A Real Madrid legendája az El Pais újságírójával beszélgetett.
Milyen furcsa is a futball világa. Hát még Spanyolországban, ahol még mindig visszhangzik a szurkolók gondolataiban Toni Kroos (Greifswald, Németország, 35 éves) visszavonulásának híre – a Real Madrid-drukkerek esetében fájdalmasan, a semleges szurkolók számára enyhébben, az antimadridistáknak pedig örömmel. Egy olyan középpályás búcsúja rázta meg a világot, aki az utóbbi idők egyik legjobbja volt a posztján. Talán épp karrierje csúcsán járt, s úgy tűnt, még néhány évig könnyedén játszhatott volna a legmagasabb szinten. Visszavonulása azonban nemcsak a futballközvéleményt, hanem a társadalmat is gondolkodásra késztette: mi visz rá valakit arra, hogy akkor vonuljon vissza, amikor épp a csúcson van? Hogyan képes egy élsportoló egyik napról a másikra lemondani a hírnév élvezetéről, a szurkolók szeretetéről és a sportmédia gyakran nyálas dicséretáradatáról?
Bocsánat… egyik napról a másikra?
Ez azt jelentené, hogy nem ismerjük Toni Kroost. Ő ugyanis 2024. május 25-én, miután hónapokon át érlelte a döntését, lejátszotta utolsó mérkőzését a Santiago Bernabéu Stadionban – egy eseménytelen 0-0-s döntetlent a Betis ellen. A meccs után csapattársai feldobták a levegőbe, a szurkolók pedig ovációval búcsúztatták.
„Több hónapon át gondolkodtam ezen. Nem úgy történt, hogy egy reggel felkeltem az ágyból, és hirtelen azt mondtam magamnak: ‘Vissza kell vonulnod!’ Nem, nagyon-nagyon sokat érleltem a döntést. Már az előző évben is eszembe jutott, hogy abbahagyom, de végül még egy évre meghosszabbítottam a szerződésem a Real Madriddal, nagyon ragaszkodtak hozzám. De ez nem változtatta meg az eredeti szándékomat, ami mindig is az volt, hogy így vonuljak vissza. És szerencsére sikerült.”
Így? Úgy érti, a csúcson?
„Természetesen, nagyon magas szinten. Úgy gondolom, nehéz ennél jobban befejezni, mint ahogy az utolsó idényemben a Real Madriddal sikerült. A bajnoki címmel és a Bajnokok Ligája-győzelemmel a hátam mögött távoztam. Viszlát.”
Jobb a csúcson abbahagyni, mint a lejtőn, igaz?
„Sokkal jobb, persze. A legjobb a csúcson kiszállni. Így azzal a fantasztikus érzéssel távozol, hogy te döntesz. Mielőtt valaki leültetett volna a padra, mert már nem voltál olyan jó, vagy nem voltál annyira fontos a csapatnak, mint amilyen én a végsőkig voltam. Inkább magam akartam lezárni ezt. A másik utat mindenképp el akartam kerülni. Sem az edzőm, sem a családom, sem a testem nem fogja nekem megmondani, mikor kell visszavonulnom.”
34 évesen még csodálatos idényt futott. Biztos volt még önben két-három év.
„De az ember nem játszhat 40 éves koráig. Előbb vagy utóbb úgyis megállít a tested, jobb, ha előtte te döntesz.”
De biztosan nem volt könnyű döntés.
„Természetesen nem. Olyan dolgot hagytam magam mögött, amit hatéves korom óta csináltam. Minden az életemben a futball köré épült: mikor és hogyan étkezem, mikor kellek fel, mennyi időm jut a családomra, az utazások… Minden. Ez most egy radikális váltás. És ha két-három év múlva vonultam volna vissza, ugyanez lett volna. De nekem az volt a célom, hogy a lehető legmagasabb szinten fejezzem be. Hogy úgy éreztem-e, hogy képes vagyok még két-három évig játszani? Igen. És úgy éreztem-e, hogy muszáj? Nem.”
Kívülről nézve sokszor úgy tűnik, hogy — a kiváltságos élet minden látható előnye mellett — az edzések, meccsek, regenerálódások, hazai és nemzetközi sorozatok, utazások, sajtótájékoztatók, reklámesemények örvénye egy modern futballsztár számára egész egyszerűen fenntarthatatlan. Mintha ez az örvény lehetetlenné tenné, hogy másra is maradjon idejük – például gondolkodni. Ez azonban ismét csak azt mutatná, hogy nem ismerjük Toni Kroost. Ő ugyanis mintha más anyagból lenne gyúrva – abból, ami arra való, hogy gondolkodjunk mielőtt cselekszünk.
„Ez nagyban függ az ember személyiségétől. Én mindig is sokat gondolkodtam. Akkor is volt rá időm, amikor az iram és a nyomás a legnagyobb volt. És ami még fontosabb: mindig élveztem a futballt. Minden napját élveztem. Egészen a végéig meg tudtam őrizni azt a gyermeki hozzáállást, hogy a futball egy játék. És legfőképp azt, hogy a futball csak futball. Ez sokat segített, főleg amikor rosszul mentek a dolgok. Nyilvánvaló, hogy a Real Madridban játszani hatalmas nyomással jár. De én mindig megőriztem ezt a játék-szemléletet, és ez sokat segített. Ráadásul nagyon élveztem is. Ez nagyon fontos.”
Az ilyen tiszta gondolatok után akár le is lehetne zárni ezt az interjút a Bayern München, a Bayer Leverkusen, a Real Madrid és a német válogatott egykori játékosával. De nem lenne helyes, mert a szőke, magas, kimért stílusú, precízen öltözött és hihetetlenül fegyelmezett Toni Kroosnak még van mondanivalója — többek közt a Madrid visszaeséséről az ő visszavonulását követő idényben.
Miután elvesztette a német karmesterét (2.242 pontos passz 2.368-ból a 2023–2024-es idényben), a Real Madrid – Kylian Mbappé csatlakozása és a gólgyárosok jelenléte ellenére – „gyengén” muzsikált. Játékban és eredményességben is. Egy ilyen klubnál „gyenge eredmény” azt jelenti: nincsenek trófeák. Kroos 10 éve alatt a Madrid 23 trófeát nyert: 5 Bajnokok Ligája, 4 bajnoki cím, 1 Király-kupa, 4 Spanyol Szuperkupa, 4 UEFA-szuperkupa, 5 klubvilágbajnoki cím. És hirtelen: üresség. Florentino Pérez arca pedig komorrá vált — főleg a PSG elleni 4–0-s vereség után a klubvilágbajnokságon.
„A középpályás poszt alapvető a modern futballban, ez nem is kérdés” — magyarázza Kroos egy madridi luxushotel kanapéján ülve. „Nézd meg, mi történt a Manchester Cityvel, amikor Rodri megsérült. Egy jó középpályás hiányzik – de amikor ott van, akkor minden természetesnek tűnik. Olyan, mintha minden rendben lenne, a támadók pedig nyugodtan dönthetnek el meccseket. Mióta visszavonultam, szurkolóként követem a Real Madridot. Ez 10 év után teljesen természetes. Láttam, mint mindenki, hogy nem volt könnyű idény. És az emberek azt mondták: ‘Ááá, ez azért van, mert Toni Kroos már nincs itt.’ Én pedig csak annyit akartam, hogy menjen minden jól, és hogy felejtsék el ezt a gondolatot.”
Nemrég egy interjúban Rodri, a Manchester City és a spanyol válogatott középpályása (a legutóbbi Aranylabda-győztes) úgy nyilatkozott, hogy a spanyol sajtó és a közösségi média olyan nyomást gyakorol a futballistákra, ami összehasonlíthatatlan más országokkal. Kroost is megkérdeztük arról, hogy befolyásolta-e ez a visszavonulását:
„Egyértelmű, hogy Spanyolországban óriási szenvedély és nyomás nehezedik a futballistákra — a média és a szurkolók részéről is. Ez a sport része. Lehet, hogy itt nagyobb a média-nyomás, de Németországban is megvan, és máshol is, gondolom. Igazságtalanok-e a kritikák? Néha igen. Ha nem vagy erős mentálisan, ez negatívan hathat rád. De néha az ellenkezője történik: a sajtó olyan magasra tesz, hogy az már nem is reális. Játszol három jó meccset, és máris te vagy a világ legjobbja. Aztán meg három rossz után megint senki. Ez nincs rendjén. Ha ezt el tudod fogadni, könnyebb lesz az életed. Vannak játékosok, akik nevetnek ezen, mások meg túl komolyan veszik — a hírnevük miatt, meg mindenféle egyéb okból. De végül is: vannak jó és rossz játékosok, jó és rossz újságírók. Egy profi futballistának meg kell értenie, hogy ez sosem személyes. Az újságírók a munkájukat végzik, amit a főnökeik elvárnak, és az egyetlen cél: az eladás.”
Feketén-fehéren.
Toni Kroos tehát leállt a futballal — de ez nem jelenti azt, hogy leállt volna az élettel. Sőt. Elfoglaltságai most talán még sokrétűbbek, mint valaha. A visszavonulás után Madrid északi részén maradt a családjával: felesége Jessica Farber (akit Fuerteventurán ismert meg huszonévesen), és három gyermekük — Amelie, Fin és Leon. Leon állítólag zokogott, amikor megtudta, hogy apja visszavonul, de „már elfogadta”, mondja Kroos.
Minden nap sportol, főként teniszezik — ez szenvedélye. Testvérével, Felix Kroosszal, aki szintén korábbi profi futballista, közösen készíti a Einfach mal Luppen nevű népszerű német focis podcastet, amit már jóval pályafutása befejezése előtt elkezdtek. A Madridhoz közeli Boadilla del Monte-ban működteti a gyerekeknek és fiataloknak szóló Toni Kroos Akadémiát, amelynek van online verziója is – itt maga Kroos tart nemcsak futballedzéseket, hanem értékalapú képzéseket is.
Ami még fontosabb: 2015 óta Németországban működteti a Toni Kroos Stiftung nevű alapítványát, melyet Jessica Farber vezet. Céljuk: súlyosan beteg, hátrányos helyzetű gyerekek és családjaik segítése terápiák, kezelések finanszírozásával.
„Segítünk nagyon beteg gyerekeknek és a családjaiknak. Próbáljuk valóra váltani a kívánságaikat – néha sajnos utolsó kívánságokat. Segítünk nekik a gyógyszerekhez jutásban, a mindennapokban. Már 10 éve működik az alapítvány, és nagyon boldog vagyok, hogy sok családnak tudtunk segíteni olyan dolgokkal, amelyek nekünk talán apróságnak tűnnek, de nekik óriási jelentőséggel bírnak.”
Ez a munka nagy hatással volt rá:
„Ez segített megérteni a karrierem során, hogy az az élet, amit én éltem, nem a valóság. Mi, profi sportolók, egy másik világban élünk, szinte buborékban. Az ilyen segítségnyújtás segített visszatérni a földre. Úgy gondolom, hogy nekünk, akiknek van lehetőségünk segíteni, kötelességünk is tenni valamit.”
Emellett vállalkozói tevékenységet is folytat. Részesedése van a Sports 360 sportügynökségben, valamint 2021-ben megalapította a Kroos Properties XXI nevű ingatlanvállalatot, Pozuelo de Alarcónban. A divatvilágban évek óta együttműködik az Adidasszal, és most a svéd Marc O’Polo márka reklámarca is.
„A divat iránti érdeklődés szerintem korral jön. Tizenöt-tizenhat évesen ez engem nem foglalkoztatott. De ahogy idősebb leszel, elkezdesz foglalkozni a megjelenéseddel. Mindig szerettem a lezser stílust, és ez a márka pont ezt képviseli. Már korábban is hordtam a ruháikat, szóval amikor megkerestek, nem kellett stílust váltanom.”
Zárásként visszatérünk a futballhoz. Arra a kérdésre, hogy Toni Kroos olyan volt-e a pályán, mint a való életben, így felel:
„Lehet… igen. Azt hiszem, hasonló volt a személyiségem pályán és azon kívül is. Fontos volt számomra, hogy rend legyen – fejben is. A futball tele van őrülettel, hibákkal, véletlenekkel. Ha van egy mentális struktúrád, az segít. Nemcsak neked, hanem a körülötted lévőknek is. Tudtam, hogy az én pozíciómból biztonságot kell sugároznom a csapattársaim felé. És a magánéletben is így gondolkodom. Mert nem csupán futballista vagyok – férj és apa is. És az igazi érzelmeket mindig a pályán kívül éltem meg.”
Most végre átadhatja magát ezeknek az érzelmeknek. És néha leülhet megnézni a Real Madridot. Mert, ugye, a legjobb a csúcson kiszállni.
