Asencio: 17

Asencio
Asencio (forrás: realmadrid.com)

Raúl Asenciót sikeresen regisztrálta a klub az első csapat tagjaként, és már az is kiderült, hogy a 17-es számú mez lesz az övé a következő idényben. Nézzük, hogyan jutott el idáig a spanyol, és kik is voltak az elődei a 17-es mezt illetően.

A 2024/2025-s szezon egyik pozitívuma a sok sérülés dacára az volt, hogy a Real Madrid házon belül megtalálta a probléma részleges megoldását középhátvéd posztra a 22 esztendős Raúl Asencio személyében.

Raúl Asencio del Rosario 2003. február 13-án született Las Palmasban. 2011-ben, nyolc esztendősen kezdett el futballozni és 2012-ben már az UD Las Palmas utánpótlás játékosa lett. Itt figyelt fel rá a Real Madrid és igazolta le akadémiájára 2017-ben. Asencio példaképe mindig is Sergio Ramos volt, de felnézett a korábban szintén Real Madridban futballozó Pepére is.

2024. november 9-én vetette be első ízben őt Carlo Ancelotti az Osasuna elleni bajnoki mérkőzésen. A Castilla fiatalja a 35-ös mezszámot viselte és azonnal megmutatta magát karakteres védekezési munkájával és egy kiváló gólpassz formájában, amit Jude Bellinghamnek adott.

A mögöttünk hagyott szezon nagy részében Asencio kiváló teljesítményt nyújtott, sok esetben határozott belépőket bemutatva.

A szezon végére, a 32 csapatos klubvilágbajnokságra azonban láthatóan elfáradt, hisz több hibája is volt, a Salzburg elleni mérkőzésen még ki is állították.

Ettől eltekintve Xabi Alonso bízik benne, látja a fiatal spanyolban a jövőt, és a 2025/2026-s idénytől már hivatalosan is az első keret tagjának számít.

Asencio mezszáma pedig a 17-es lett.

Az elődök

Lucas Vázquez
Lucas Vázquez (forrás: realmadrid.com)

Ugyan nem tartozik a legendásabb mezszámok közé, de például ebben a számban játszott Raúl is az 1995/1996-os idény egy részében.

Később két éven keresztül a klub történelmének első olasz játékosa, Christian Panucci is ezt viselte (1996-1998).

De ezt a mezszámot kapták meg a klubnál olyan spanyol játékosok, mint Javier Dorado, Pedro Munitis, Alberto Rivera, Óscar Miñambres vagy Javier Portillo.

Az első igazán nagy sztárjátékos, aki ezt a mezt viselte a Real Madridban, az a holland Ruud van Nistelrooy volt, aki 2006-ban érkezett meg a spanyol fővárosba. A holland gólzsák első idényében 47 fellépésen 33 gólt szerzett és 5 gólpasszt adott. A maga 25 LaLiga-találatával elnyerte a Pichichi-trófeát is.

Később a jelenleg Real Madrid Castillát irányító Álvaro Arbeloa is ezt a mezszámot viselte jobbhátvédként.

A legemlékezetesebb 17-es azonban talán az utóbbi idény végén távozó Lucas Vázquez volt, aki 2016 és 2025 között viselte ezt a számot.

Asenciónak tehát ilyen elődök után kell a hátán hordania ezt a mezszámot.

Reméljük, hogy legalább olyan sikeres lesz ő is, mint a felsoroltak többsége.

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK