A Real Madrid az Osasuna együtteséhez látogat a spanyol bajnokság 24- fordulójában. A találkozó előtt Carlo Ancelotti osztotta meg gondolatait a sajtó munkatársaival.
A mérkőzés
„Jó formában vagyunk és mindenki nagyon motivált. Lehetőségünk van arra, hogy a tabella élén maradjunk, ez a célunk. Nehéz meccs lesz, de egy jó eredményt követően látogatunk az Osasunához, szeretnénk állandósítani ezt a teljesítményt. Meg kell ismételnünk mindent, amit a Manchester City ellen jól csináltunk.”
„Megtanultuk, milyen fontos, hogy elkötelezettek legyünk, ez az Etihadben is látszott. Nagy meccsünk volt. Természetesen konzisztensnek kell maradnunk, a holnapi remek próbatétel lesz erre.”
Bellingham, mint vezér
„Megvan a karaktere és a személyisége hozzá. Ettől függetlenül még mindig nagyon fiatal, és nincs itt olyan régóta. A csapat egyik vezére lehet a jövőben, megvan a személyisége, a minősége, a professzionalizmusa és a fegyelme. Nagyon fontos tagja lesz a keretnek az elkövetkező években.”
Asencio állandó kezdőként
„Nincsenek ilyen játékosok. Elégedett vagyok a teljesítményével, kissé meg is lepett. Nem csak a védekezésben mutatott minősége, hanem főként a személyisége, a karaktere és a képessége, hogy remekül teljesítsen nagy meccseken, nehéz posztokon. Fantasztikus munkát végez, zseniálisan teljesít és a többiekhez hasonlóan megküzd a helyéért a kezdőben.”
Rüdiger és Alaba
„Javulnak. Hétfőig még egyéni munkát végeznek, kedden kezdik az edzést a csapattal és bevethetőek lesznek a City ellen, ugyanez igaz Lucas Vázquezre is.”
Valverde vagy Lorenzo, mint szélsőhátvéd
„Úgy vélem, Valverde játszik majd továbbra is azon a poszton, amíg Lucas Vázquez vissza nem tér. Nagyszerűen teljesít azon a poszton, ahogy mindenhol máshol is. Nagyon tetszett a City elleni játéka, élvezi, hogy azon a poszton játszhat. Holnap is így folytatjuk majd.”
A csapatnak gondja van azzal, hogy fontos pillanatokban teljesítsen?
„Ez a csapat nagyszerűen érti, hogy mely pillanatokban kell nyomni. Ha holnap nem látják, hogy ez egy remek lehetőség arra, hogy egy szoros bajnoki idényben kicsit meglépjünk, akkor hibáztunk. Ez egy kulcsfontosságú mérkőzés.”
Nehézségek a bajnoki cím megszerzése kapcsán
„Ez egy nehéz feladat. Úgy vélem, kiemelkedő a rivalizálás a bajnokságban. Ott a Barcelona vagy az Atlético, akik mindig versenyben vannak a bajnoki címért. Zsinórban kétszer megnyerni nem egyszerű, mert minden ellenfelünk minőségi – ebben az esetben a Barcelonáról és az Atlético Madridról van szó.”
Ajánlatok Viniért
„Elegem van ebből a témából? Igen. Aggódom? Nem. Boldognak tűnik? Igen. És mi is boldogok vagyunk vele. Nem tudok semmit hozzátenni ahhoz, amit néhány hete mondtam. Ez nem olyasmi, amit itt kell megbeszélni. Nem beszélünk erről itt, és ő sem teszi.”
„Úgy gondolom, Vinícius ugyanolyannak tűnik, mint eddig, alig várja, hogy bebizonyíthassa, a helyes dolgokat teszi. Zseniálisan teljesített az előző meccsen és így fogja folytatni, hiszen még csak most nyeri vissza az erejét a sérülései után. Nagyon motiváltnak tűnik, különösen, ha megnézzük, mit tett a City ellen. Nyomás volt rajta, kiemelkedően kezelte, megteremtette a különbséget a meccsen.”
„Nem tudom megválaszolni ezeket a kérdéseket arról, hogy kapott-e ajánlatokat vagy sem, meggondolta-e magát vagy sem. Csak azt mondhatom, amit látok, egy boldog futballistát, aki nagyon szeretne jó munkát végezni és történelmet írni a klubnál, ennyi.”
Szaúd-Arábia veszélyt jelenthet az európai klubokra nézve?
„Nem meglepő, hogy egy ország szeretne a futballba fektetni. Szaúd-Arábiának minden joga megvan ahhoz, hogy megrendezze a világbajnokságot. A céljuk a befektetéssel az, hogy készen álljanak a 2034-es vb-re, ebben semmi újdonság nincs. Ez a piac kevesebb vetélytárssal rendelkezik, mint az európai, de ez változhat a jövőben. Odamennék-e? Miért ne? A kérdés az, hogy maradok-e a labdarúgás világában, miután elhagyom a Real Madridot.”
Találkozó a bírói testülettel
„Nem szeretek ilyen eseményekre járni. Meglátjuk, mi történik, a klubnak jó hallgatósága lesz.”