Butragueño: Két szoros és kemény mérkőzés vár ránk

Butragueño
Butragueño (forrás: realmadrid.com)

A Real Madrid intézményi kapcsolatokért felelős igazgatója, Emilio Butragueño nyilatkozott a BL-sorsolás után, ahol a blancók az Atlético Madridot kapták ellenfélként a legjobb 16 között.

„A sorsoláson eldőlt, hogy az Atléticóval kerülünk szembe. Nagyon jól ismerjük egymást, tudjuk, hogy milyen nehéz párharc lesz, de ugyanakkor azt is tudja mindenki, hogy mennyire élvezzük ezt a versenysorozatot.”

„A csapat Manchester City elleni teljesítménye rendkívüli volt. Két nagyon szoros és kemény mérkőzés vár most ránk. Az első meccsen a Bernabéuban számítunk a szurkolóinkra és arra, hogy olyan eredményt érünk el, amely lehetővé teszi, hogy a második meccsen kiharcolhassuk a negyeddöntőbe jutást. Az ellenfelünk szintjét figyelembe véve két nagyszerű meccset kell lehoznunk, de maximálisan bízunk a játékosainkban és a képességeikben, melyeknek köszönhetően bármilyen nehézséget képesek leküzdeni.”

„A City elleni két meccs rendkívüli volt. Mindkettőn jobbak voltunk. Az első, manchesteri mérkőzésen a csapat még jobb eredmény érhetett volna el, bár 2-3 arányban nyertünk. Szerdán pedig, hogy őszinte legyek, minden szempontból föléjük kerekedtünk. A csapat bemutatót rendezett, a gólkülönbség is lehetett volna sokkal nagyobb. Ez a két meccs ebből a szempontból mindenkinek önbizalomlöket volt. Ezzel az intenzitással, koncentrációval és védekezőmunkával kell folytatnunk. A City első lövésére 65 percet kellett várni, ami sokat elmond a védekező rendszerünkről, és arról, hogy a csapat képes volt a City tehetséges játékosait támadásban hatástalanítani. Ez egy nagy lépés számunkra az előttünk álló kihívásokra nézve, amelyek nagyon megterhelőek lesznek. Nagyon sűrű és nehéz a beosztásunk, minden játékosunkra szükségünk lesz. Ami a párharcban történt, annak segítenie kell nekünk a következő meccseken.”

„Ki kell emelnünk, hogy mindkét mérkőzés Madridban lesz, nem úgy, mintha a Leverkusen ellen játszanánk, ez pedig fontos faktor. A második, németországi meccs azt jelentette volna, hogy a másnap hajnali 5 órás érkezés Madridba negatív hatással lett volna a következő bajnokira való felkészülés tekintetében. A sorsolás úgy alakult, ahogy, nekünk pedig annak reményében kell felkészülnünk erre a két meccsre, hogy bejutunk a negyeddöntőbe, ami most a célunk.”

„A két csapat korábbi találkozásainak nincs jelentősége. Ez egy másik párharc, más játékosokkal. Néhány játékosunk még most is itt van, de akkor is más lesz. Azok a párharcok és a két döntő nagyon közel voltak egymáshoz, szerintem most is hasonló lesz a helyzet. Nagyszerű csapatuk van, nagyon jól kell teljesítenünk a továbbjutás érdekében. De maximálisan bízunk a játékosainkban, a versenyszellemükben, a tapasztalatukban, mindenben, amit ez a sorozat jelent számunkra.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK