Az olasz szakvezető a Real Madrid sajtótermében válaszolt az újságírok kérdéseire.
A mérkőzésről
“Sosem volt egyszerű a Sociedad ellen játszani, ráadásul most ők is jó formában vannak. A Király-kupa elődöntőjében találkozunk, mindkét fél számára kiemelten fontos ez a párharc. Küzdelmes, kiegyenlített és szórakoztató mérkőzésre számítok, mert az ellenfelünk nagyon jó focit játszik. A magunk részéről a jelenlegi dinamikával szeretnénk folytatni.”
“Hiába ez az abszurd meccsnaptár, amivel mindannyiunknak meg kell bírkóznia, egész jó formában vagyunk. Az összes versenyben lévő klub kiválóan teljesít. Ami a menetrendet illeti, szinte lehetetlen kezelni. 52 nap alatt 17 alkalommal léptünk pályára. Az én időmben egy szezonban harminc bajnoki meccset játszottunk. Elképesztő. Kezdek fáradni, s abból ítélve, amit nap mint nap hallok és olvasok, maga is kimerült. Mindenkinek szüksége lenne egy kis pihenésre.”
Mbappé
“Mbappé holnap velünk utazik. Gondja akadt az egyik fogával, ezért nem vett részt az edzésen, de holnap velünk tart és akár pályára is léphet. Mindenkinek, aki holnap utazik, esélye lehet arra, hogy játszon, még Endricknek is.”
A csapat
“Jó a hangulat. Mbappé kellő alázattal és magabiztosan érkezett. Ez egyértelmű befolyással volt az öltözői légkörre abban az értelemben, hogy általa mindenki magabiztosabb lett. A világ egyik legjobb játékosa lett a csapat tagja, ez mindenkire pozitív hatással volt. Ami az egyéniségeket illeti, semmi nem változott. Karakteres játékosokat veszítettünk, mint például Nacho, Kroos vagy Carvajal. Őket most fiatalabb játékosok pótolják. Olyan személyiségekről beszélünk, akik gondoskodnak a megfelelő öltözői hangulatról, s akik apránként, fokozatosan válnak egyre meghatározóbb egyéniségekké. Camavinga, Tchouaméni, Valverde, Rodrygo és Vini lépésről lépésre kerülnek előtérbe.”
Tebas és a Real Madriddal kapcsolatos kijelentései
“Túl sokat beszél a Real Madridról, megnyílvánulásaival pedig tiszteletlen madridisták millióival szemben. A spanyol labdarúgásban vannak fontosabb kérdések is, a LaLiga elnökeként inkább a spanyol futball problémáinak megoldására kellene koncentrálnia.”
“Nem tudom, hogy ő szégyelli-e magát, de abban biztos vagyok, hogy minden madridista büszke arra, hogy ennek a klubnak a szurkolója lehet. Eddigi életemből egy ehhez hasonló esetre sem emlékszem. Ez egy konfliktus.”
Ha a Negreira-ügy a Real Madriddal történt volna
“Nem állíthatom, hogy fordított helyzetben, azaz, ha a Negreira-ügyben a Real Madrid lett volna érintett, hasonlóan alakultak volna a dolgok. Egy folyamatban lévő eljárásról beszélünk, mindenki a döntésre vár. Két éve várjuk, hogy történik-e valami, türelmesnek kell lennünk, mert eljön az idő, amikor megszületik a bírósági határozat.”
Arda Güler
“Minden játékos számára adott a lehetőség, hogy felkeressen és beszéljen velem. Minden nap kommunikálunk egymással, ahogy beszélek Endrick-vel és a többi fiatallal is. Olvasom, hogy ‘Güler-ügy’-et emlegetnek, de nekem ilyen ügyről nincs tudomásom. Dolgozik, játszani akar, mint mindenki más, de ez egy bevált folyamat. Ugyanez történt Vinivel, Rodrygóval, Valverdével is. Időre van szüksége, hogy a világ legjobb csapatának állandó tagja legyen. Kiváló kvalitású játékosok vannak előtte, a verseny kiélezett. Azt hiszem, ez mindenki számára világos, s aki nem érti a helyzetet, annak igenis meg kell értenie.”
“Minden percemet ezek között a fiatalok között töltöm, nem érezném jól magam, ha bárkit is boldoggá tenne az, hogy nem játszhat. Olyan játékosokat akarok, akik keményen dolgoznak, tanulnak és pályán akarnak lenni. Számomra ez a normális, de ők csak az idejűk egy kis részét töltik velem. A maradék időben másokkal vannak, nem tudom, hogy mások elképzelése azonos-e az enyémmel: tanulás, fejlődés és játék a Real Madridban. Ha nézeteltérés van közöttünk, az csak a kommunikáció hiánya miatt lehetséges.”
Kritikusai
“Persze, hogy van kritika, de ez elsősorban tapasztalat kérdése. Mindenki a fiatalságot élteti, mi, veteránok, pedig olyanok vagyunk, mint a nagyszülők, akiknek a mindennapi látványát már unják. Kicsit ez történik velem is, belefáradtak már abba, hogy engem kell nézniük. Értem én, de ne feledjük, egy veterán, aki önmagára szinte gyerekként tekint, hiszen egy gyerek lelkesedésével bír, s pusztán a kora miatt skatulyázzák be, olyan tapasztalatot és tudást hoz magával, amelyre egy fiatal nem képes. A tapasztalatot nem lehet tanulni vagy pénzen megvenni. Csak az idő múlása vértezhet fel olyan jártassággal, amelynek köszönhetően magas szinten tudod ellátni a munkád. A labdarúgásban eltöltött negyven év után tanultam valamit.”
Valverde
“Visszatérhet a jobb szélre, jelenleg igen jó formában van. Lucas helyzetét még értékelnem kell, hiszen egy egész mérkőzést képes volt lehozni, de ott van Alaba is. A felállást még át kell gondolnom, bár ezidági is törtem ezen a fejem, de az elképzelésemről nem fogok beszámolni.”
Modrić szerződéshosszabbítása
“Ebbe a témába nem szándékozom belemenni, ahogy tavaly sem tettem. A klub majd egyeztet a játékosokkal, ahogy ez történt az előző szezonban Luka, Kroos és Nacho esetében is. A klub legendáinak jogukban áll úgy dönteni, ahogy akarnak. Ez a klub meggyőződése. A felek egyeztetnek majd egymással és a mindenki számára legmegfelelőbb döntést fogják meghozni.”
Alaba
“Hetven percet játszott, a térde rendben van, nincsenek panaszai. Nagyon jól teljesített és nem érzett kellemetlenséget. A felépülése megtörtént, ugyanakkor figyelembe kell vennünk, hogy tizennégy hónap után tért vissza, szeretnénk elkerülni az esetleges izomsérüléseket.”
Asencio technikai hiányosságai
“Ha olyat mondtam, hogy vannak technikai hiányosságai, akkor tévedtem. Egy biztos, van még mit tanulnia és az alkalmazkodása is folyamatban van. Együtt dolgozunk, ahogy azt tesszük az akadémia bármely más játékosával. Tanácsokkal látjuk el, hiszen még sokat kell tanulnia. Vele kapcsolatban elsősorban a taktikai megoldásokra koncentráltunk. Ő egy agresszív, kemény játékos, aki a büntetőterületen belül könnyen idézhet elő nem kívánt helyzetet. Elsősorban ezen dolgoztunk, a közös munka pedig jól sikerült. Nincsenek kétségeink vele kapcsolatban, a teljesítménye mindannyiunkat meglepett.”
Endrick
“Adottságaiból adódóan nem olyan, mint Vini Jr. vagy Rodrygo, de az biztos, hogy kivételes csatár válik majd belőle. Nincs ‘Endrick-ügy’. Meglátjuk, hogyan alakul a jövője.”