Mbappé: Az egész csapat támogatását élvezem

Mbappé
Mbappé (forrás: realmadrid.com)

A játékosok közül a mérkőzés legjobbjának választott Mbappé mellett Valverde és Asencio nyilatkozott a Valladolid legyőzését követően.

Mbappé:

„Örülök a mesterhármasnak, de mindenekelőtt a három pontnak. Nagyon fontos győzelem volt ez, mivel az Atlético eredménye nyomást helyezett ránk. Jól kezdtünk, letámadtunk az ellenfél térfelén, majd mi szereztük meg az első gólt. A szünet után volt 10 perc, amikor jobban is játszhattunk volna, de meglett a második gól, onnantól kezdve pedig jól kezeltük a helyzetet. Győzelemmel térhetünk haza.”

„Ez a győzelem önbizalmat adhat nekünk, de még sok van hátra a 38. meccsnapig. Mindig nyernünk kell, mivel mi vagyunk a Real Madrid, de alázatosnak kell lennünk, mivel még sok meccset kell lejátszani.”

„Mindhárom támadó poszton játszottam, mindhárom helyen jól érzem magam. A beszokási időszaknak vége, nagyszerűen érzem magam a csapattársaim mellett. Minden nagyon természetesen jön, de mennünk kell előre.”

„Az egész csapat támogatását élvezem, ők is és én is ugyanazt akarjuk, ez pedig nem más, mint a Madrid győzelme. Számomra a legfontosabb az, hogy címeket nyerjek a csapattal.”

„A Brest elleni meccs nehéz lesz, mivel hazai pályán nagyon erősek, még akkor is, ha a Bajnokok Ligájában Guingampban játszanak. (A Brest saját stadionja nem alkalmas a BL-meccsek megrendezésére, ezért egy másik stadionban kell lejátszaniuk ezeket a találkozókat – a szerk. kieg.) Nyernünk kell, mivel a Real Madridnak mindig nyernie kell.”

Valverde
Valverde (forrás: realmadrid.com
Valverde:

„Ez újabb három pont, ami önbizalmat adhat nekünk. Továbbra is nyerjük a meccseket, egyre jobban érezzük magunkat. A legfontosabb az, hogy továbbra is lépésről lépésre haladjunk, koncentrálva a feladatunkra. Folytatnunk kell a munkát a védekezésünkön és a támadójátékunkon, csapatként is javulnunk kell, mivel ezek a kulcsai a céljaink elérésének.”

„Jól vagyok, jól érzem magam és büszkeséggel tölt el, hogy számol velem az edzőm. A célom az, hogy a lehető legjobbat nyújtsam, amikor az edző pályára küld.”

„Számomra, a családom számára és hozzám közel állók számára egy újabb felejthetetlen este volt ez, hiszen kapitányként léphettem pályára.”

„Mbappé csodálatos formában van. Mindig bíztunk benne, próbáltuk őt segíteni, hogy minél jobban érezze magát és minél boldogabb legyen. Nem kell sok helyzet, hogy betaláljon. Az elsőt gólra váltotta, ez pedig megnyitotta előttünk az utat. Örülök a teljesítményének és a pályán mutatott játékának.”

Asencio
Asencio (forrás: realmadrid.com)
Asencio:

„Nagyon pozitív érzésekkel távozunk. A csapat jól összedolgozott, elértük a célunkat a három pont megszerzésével, így nőtt az előnyünk a tabellán. Ez egy remek lehetőség volt, amit kihasználtunk. Jó sorozatban vagyunk, ami önbizalommal tölt el minket ahhoz, hogy tovább dolgozzunk a céljainkért.”

„Jól teljesítek, a lehető legtöbbet kihozom a nekem jutó percekből. Ez a világ legnagyszerűbb dolga, én pedig próbálok megragadni minden esélyt a bizonyításra, bárhol is számoljanak velem. A legfontosabb az, hogy továbbra is kapjak játékperceket, minél jobban megismerjem a srácokat körülöttem, és alkalmazkodjak a csapathoz. Ott játszom, ahol az edző kéri tőlem, mindig pozitív a hozzáállásom, száz százalékot nyújtok a csapat érdekében.”

„Mind a védők, mint az elöl lévők segítenek nekem a pályán a sok kommunikációval. Nagyon könnyű velük együtt dolgozni. Sokat segítenek mindenben, úgyhogy könnyű dolgom van.”

„Mindig álomszerű volt az első csapattal dolgozni, most pedig megkapni ezeket a lehetőségeket szintén az. Szeretnék köszönetet mondani a csapatnak és az edzői stábnak, a Castillának és Raúlnak, mert ez mindenki kemény munkájának az eredménye. Nagyon hálás vagyok a klubnak és a csapattársaimnak.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Tovább

Az Osasuna elleni keret

Carlo Ancelotti az alábbi játékosokat nevezte a soron következő bajnoki mérkőzésre. A keret Kapusok: Courtois, Lunin és Sergio Mestre.Védők: Vallejo,…