A Betis mesterének nyilatkozata csapata Real Madrid elleni bajnokija előtt.
A mérkőzés
„A csapat maximálisan arra koncentrál, hogy jó mérkőzést játsszon egy nem könnyű stadionban, egy nagy csapat ellen. Bízunk benne, hogy a saját játékunkat tudjuk játszani.”
Mbappé hiánya
„Mindig azt mondom, hogy nem az a fontos, hogy kik hiányoznak, hanem az, hogy kik állnak rendelkezésre. A Real Madridnak olyan kerete van, amely lehetővé teszi bármely kieső pótlását. Mbappé kétségtelenül fontos, de ugyanígy kiemelhetném azt is, hogy Isco, Abde vagy Amrabat sem áll rendelkezésre…”
Giovani Lo Celso és Isco
„Giovani helyzete független attól, hogy Isco játszik-e vagy sem. Isco hiányában természetesen nagyobb szükségünk van Gióra ezen a poszton. Volt néhány izomsérülése, de most sokkal jobban edz, és megkapja a lehetőséget, hogy megmutassa kiváló képességeit. Isco ügyében majd meglátjuk, sok a találgatás. Fontos játékos, de tudnunk kell nyerni nélküle is, még ha nagyon hiányzik is.”
Isco lelkiállapota
„Már minden nap ide jár a rehabilitációra a gyógytornászokhoz. Nagyon érett, és már korábban is felépült hasonló helyzetekből. Nem sajnálja az erőfeszítést, hogy újra pályára léphessen.”
Xabi Alonso
„Nekem megadatott az a szerencse, hogy az edzője legyek. Xabi Alonsónak nagyszerű pályafutása van, tisztában van azzal, milyen pozícióban van: győzelmeket, sok gólt és látványos játékot várnak el tőle… Képes megfelelni ennek az elvárásnak. Én is átéltem ezt: 96 pontot szereztünk, ami akkor a klub történetének legmagasabb pontszáma volt.”
Téli átigazolási időszak
„Azt is elmondtam már, hogy egy dolog nagy nevet igazolni, és más dolog valódi erősítést hozni. Az új játékos érkezéséhez anyagi forrásokra van szükség, ami általában eladásokkal jár. Ezek a kérdések januárban tisztázódnak. A csapat jó úton halad, folyamatosan fejlődik. Mindig megvan bennünk az ambíció az előrelépésre, de nem könnyű hat egymást követő évben Európában szerepelni. Az elvárások és a gazdasági korlátok keretein belül jó irányban haladunk.”
Célok
„Az én célom az, hogy legyőzzük a Real Madridot – mindig meccsről meccsre gondolkodunk. Utána pedig igyekszünk minden sorozatban a lehető legtovább jutni. Fenn kell tartani az igényességet, hogy túlszárnyaljuk önmagunkat.”
Chimy Ávila
„Úgy látom, nagyon jól van, nagy intenzitással edz, és fontos játékos számunkra. Ott lesz a keretben, és játszhat is. Az igazolás nagyban attól függ, hogy eladunk-e egy játékost, és meg kell néznünk, hol ezzel hol gyengülünk. Ha erősítünk, akkor olyan módon kell megtennünk, mint tavaly, amikor Antony és Cucho érkezett.”
Antony fizikai állapota
„Nincs komoly problémája, volt egy kisebb kellemetlensége, ezért jobb volt egy napot pihentetni a héten. Utána minden gond nélkül edzett.”
Pablo García
„Fejlődik, és van még miben javulnia. Meg is fogja tenni ezt, mert megvan benne minden ahhoz, hogy sikeres legyen itt – vagy akár máshol is.”