Courtois 300. tétmérkőzését játszotta

Courtois
Courtois (forrás: realmadrid.com)

A belga hálóőr a 2025. október 22-i, Juventus elleni, hazai pályán 1–0-s győzelemmel záruló Bajnokok Ligája-mérkőzés egyik hőse volt. Courtois nemcsak, hogy megóvta csapatát a kapott góltól, de négy hatalmas bravúrt is bemutatott. Ezzel a találkozóval Thibaut Courtois a 300. tétmérkőzését játszotta a Real Madrid mezében.

Út a 300 mérkőzésig

Courtois 2018 nyarán, a londoni Chelsea csapatától érkezett Madridba, mindössze 35 millió eurós átigazolási díjért – ami akkoriban rendkívül kedvezőnek számított, hiszen piaci értéke közel a duplája volt.

Sokan fenntartásokkal fogadták az érkezését, sőt akadtak, akik meg is kérdőjelezték, hogy szükség van-e rá, hiszen abban az időszakban Keylor Navas volt a Real Madrid első számú kapusa, aki három egymást követő évben (2016, 2017, 2018) is Bajnokok Ligáját nyert a klubbal.

Többen azért sem szimpatizáltak vele, mert 2011 és 2014 között a városi rivális Atlético Madrid kapuját védte. Thibaut azonban gyorsan rácáfolt a kétkedőkre: már első madridi szezonjában 35 tétmérkőzésen lépett pályára, majd a 2019/20-as idényben, amikor a Real Madrid megnyerte a LaLigát, már kirobbanthatatlan tagja volt a kezdőcsapatnak.

A 2023/24-es szezont leszámítva – amikor szinte teljes idényét sérülés miatt hagyta ki – minden évben a klub első számú kapusa volt, és kiegyensúlyozott, magabiztos teljesítményével a világ legjobbjai közé emelkedett.

A 300 mérkőzés sorozatokra bontva:

  • 209 LaLiga
  • 8 Király-kupa
  • 9 Spanyol Szuperkupa
  • 63 Bajnokok Ligája
  • 9 klubvilágbajnokság
  • 2 UEFA-szuperkupa

Courtois a 300 tétmérkőzésből 119 alkalommal őrizte meg kapuját érintetlenül, ami 39,6%-os arányt jelent.

A kapott gól nélküli meccsek számában (tétmérkőzések alapján) csak olyan klublegendák előzik meg, mint Miguel Ángel (132), Paco Buyo (182) és Iker Casillas (264).

A belga hálóőr a 300 tétmeccsen felül 20 barátságos mérkőzésen is pályára lépett, így összesen 320 alkalommal viselte a Real Madrid mezét.

Courtois eredményei a Real Madriddal:

  • LaLiga: 3×
  • Király-kupa: 1×
  • Spanyol Szuperkupa: 3×
  • Bajnokok Ligája: 2×
  • UEFA-szuperkupa: 2×
  • Klubvilágbajnokság: 3×
  • Zamora-díj: 1×
  • UEFA Bajnokok Ligája Év csapatának tagja: 2×
  • Jasin-trófea: 1×
  • FIFA Év kapusa: 1×
  • IFFHS Év kapusa: 2×
Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK