Rayo Vallecano – Real Madrid: Három ponttal vonulna a válogatott szünetre a csapat

Rayo Vallecano - Real Madrid (kép: realmadrid.com)
Rayo Vallecano – Real Madrid (kép: realmadrid.com)

A listavezető a 12. fordulóban sem hibázna.

A novemberi válogatott szünet előtt a Real Madrid Vallecasban lép pályára a spanyol bajnokság 12. játéknapján. Xabi Alonso gárdája, amely jelenleg is első helyen áll a tabellán, egymás után az ötödik győzelmére hajt a LaLigában a Rayo elleni mérkőzésen.

Csapatunk egy jó darabig, egészen pontosan december 7-ig biztosan nem szerepel majd hazai környezetben, ugyanis zsinórban öt meccs következik távol a Bernabéutól: négy találkozó a bajnokságban, egy a Bajnokok Ligájában. A válogatott kötelezettségek után jön az Elche elleni mérkőzés a 13. fordulóban, majd az Olympiacos, a Girona és az Athletic szintén idegenben.

“Azt szeretnénk, ha a bajnokságban folytatnánk azt, amit eddig mutattunk, és győzelemmel szeretnénk zárni a szünet előtt” – mondta a baszk edző a mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján. Sérülés miatt nem lesz bevethető a Carvajal, Rüdiger, Mastantuono, Tchouaméni kvartett. Azonban ott van a meccskeretben a LaLiga góllövőlistájának éllovasa, Kylian Mbappé, aki félelmetes formát mutat, hiszen nyolc találkozó óta mindig eredményes.

Rayo Vallecano

A madridi együttes az utolsó nyolc meccséből csupán egyet bukott el, mi több, a saját szurkolóik előtt még nehezebb tud lenni az élet a látogatók számára: négy győzelem, két iksz és egy vereség a mérlegük a vallecasi stadionban. Ebben a szezonban Álvaro García a legveszélyesebb játékosuk (8 gól).

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK