Ancelotti: Komoly intenzitást követel meg tőlünk ez a meccs

Ancelotti
Ancelotti (forrás: realmadrid.com)

Az olasz mester a Rayo Vallecano elleni bajnoki előtt.

A mérkőzés

„A Rayo nagyszerűen játszik. Bátor együttes, jól szervezettek, jól felkészültek és intenzívek. A mérkőzés komoly intenzitást követel majd meg tőlünk, készen kell állnunk. Szeretnénk harcban maradni a bajnoki címért, meg szeretnénk szerezni ezeket a fontos pontokat. Jó formában vagyunk, volt időnk regenerálódni kedd óta. Remélem, hogy tisztességes teljesítményt nyújtunk majd.”

A támadók formája

„Nem mérlegelem minden egyes mérkőzésen a játékosok teljesítményét ebből a szempontból. Néha Rodrygo emelkedik ki, néha Vini Jr., Bellingham vagy Mbappé. Számomra a legfontosabb az, hogy a csapat jól dolgozzon támadásban és védekezésben. Itt nincs irigység. Ha Rodrygo nagyszerű meccset hoz, a többiek örülnek. Ez nagyon fontos.”

Valverde és a posztja

„Bevethető. Pont időben érkezett vissza az Atlético elleni mérkőzésre, ahol jól teljesített, javul. Természetesen játszhat. Ami a posztját illeti, biztosan tudom, hogy nem élvezi annyira a jobb hátvéd posztot. Imád a középpályán játszani, akár középen, akár a szélen. A világ legjobbja lesz itt a jövőben, sőt, igazából már most is az. Úgy gondolom, hogy a karrierje a középpályán folytatódik.”

Florentino

„Gratuláltam neki, számára ez egy különleges nap. Szeretné, ha a csapat jól teljesítene, tőlem nem követel meg semmi különöset. Amikor megérkeztem, azt kérte, hogy nyerjünk meccseket és trófeákat. Holnap adhatunk neki egy szép ajándékot, de remélem, hogy az idény végén valami különlegessel ajándékozhatjuk meg.”

Betis

„Csalódott voltam. Jó sorozatban voltunk, nem számítottam ekkora visszaesésre. Úgy gondolom, hogy ez szerencsére csak egyszeri alkalom volt. Jól reagáltunk az Atlético ellen. Egy ilyen nehéz idényben, egy Manchester City elleni párharc után nem lehetsz 100%-os, fáradtak voltunk. Remélem, hogy visszatérünk oda, ahol előtte voltunk.”

Véghajrá

„Készen állunk, hogy minden mérkőzésen harcoljunk, persze a fáradtsággal tisztában vagyunk. Öt nap pihenőnk volt, de a Betis elleni mérkőzés előtt csütörtökön éjjel 3-kor érkeztünk vissza. A hajrá fizikálisan és mentálisan is megterhelő lesz, ezt nem felejthetjük el. Nagyon közel vagyunk. Nem vagyunk ideális helyzetben, de közel a kupadöntő, ott vagyunk a bajnoki tabella élmezőnyében és a BL negyeddöntőjében is szerepelünk.”

Camavinga

„Ebben az idényben nagyobb sérülések miatt három és fél hónapig nem számolhattunk vele, emiatt hiányzott neki a folytonosság. Most visszatért, folyamatosan talál vissza a legjobbjához. Az elmúlt néhány meccsen hátfájdalmai voltak, nem tudott 100%-osan teljesíteni, de így is játszott, mert szükségem volt rá. Biztos vagyok benne, hogy az idény vége előtt újra a legjobbját látjuk majd.”

Mbappé

„Igaz, hogy nem ismételte meg a City elleni mesterhármasát az Atlético ellen, de összességében nagyszerű munkát végez, elégedettek vagyunk vele. Meg kell értenünk, hogy nem lehet mindig a legjobb formában, de egy ilyen nehéz idényben ez várható. A játékosoknak vannak hullámvölgyeik, ez is a csomag része.”

Két típusú játékos

„Ezt félreértették. Azt mondtam, hogy vagy keményen futsz, vagy megteremted a különbséget. Ha egy játékos nem fut és nem is teremti meg a különbséget, akkor nem elég jó. Vannak játékosok, akik mindkettőt megteszik, de ha nem futsz, akkor neked kell a különbséget jelentened. Valverde például egyértelműen tudja mindkettőt.”

Rodrygo

„Briliánsan teljesít, sokat segít a csapatnak. A csapat sokkal egységesebbnek tűnik, mivel az elöl lévő srácok összedolgoznak.”

Modrić

„Könnyedén játszhatna holnap és szerdán is. Nincs problémája a regenerálódással, ami nem meglepetés számomra, mert látom, hogy mennyire odafigyel magára és hogyan dolgozik. Ő egy igazi követendő példa a fiatalok számára.”

Nőnap

„Ma van nőnap, örülünk, hogy megünnepelhetjük ezt a nekik és nekünk is nagyon fontos napot. Minden egyes nappal egyre közelebb kerülünk hozzátok.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK