A játékosok közül Lucas nyilatkozott az Atlético Madrid elleni döntetlent követően.
A mérkőzés
„Ez az egy pont nem elég nekünk. Megvolt a tervünk, ők pedig úgy szereztek vezetést, hogy lényegében addig nem csináltak semmit. Ezután a csapat megmutatta a karakterét, tovább támadott. A szünet után a csapat nagy energiákkal lépett pályára, egyenlítettünk, majd jó néhány helyzetünk volt a 2-1-hez, ám nem jött az újabb gól.”
„Nagyon nyomtunk a második félidőben, sok helyzetet dolgoztunk ki türelemmel, jó keresztlabdákkal, utolsó passzokkal, de nem volt kellő szerencsénk a második találathoz.”
Listavezetők
„Ez a pozitívum, hogy továbbra is vezetjük a tabellát. Ott vagyunk, ahol lenni szeretnénk, ahol lennünk kellene, és a végsőkig harcolni fogunk.”
A szurkolók
„Elképesztő volt a fogadtatás. Már a buszon is éreztük, ahogy hajtanak minket, majd amikor egyenlítettünk, a hangulat a stadionban óriási volt. A szurkolók is a csapat részei, segítenek nekünk címeket nyerni.”
Bajnokok Ligája
„Újabb nagy meccs vár ránk Manchesterben. Nehéz mérkőzés lesz ez egy nagyszerű ellenféllel szemben, akikkel az elmúlt négy évben mindig találkoztunk. A csapat nagyon szeretné megmutatni a futballját és azt, hogy mennyit ér, meg fogunk próbálni nyerni.”