Real Sociedad – Real Madrid: A baszkföldi meló

Real Sociedad - Real Madrid (kép: realmadrid.com)
Real Sociedad – Real Madrid (kép: realmadrid.com)

Real Sociedad – Real Madrid a La Liga 4. játéknapján.

Vége a válogatott szünetnek, ismét a La Ligáé a főszerep. A Real Madrid megkezdi az erőltetett menetet, amelyben mindössze 18 nap leforgása alatt 6 mérkőzést fog játszani. A listavezető ez alkalommal a Real Sociedadhoz látogat az Anoetába, ahol zsinórban a negyedik győzelmére készül az idényben.

A baszkföldi fellépés után a Santiago Bernabéura irányul majd a figyelem, hiszen öt napon belül két meccset rendeznek Madridban. Kedden a Bajnokok Ligájában is elkezdődnek a küzdelmek a Marseille ellen, szombaton pedig az Espanyol érkezik a fővárosba.

“Háromnaponta jönnek a meccsek, így mindenkinek készen kell állnia” – mondta Xabi Alonso a találkozót felvezető nyilatkozatában. Ma biztosan nem léphet pályára Bellingham, Endrick, Mendy és Camavinga sem. Rüdiger szintén a maródiak listájára került, viszont a többiek, akik a válogatott szünetben meghívót kaptak, bevethetőek a Sociedad ellen.

Az ellenfél

Sergio Francisco az első szezonját futja felnőtt csapat élén, de a bajnoki idénykezdés nem úgy sikerült, ahogy tervezte, miután jelenleg a 16. helyen áll a Sociedad két döntetlennel (a Valencia és az Espanyol ellen), valamint egy vereséggel (az Oviedo ellen). Az előző kiírásban Vini és Mbappé góljával hozta el a három pontot a Real Madrid az Anoetából. 

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK