Jagoba Arrasate: Egy percen ment el a meccs

Jagoba Arrasate
Jagoba Arrasate (forrás: youtube video screenshot, RCD Mallorca)

A Mallorca részéről az edző mellett még Manu Morlanes és Jan Virgili nyilatkozott a Real Madrid elleni vereség után.

Jagoba Arrasate:

„A mérkőzéssel elégedett vagyok, az eredménnyel viszont nem. 10 végzetes perc volt, amikor ők megérezték a vér szagát. Úgy gondolom, hogy egyenlíthettünk volna.”

„Abban a percben ment el a mérkőzés, amikor kaptuk a két gólt. Jól játszottunk egészen az egyenlítésükig, de azzal a góllal összezuhantunk, és egy perc alatt két gólt kaptunk, sőt, akár többet is szerezhettek volna.”

„Ennek ellenére nagyon tetszett a csapat reakciója a második félidőben: volt karakterünk, és nagyon tiszta helyzeteket dolgoztunk ki, végig meccsben maradtunk. Kár érte, mert úgy érzem, a csapat erőfeszítése nagyon közel vitt minket ehhez, hogy pontot szerezzünk, ami számunkra rendkívül fontos lett volna.”

„Elégedett vagyok a támadójátékunkkal, de a védekezésben elkövetett hibák visszavetettek bennünket.”

„Jó érzéseim vannak, de javulnunk kell. Jönni fognak az eredmények. Hátul jobban kell teljesítenünk. Az eredményen túl kell elemezni a dolgokat. Jelenleg csak egy pontunk van. Ők megérzik a hibákat, és ez most is így történt.”

„Két meg nem adott gól a technológiának köszönhető, azt el kell fogadni. Güler kezezéses esete inkább értelmezés kérdése. Ami igazán meglepett, az a Mendizorrozában történt szituáció. Nagyon egyértelmű volt, nem értem, hogy miért nem javították ki. Ez olyasmi, amiben a játékosoknak és a játékvezetőknek is fejlődniük kell.”

„Nagyon jól reagáltunk egy nehéz környezetben. A játékosok jól alkalmazkodtak, most pedig már a következő meccsre, az RCD Espanyol ellenire kell gondolnunk.”

Manu Morlanes:

„Ma megerősödve távozunk, annak ellenére, hogy tudtuk, nehéz lesz pontot szerezni. Csapatként jöttünk ki megerősödve ebből a meccsből. Most egy kis kikapcsolódás következik, majd a válogatott szünet után maximális erővel kell visszatérnünk.”

„Időnként fölényben voltunk, tudtuk, hogy szerencse is kell ahhoz, hogy pontot szerezzünk. Szomorúak vagyunk, hogy egy pontot sem hoztunk el, de tisztában vagyunk a naptárunk nehézségével. Ez a szünet arra való, hogy csapatként fejlődjünk.

Jan Virgili:

„Nagy lelkesedéssel és vággyal léptem pályára. Az elején, amikor beálltam, ideges voltam, de utána megnyugodtam.”

„Szeretek egy az egyben megindulni, de leginkább az a célom, hogy a lehető legtöbbet adjam a csapatnak, segítsem a társakat.”

„A csapat nagyon jól teljesített, közel voltunk hozzá, hogy jó eredményt érjünk el. Tovább kell dolgoznunk, hogy jöjjenek az eredmények.”

Forrás: rcdmallorca.es, AS, MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK