Eduardo Coudet: Kemény munkát, intenzitást és agresszív letámadást ígérhetek

Eduardo Coudet
Eduardo Coudet (forrás: video screenshot, AS TV)

Az Alavés argentin mestere csapata Real Madrid elleni bajnokija előtt.

Milyennek látja a sok hiányzóval érkező Real Madridot?

Nem számítanak a hiányzók, mivel olyan játékosokból áll a keretük, akik azért vannak a csapatban, mert nagyon jók. Persze az ellenfél és a bevethető játékosaik alapján van egy elképzelésünk, és ennek függvényében alakítjuk ki a meccstervünket, amelyet szeretnénk aztán megvalósítani.

Xabi Alonso célkeresztbe került, egy rossz eredmény akár végzetes is lehet számára.

Úgy jöttem ide, hogy tudtam, többet fognak kérdezni az ellenfélről, mint az Alavésről, ráadásul olyan dolgokról is, amelyek nem a pályán történnek. Nekem nem kell erről véleményt mondanom, de a Madrid egy tekintélyes ellenfél, egy olyan edzővel, aki nyilvánvalóan okkal ül a kispadon. Nem igazán használom a közösségi médiát, amikor pedig nagy a zaj, nem nyilatkozom róla. Megértem, hogy önök kérdeznek, hiszen ez a munkájuk, de én inkább nem mennék bele részletesen ebbe a témába.

Érez vele szolidaritást?

Ismétlem, ez a téma nem rám tartozik, de nyilvánvalóan ő tudja a legjobban, hogy mit jelent egy ilyen óriási elvárásokat támasztó klubnál dolgozni.

Minden játékosa bevethető?

Facundo Garcés ügye adott, őt eltiltotta a FIFA, de a többiek rendelkezésre állnak. Aleñá néhány napig vírusos megbetegedéssel küzdött, de már rendben van, az elmúlt napokban edzett a csapattal.

Egy vagy két csatárral áll fel?

A játékosok határozzák meg a rendszert. Sok minden függ az ellenféltől, de a legfontosabb az, hogy megértsék az elképzelést. Egy folyamatosan fejlődő csapat vagyunk, amely képes alkalmazkodni a különböző játékmódokhoz.

Milyen meccsre számít?

Nagyon nehéz lesz, mert rengeteg opciójuk van. Mi azonban megpróbáljuk megtartani a saját stílusunkat, igyekszünk majd kezdeményezni.

Sok a hiányzójuk, főleg a széleken. A széleket támadva tudnak majd gondot okozni nekik?

Gondolom megérted, hogy nem azért jöttem ide, hogy eláruljam az ellenfélnek, hogy mivel készülünk. Amig ígérhetek, az a kemény munka, az intenzitás, az agresszív letámadás, aztán meglátjuk, hogy tudunk-e megfelelően kombinálni, illetve ki tudjuk-e majd használni a helyzeteinket.

A 18 pontjukból 14-et hazai pályán szereztek. A céljuk egy igazi erőd felépítése?

Én mindig ezt hangsúlyozom. Igazából hazai pályán jobban érezzük magunkat. Fontos, hogy itthon sok pontot szerezzünk, itt kell igazán erősnek lennünk, ezt pedig eddig sikerült is megvalósítanunk.

Különleges nap lesz ez, vagy csak egy a sok közül?

Szeretem az ilyen meccseket, a legjobbak ellen pályára lépni. Nem foglalkozom az aktuális formájukkal vagy a hiányzóikkal. Bárki is játszik a Madridban, kiváló futballista, és ahhoz, hogy legyőzzük őket, kiemelkedő teljesítményre lesz szükségünk. Ezek a meccsek mindig nehezebbek az átlagosnál.

Sűrű hét következik: Sevilla a kupában, majd irány Pamplona, az Osasuna ellen.

Mindig csak a legközelebbi célra koncentrálok. Nem veszíthetjük el a fókuszt, főleg akkor nem, amikor minden erőnkre szükségünk lesz ahhoz, hogy legyen esélyünk. Megnyertük a derbit, bízunk abban, hogy ezt a lendületet tovább tudjuk vinni.

Hétfőn volt egy éve, hogy az Alavés edzője lett. Hogyan értékeli ezt az időszakot?

Nagyon jól érzem magam a városban és a klubnál, ahogy a stábom is. Úgy érzem, hogy remek munkát végzünk, van egy keményen dolgozó csapatunk, akik mindent beleadnak. Érzem a tulajdonos, a sportigazgató és a többi kolléga támogatását. Úgy gondolom, elértük a kitűzött célokat, összességében nagyon pozitív a mérleg.

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK