Ma sem hibáznának a királyiak. Kezdőrúgás 21:30-kor Valenciában.
Nincs megállás, robogunk tovább a La Ligában, ahol ma este a Levante vendégeként lép pályára a Real Madrid a hatodik fordulóban (21:30). A listavezetőnek természetesen ezúttal is a három pont begyűjtése a célja, ráadásként a győzelmi szériájáról sem mondana le szívesen, miután ebben a szezonban mind hat mérkőzésen hibátlan maradt a fővárosi együttes (öt siker a La Ligában, egy a Bajnokok Ligájában).
Xabi Alonso Madridjára nem vár könnyű menet, hiszen három idegenbeli fellépés következik a szeptemberi hónap zárásaként. Előbb két bajnoki a Levante (szeptember 23.) és az Atlético (szeptember 27.) ellen, majd következik egy hosszú kazahsztáni túra a BL-ben: szeptember 30-án a Kairat Almaty lesz az ellenfél.
“A lehető legtöbb pontot szeretnénk gyűjteni, ehhez pedig rengeteg összecsapást kell nyernünk” – mondta Xabi Alonso a mérkőzés előtti nyilatkozatában. A Real Madrid szakvezetője kihirdette a találkozóra készülő keretét, amelyben ott van az Espanyol elleni meccset eltiltást miatt kihagyó Huijsen is. Mbappé szintén hadra fogható, aki a szombati góljával együtt hat mérkőzésen eddig hétszer zörgetett hálót a mostani idényben. A francia öt találattal vezeti a La Liga góllövőlistáját.
A Levante
A valenciai alakulat jó hangulatban várhatja a Real Madrid elleni estét azok után, hogy 4-0-ra verték a Gironát, ami egyben az első győzelmük volt a bajnoki szezonban. Emellett kétmeccses veretlenségi szériát futnak a Betis elleni döntetlennek köszönhetően (2-2). Ivan Romero (3) és Etta Eyong (2) a legeredményesebb játékosaik.