Courtois: Tudtuk, hogy ha meglesz az első gól, nyerhetünk

Courtois
Courtois (forrás: realmadrid.com)

A belga hálóőr és a spanyol védő a Dortmund elleni győzelem után.

Courtois:

A mérkőzés

„Nem játszottunk jól az első félidőben, sok problémát okoztak nekünk, két nagyon gyors gólt szereztek. A szünet után összeszedtük magunkat, megbeszéltük, hogy miben kell javulnunk. Jól reagáltunk, tudtuk, hogy ha meglesz az első gól, nyerhetünk. A második félidőben javult a letámadásunk, nagyon jól játszottunk, és olyan intenzitást mutattunk, amilyet egy BL-meccs megkövetel. Ez jelentette a különbséget.”

„Nagyon könnyen tudtak játszani ellenünk, lehetett volna 0-3 is a félidőben. Felébredtünk, jól reagáltunk, de ez nem fog mindig működni. Szombaton úgy kell kezdenünk a meccset, ahogy a mait befejeztük.”

Fordítások a Bernabéuban

„A pályán érezhető, hogy az ellenfél tudja, hogy a Real Madriddal néz szembe. Nem azt mondom, hogy ez félelem, de amikor betalálsz, a stadion hangulata felforrósodik, az ellenfél pedig ezt megérzi. 2-2-nél nyugodtan kellett játszanunk, szervezettségre volt szükség. Aztán sikerült még három gólt szereznünk. Ha úgy játszunk, ahogy a második félidőben tettük, szombaton jobbak leszünk.”

Lucas Vázquez
Lucas Vázquez (forrás: realmadrid.com)

Lucas Vázquez:

A mérkőzés

„A csapat remekül reagált a szünet után. Megmutattuk, hogy képesek vagyunk megfordítani a meccset. Nagy váltás történt a hozzáállásban, intenzitásban mind labdával, mind labda nélkül. Ez látszott a pályán, öt gólt szereztünk, de még jó sok helyzetet is kidolgoztunk.”

„Nehéz megmagyarázni a fordításokat. Bár folyamatosan megtörténnek, nehéz az ilyen második félidőket megmagyarázni. Ez valami hihetetlen.”

Vini Jr.

„Ismét megmutatta, hogy ő a világ legmeghatározóbb játékosa, elképesztő második félidőt hozott. Ezt meg kell mutatni a gyerekeknek, hogy megértsék, hogyan kell futballozni, ilyen intenzitással, ilyen góléhséggel. Nagyon örülök neki.”

A gólja

„Számomra és a csapat számára is fontos gól volt. Nagyon örülök a második félidei teljesítményünknek.”

Második félidő

„Igazán jó teljesítményt nyújtottunk a második félidőben. Az egész csapat magasan letámadott, megnyertük a párharcokat, sokkal gyorsabban járattuk a labdát. Így sokkal több helyzetet tudunk kidolgozni, könnyebben kerülünk az ellenfél kapuja elé.”

El Clásico

„Nagyon fontos meccs vár ránk szombaton, alig várjuk. Mindent bele fogunk adni a győzelemért.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK