtunk és a szurkolók boldogan mehetnek haza.”

Hét Bajnokok Ligáját nyerni

„Utolérhetetlen teljesítmény lenne. Még mindig van pár évem elérni ezt, miért ne álmodhatnék róla?”

Aranylabda-jelölés

„Az előző idényem az adatok és trófeák függvényében a legjobb volt. Ezért jelöltek az Aranylabdára. Álmodoztam arról, hogy megnyerem, de az is hatalmas siker, hogy idáig jutottam.”

Inzultusok Vini irányába

„Látjuk, halljuk ezeket. Ha megütnek, vérzel. Természetes, hogy ilyen gesztusokkal reagál, nem hagyják békén.”

„Mindannyian ugyanazon az oldalon állunk Vini ügyében, ahogy a ligában és a futballban is, ha a rasszizmusról van szó. Kategorikusan kijelentettem már korábban is, hogy az ilyen viselkedést ki kell tiltani a pályáról. Ha keményebb intézkedéseket vezetnek be, örömmel fogadjuk.”

Mbappé debütálása a BL-ben a Real Madrid játékosaként

„Mbappé tapasztalt az európai porondon, nem hiszem, hogy gondja lesz a debütálással. Holnap meglátja, milyen pályára lépni a Bernabéuban egy BL-meccsen. Gyönyörű élmény lesz, amit sosem felejt el.”

Sokoldalúság a védelemben

Militão kapott egy rúgást, nem érezte olyan jól magát. Tavaly az Atlético és a Girona elleni meccseken játszottam középhátvédként. Bárhol bevethető vagyok, ahol szükség van rám, mert nincs gondom semmivel. Ha az edzőnek szüksége van rám, ott leszek.”

Folytonosság a Real Madridnál

„Szeretnék minél tovább itt maradni, de realisztikusnak kell lenni. Ha úgy érzem, hogy már nem vagyok az első csapat szintjén, arrébb állok. Ezen kritérium alapján ítélem meg magam, akárhányszor a klub rendelkezésére kell állnom.”

„A klub hozza meg a döntéseket, az elnök feladata, hogy megtervezze a keretet. Egy idő után a klub politikája az, hogy évről-évre hosszabbítja meg a játékos szerződését. Ezzel semmi gondom nincs, amíg a teljesítményem, az akaratom és a szintem megfelelő ahhoz, hogy trófeákat nyerjek a Real Madrid színeiben.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Tovább

Bellingham: Keserédes ez a győzelem

Az angol középpályás szavai a győzelmet követően “Nagyon elégedett vagyok a reakciónkkal, a teljesítményünkkel és az eredménnyel is…