Vini Jr. a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első párharca előtt válaszolt az újságírók kérdéseire.
A mérkőzésről
“Izgatottá tesz, hogy egy ilyen meccsen léphetek pályára. Hihetetlen dolgokat élek át ebben a mezben, napról napra teljesülnek az álmaim. A City elleni mérkőzés fordulópont volt, jobban ment a játék, remélem azzal a dinamikával tudjuk folytatni. A holnapi találkozó egy újabb nagyszerű mérkőzés lesz, bízom a szurkolóink buzdításában, és abban, hogy a csapat remek teljesítménnyel hálálja meg a támogatásukat.”
Játékvezetők
“Az európai sorozatokban a játékvezetők jobban védik azokat, akik a show-t csinálják, és ez fontos a magamfajta játékos számára. Itt a játékvezetők leállítják a játékot, és szankcionálják azokat, akik lerúgják a hozzám hasonló labdarúgókat. Nem szeretjük a bírókat emlegetni, de számít, hogy jól végezzék a munkájukat.”
A jövője
“Nagyon nyugodt vagyok. 2027-ig szóló szerződésem van és remélem, mielőbb sikerül meghosszabbítani azt. Boldog vagyok itt, valóra váltak az álmaim, a legjobbakkal léphetek pályára, a legjobb edzővel dolgozhatok, a legjobb elnök áll mellettem, s a legjobb szurkolók vesznek körbe. Nem is lehetnék ennél jobb helyen.”
Történelmet írni
“Azért vagyok itt, hogy történelmet írjak. Meg azért is, hogy visszaadjak valamit abból, amit az elnöktől és a klubtól kaptam. Remélem, hogy a jövőben is ezt a mezt viselhetem, ebben a mezben rúghatom a gólokat. Most, hogy már mindent megnyertem és történelmet írtam, még többre vágyom. Szeretnék a klub történelmének részesévé válni, ami nem egyszerű tekintve, hogy mekkora legendák fordultak meg a Real Madridban.”
A derbi
“Nagyszerű mérkőzésre számítok, mindig élmény az Atlético ellen játszani. Egész idényben az ilyen párharcokat várjuk, különösen akkor, ha az a Bajnokok Ligájában esedékes. Nekem ez lesz az első ilyen alkalom, borzasztó izgatott vagyok. Különleges esemény ez a szurkolóink, a visszavágó pedig az Atléti szurkolói számára.”
Csapatjáték
“Tudjuk, hogy jobban kell védekeznünk, különben nem nyerhetünk. Az edző sokat beszélt erről, különösen nekünk négyünknek, hogy megértsük, ki kell vennünk a részünket a védekezésből. Ezzel egyidőben a többiek azon vannak, hogy mi a gólszerzésre koncentrálhassunk. A csapat minden tagja címeket akar nyerni.”
A Betis elleni mérkőzés
“Egy kicsit mindenből hiányzott. Jól indult a meccs, de a huszadik perc után túl sok hibát követtünk el, rosszul védekeztünk. Gyakorlatilag mindent rosszul csináltunk. A legjobb ebben a vereségben, hogy most történt, mert tudjuk, holnap ezt nem engedhetjük meg magunknak. Azért vagyunk itt, hogy javítsunk, jó meccset játszunk, jó eredményt érjünk el.”
Hogy érzi magát
“A legjobb formában vagyok. Voltak kisebb sérüléseim a szezon során, de ennyi mérkőzéssel a háta mögött, senki nem lehet végig 100%-os. Idén közel nyolcvan meccs vár ránk, ez pedig bonyolulttá teszi a helyzetet. A szurkolók azt szeretnék, hogy két-három naponta a lehető legjobb teljesítményt nyújtsuk, de ez nem mindig jön össze. Nem vagyunk mentálisan és fizikálisan mindig a topon. Mindenki szokott kisebb-nagyobb sérülésekkel játszani, de játszanunk kell, mert ez a klub minden eszközzel azon van, hogy jól teljesítsünk. Az idény az én szempontomból jól alakul. A tavalyi eredményeim alapján az emberek sokkal többet várnak tőlem. Még csak most jön a java, és mi az idény ezen szakaszában szoktunk a legjobban teljesíteni.”
Aranylabda
“Az emberek arra szavaznak, akire akarnak. Nekem is megvan a vélaményem, a csapattársaimnak is megvan a véleménye, és sokan támogatnak abban, hogy töretlenül folytassam. Soha nem álmodtam arról, hogy megnyerem az Aranylabdát, de amikor karnyújtásnyira van, akkor azért nagyon akarod. Ezzel a klubbal lesz még lehetőségem más címeket és trófeákat nyerni, ennél pedig nincs fontosabb. Két BL-t már nyertem, de azért vagyok itt, hogy még sok mindent nyerjek.”
Az Aranylabda-gála
“Azt teszem, amit a vezetőség mond. Arra kértek, hogy ne utazzak, én pedig maradtam Madridban. Célunk a következő.”
Reakciók a pályán
“Amikor az első tiltakozásomra megkapom a lapot, de a játékvezetők nem így járnak el másokkal. Teljesen normális, hogy az ember magasabb hőfokon izzik, nyerni akar. Sok olyan dolgot csinálok, amit nem kellene, de mérkőzésről mérkőzésre fejlődök. A társak nyugalma rám is hatással van, ez látszik az utóbbi időben. Az emberek hajlamosak megfeledkezni arról, hogy csupán 24 éves vagyok, van még mit tanulnom.”