A játékosok közül Fede Valverde, Lucas Vázquez, Thibaut Courtois és Camavinga állt az újságírók rendelkezésére az Atlético Madrid elleni továbbjutás kiharcolása után.
Valverde:
„Átlagos teljesítmény volt tőlünk hazai pályán és itt is. Nos, mindig ez van, úgy mentünk ki a pályára, mintha már nyertünk volna. A mérkőzés első akciójából megszerezték a gólt, ami fájt nekünk. Nem ugyanaz, amikor az Atléti 1-0-ra vezet és jól védekezik, vagy amikor ki kell támadniuk. Olyan helyzetbe hoztuk őket, amelyben nagyon erősek. Büntetők jöttek, mindannyian nagyon fáradtak voltunk, ezt ti is láthattátok. Istennek hála végül nyerni tudtunk.”
„Ha bárki is lőtt már büntetőt, tudja, hogy micsoda megkönnyebbülés tör az emberre, amikor betalál. Én is ezt éreztem. Elképesztően ideges vagy, amikor közeledsz a büntetőponthoz, sok minden átfut a gondolataidon. Ha kihagyod, tudod, hogy rengetegen vannak mögötted, a csapattársak, mindenki, aki az edzéseken veletek dolgozik, és úgy érzed, hogy cserben hagyod őket.”
„Ez a továbbjutás fel kell, hogy pörgessen minket. Még mindig hosszú az út az idény végéig, ennek morális löketet kell adnia, úgyhogy tovább javulhatunk, fejlődhetünk, harcban állunk mindenért.”

Lucas Vázquez:
„A legfontosabb ma a továbbjutás kiharcolása volt. Összességében mi voltunk a jobb csapat, a büntetők pedig kiszámíthatatlanok. A csapat az utolsó pillanatig megmutatta, hogy tovább akar jutni.”
„Látszott a csapat éhsége ezen a rendkívül fontos meccsen. Kritizáltak, alábecsültek minket, de jó helyen állunk a LaLigában, a BL-ben ott vagyunk a negyeddöntőben, a kupában pedig az elődöntőben.”
„Mind jól vagyunk, a végsőkig fogunk harcolni, most bezsebeltünk egy újabb győzelmet. Kihagytam a magam tizenegyesét, úgyhogy nagy megkönnyebbülést éreztem, amikor Rüdiger belőtte a sajátját.”

Courtois:
„Nem ez volt a legjobb teljesítményünk, de továbbjutottunk. A büntetők mindig kiszámíthatatlanok, a legfontosabb a továbbjutás volt. Sok veszélyes kontrájuk volt, nem játszottunk a legjobban, de ott vagyunk a következő körben. Az Arsenal ellen teljesen más lesz, mivel ők egy labdatartásra építő csapat, akik nyíltabban játszanak.”
„Nem kezdtük jól a meccset. Nagyon megnehezítették a dolgunkat az 1-0-s előnyükkel. Úgy gondoltam, hogy megpróbálják berúgni a másodikat, de a védekezés mellett döntöttek, és jól csinálták, mivel Oblaknak nem volt védeni valója. A végén a büntetők pedig kiszámíthatatlanok.”
„Beszéltünk a tizenegyesek előtt, de a héten is téma volt ez. Sorloth mindig váltogatja, hogy hova rúgja őket. A Getafe ellen balra ment, úgy gondoltam, most is váltani fog, de nem tette. Nem voltam biztos Juliánban, de nem gondoltam, hogy középre fogja. Tudtam, hogy Correa a jobb oldalt választja, el is értem, de nem tudtam megfogni. Llorentéről nem volt sok információm, de emlékeztem, hogy edzéseken jobbra szokta rúgni őket. Jól találta el, de végül kijött a kapufáról.”
„Mondtam a bírónak, hogy Julián kétszer ért labdába. Nem könnyű észre venni, plusz ez egy igazi balszerencse. Ahogy Correa lövésénél, itt is beleértem, de nem eléggé ahhoz, hogy kivédjem.”

Camavinga:
“Nagyon örölünk a továbbjutásnak. Intenzív és nehéz meccs volt, de sikerült továbbjutnunk.”
“Szenvedtünk, de végül büntetőkkel nyertünk. A legfontosabb az, hogy megvan a győzelem, a csapat pedig elkötelezett volt. Intenzív meccs volt, a lényeg az, ahogy nyertünk. Most a vasárnapi meccsre és a válogatott szünetre kell koncentrálnunk.”
“Soha nem voltak könnyű meccseink. Három gólos hátrányból is felálltunk már. Tudjuk, hogy nem számít, mikor találunk be, a lényeg, hogy jól csináljuk a dolgunkat és jöjjünk vissza a meccsbe, ahogy ma is tettük.”