Ancelotti: A csapat jól kezelte a meccset

Ancelotti
Ancelotti (forrás: realmadrid.com)

Az olasz mester a Valladolid elleni győzelem után.

A mérkőzés

„A legfontosabb a pontszerzés. Nyilvánvaló, hogy a tabella elején álló csapatok erősebbek, de akkor is minden egyes mérkőzésen harcolnod, küzdened és versengened kell, mert minden csapat megtesz mindent a győzelemért. Most, hogy nyertünk, talán azt gondolhatjátok, hogy ez egy könnyű meccs volt. A csapat jól kezelte a mérkőzést, nem kapkodott. Onnantól, hogy előnybe kerültünk, a meccs a szokásosnál kevésbé volt komplikált.”

„Mbappé hosszú ideje így játszik már. Ez az első alkalom, hogy három gólt szerzett, igazán sokat ad a csapatnak. Megtalálta a ritmusát, ez pedig számunkra egy plusz, hiszen ő egy kiváló kvalitásokkal bíró játékos.”

A bajnokság eldőlt?

„Kiegyensúlyozott szereplésre van szükségünk. Az elmúlt hetekben jól teljesítettünk a ligában, most van egy kis előnyünk, de túl hosszú még az út ahhoz, hogy bárki is azt gondolja, vége van. Kis előnyünk van, amit remélhetőleg kihasználhatunk a következő néhány meccsen.”

A jó forma kulcsa

„Apránként vettük fel a ritmust, a megfelelő dinamikát. Javultunk azokban a dolgokban, amelyek az elmúlt mérkőzéseken problémákat okoztak nekünk, most meg kell próbálnunk javulni azokban is, amelyekben gyengébbek vagyunk.”

Védekezés

„Asencio jó munkát végzett. Nincs hozzászokva a szélső védő poszthoz, de megmutatta, hogy gyors és körültekintő játékos. Jó meccset hozott, ahogy Tchouaméni is a védelem közepén. Ez sem újkeletű dolog. Apránként Alaba is egyre több percet kap, egyre közelebb áll az első kezdéséhez.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Tovább

Az Osasuna elleni keret

Carlo Ancelotti az alábbi játékosokat nevezte a soron következő bajnoki mérkőzésre. A keret Kapusok: Courtois, Lunin és Sergio Mestre.Védők: Vallejo,…