A Real Madrid brazil támadója az Atlético Madrid elleni BL-párharc visszavágója előtt beszélgetett a klub hivatalos csatornájának munkatársával.
A BL
„Gyakran mondom, hogy nagyon kedvelem a Bajnokok Ligáját, mindig jól teljesítettem ebben a sorozatban. Számomra különleges ez a torna, hiszen általában jól teljesítek itt. A mostani BL-idényem is nagyszerű, szeretném még többet segíteni a csapatomat.”
A City elleni párharc
„A Manchester City elleni győzelem nagyon fontos volt. Nagyon nehéz ellenfélről van szó, az elmúlt években mindig találkoztunk velük. Ezek mindig harcos, mindkét csapat számára nehéz meccsek voltak, de most sokkal jobbak voltunk. Mi irányítottunk a meccseken, ez pedig az idény hátralévő részére önbizalmat adott nekünk.”
A derbi
„Az Atlético elleni mérkőzéseknek különlegese a hangulata, hiszen ezek derbik, a város két legnagyobb csapatának összecsapásai. A hangulat általában más, mint a többi meccsen, mindig különleges ellenük játszani.”
Kapcsolódás a csapattal
„Mbappé és Vini Jr. mellett játszani nagyon különleges, egy álom ilyen nagyszerű futballistákkal játszani és támadósort alkotni. Minden egyes nappal egyre jobban kapcsolódunk, egyre jobban ismerjük egymást, egyre jobban játszunk. Ez még csak a kezdet, hiszen még meg kell írnunk együtt egy csodás történetet támadóhármasként.”
Ancelotti
„Különleges kapcsolatunk van. Az első napomtól kezdve sokat segített nekem. Emlékszem az első edzésekre, a sok tanácsra, amiket kaptam tőle. Amit a futballban tanultam tőle és az életben próbálom alkalmazni, az az, hogy hogyan bánjunk az emberekkel. Fantasztikus ember, mindenkivel nagyon jól bánik. Tudjuk, hogy az edzői szerepe nagyon nehéz, hiszen ilyen sok játékost kell menedzselnie. Mindig megpróbálja fenntartani az egyensúlyt, mindig mindenkivel kedvesen és tisztelettel bánik.”
Modrić
„Mindig nagyszerű volt a kapcsolatunk, és vicces, hogy egyidős édesapámmal, úgyhogy ő fiamnak szólít, én pedig őt apunak. Nagyon jó a kapcsolatunk, játékosként és emberként is nagy rajongója vagyok. Minden egyes nap segít nekem.”
„A Chelsea ellen játszottunk a BL-ben, ő pedig azt mondta, hogy ha megkapja a labdát, törjek be üres területre, ő meg fog találni. Modrić mindig az egyik kedvenc játékosom volt, mindig arról álmodtam, hogy vele játszhatok.”
A család
„Édesapám mindig sokat segített nekem, mindig is ő volt a legnagyobb példaképem. Mostanság ő az, aki egyengeti a karrieremet, tanácsokat ad, rá hallgatok leginkább, az edzőm mellett. Aki a futballon kívül még inspirál engem, az az édesanyám, aki rengeteg áldozatot hozott azért, hogy most itt lehessek. Az emberek a futballon kívül azok, akik rengeteg támogatást tudnak adni nekünk. Édesanyám, édesapám és a barátaim azok, akik mindig mellettem vannak, akik követik a mindennapjaimat, akik tudják, ha problémám van, tudják, hogy milyen áldozatokat hozok. Remélem, hogy egyszer mindent meg tudok nekik hálálni, nagyon hálás vagyok nekik.”
A Real Madrid és a város
„Imádom Madridot, szeretek itt élni. Sao Paulo és Santos mellett, ahonnan érkeztem, ez a kedvenc városom. Mindig álmodoztam róla, hogy itt éljek és a Real Madrid játékosa legyek, úgyhogy nagyon boldog vagyok.”