Fél Európa Dean Huijsent akarja. De van egy csapat, amely előnyben van a játékosért folytatott küzdelemben, ez a csapat pedig nem más, mint a Real Madrid, melynek a fiatal spanyol védő saját elmondása szerint is szurkolója.
A legutóbbi Nemzetek Ligája debütálása után a játékos elmondta, hogy számára „óriási megtiszteltetés, hogy egy olyan klub, mint a Real Madrid, érdeklődik” iránta. Arról is cikkeztek vele kapcsolatban, hogy amikor a játékos eldöntötte, hogy a spanyol válogatottat választja a hollanddal szemben (Amszterdamban született, de Málagában nőtt fel), elárulta a spanyol szövetség képviselőinek, hogy a legnagyobb álma mindig az volt, hogy a Real Madrid játékosa legyen, a spanyol válogatottság pedig közelebb hozhatja ehhez.
Huijsen illik a Real Madrid átigazolási stratégiájába, hiszen fiatal (jövő hónapban lesz 20 éves), megvan benne a fejlődési potenciál, emellett már most válogatott játékos, aki egy top európai bajnokságban játszik.

A középső védő 10 évesen csatlakozott a Málaga utánpótlás részlegéhez, 2021-ben pedig a Juventus játékosa lett. Egy rövid római kölcsönjáték után a Bournemouth 15 millió euróért leigazolta egy hat idényre szóló szerződéssel, és azóta is az Andoni Iraola által irányított együttes fontos eleme.
A Real Madridnak mindenesetre nem lesz könnyű dolga, ha el szeretné hozni Angliából a fiatal védőt. A Chelsea és a Liverpool is élénken érdeklődik iránta, utóbbi klub Van Dijk utódját látja a játékosban. Kluivert, aki csapattársa Angliában, egy nyilatkozatában már elárulta, hogy nem gondolja, hogy Huijsen jövőre is a csapatuk játékosa lesz.