Az olasz szakvezető röviden értékelte a Spanyol Szuperka döntőjében nyújtott teljesítményt.
A mérkőzésről
“Őszintének kell lennünk, nem védekeztünk megfelelően. Könnyedén jutottak el helyzetekig, probléma nélkül sikerült bevenniük a kapunkat. Sem csapatként, sem egyénileg nem teljesítettünk jól, rengeteg párharcot veszítettünk. Szomorúak és csalódottak vagyunk, lesújtva utazunk haza. Ilyen a futball, a szurkolóink kiábrándultak, mi azonban nem tehetünk mást, minthogy a jövőbe tekintenünk, s visszatérünk ahhoz a dinamikához, amely a ma esti mérkőzésig jellemzett bennünket.”
“A teljesítményünk az elsőtől az utolsó percig értékelhetetlen volt. Menet közben sem sikerült megoldást találni a problémákra. Szomorú vagyok a játék képe miatt. Nem keresek kifogást. Egyedül Mbappé megindulását és gólját tudnám kiemelni, a többi feljetésre érdemes. Ideje előre tekinteni.”
Szczęsny kiállítása
“A kiállítása pillanatában arra gondoltam, talán még megfordíthatjuk a mérkőzést. Kizárólag ezen járt az eszem. Jól kell védekezni, hogy megnyerjük ezt a meccset, mi ezzel szemben rosszul védekeztünk, a Barcelona megérdemelten emelhette magasba a trófeát. Hátul jobban teljesítettek, mint mi.”
Egyéni teljesítmények
“Nem fogok senkit kiemelni, itt rendszerszintű problémák voltak. Sem hátul, sem a középpályán nem védekeztünk megfelelően. A csapat nem volt tömör, egységes. Fontos, hogy ismét jól védekezzünk. Az egyes mérkőzéseket el lehet veszíteni, de nem úgy, ahogy az az első félidőben történt.”