A Betis mesterének nyilatkozata csapata Real Madrid elleni vereségét követően.
A mérkőzés:
„Voltak olyan pillanatok, amikor az eredmény nem tükrözte a pályán történteket. Két kapufánk volt, és Courtois is bemutatott néhány nagy védést. Időnként sokkal kiegyenlítettebb volt a játék. De az eredmény ott van, elemezni kell a meccset, és meg kell vizsgálnunk, hogy milyen hibákat követtünk el.”
Nagyarányú vereség
„Ami a legjobban felbosszant, az az, hogy két rögzített helyzetből kaptunk gólt, két teljesen üresen hagyott játékos fejeséből. Az első félidőt ők kezdték jobban, de a végére mi voltunk fölényben. Utána játékban felülmúltuk őket, de nagyon gyorsan kaptunk még két gólt, és ott gyakorlatilag eldőlt a meccs. Már másodszor kapunk öt gólt: vagy nagyon jól működik a védekezésünk, vagy ilyen mérkőzéseken nagyon rosszul.”
Lo Celso
„Giót nagyon jónak láttam, lendületet adott a támadójátékunknak. Volt egy kapufája, és több gólpasszt érő labdát is kiosztott.”
Pozitívumok
„Pozitívumot nem nagyon tudunk kiemelni. Viszont volt karakterünk, vállaltuk a játékot, és egyszer sem húzódtunk vissza. Az benne van a futball logikájában, hogy a Madrid föléd nő, de dühít, hogy rögzített helyzeteket ajándékoztunk nekik, miközben a saját szögleteink rendre Courtois kezében kötöttek ki. Önkritikát kell gyakorolnunk.”
Bajnokok Ligája
„A pályán kell bizonyítani. Úgy érzem, ez az eredmény nem tükrözi a két csapat közti különbséget. Jó csapatunk van, és nagyon fáj ez a vereség. Soha nem gondolunk előre a Bajnokok Ligájára vagy az Európa-ligára, mindig meccsről meccsre haladunk. Ez egy fájó vereség, amelyet igyekszünk minél gyorsabban feldolgozni.”
Real Madrid
„A Madrid ellen játszani mindig ugyanolyan nehéz. Mbappé rengeteg gólt szerez, de a mai eredményt nagyban meghatározta a két rögzített helyzetből kapott gól. Bárkit képesek megfelelően pótolni, ezt ma Gonzalóval is bizonyították. Sebzetten érkezett a meccsre csapat, és óriási elszántsággal játszottak.”
Meglepetés?
„Semmi nem ért minket váratlanul. Az első félidőben a szögletből szerzett gólt leszámítva nem igazán volt helyzetük. Egészen 4–1-ig volt esélyünk a szépítésre. Egyáltalán nem lep meg egy olyan csapat, amelynek kiváló edzője és nagyszerű kerete van.”