A belga hálóőr a Celta Vigo legyőzése után.
A mérkőzés
“Ez egy nagyon fontos győzelem, különösen nagyszerű klubunk születésnapján. Ez minden szurkoló számára nagy öröm. Nem volt könnyű meccs. 11 emberrel védekeztek, ez volt a céljuk, ez megnehezítette a dolgunkat. Jól kezdtük a meccset a vezető góllal, a kapufával, és néhány próbálkozással. Aztán kicsit ők is visszajöttek a meccsbe. A bekapott gólért kár, de a második félidőben mi jobban akartuk a győzelmet, mint ők. Végül egy kis szerencsénk is volt a kapufájukkal és a megpattanó lövésünkkel. De szerintem megérdemelten nyertünk.”
Ünneplés Valverde góljánál
“Teljesen megőrültem, kirohantam ünnepelni. Nem volt könnyű hetünk, tudtuk, hogy reagálnunk kell. Ez egy jó győzelem a versenyben maradáshoz, és önbizalmat is ad szerdára. Ma 10 játékosunk hiányzott, de meg kell mutatnunk, hogy harcolunk ezért a csapatért. Az utánpótlás játékosok remekül szálltak be, gratulálok nekik, hiszen ha minden rendben megy és jönnek a győzelmek, akkor sokkal könnyebb lenne a dolguk. Az ilyen pillanatokban sokkal nehezebb, ők pedig megmutatták a személyiségüket a pályán. Ez nagyon fontos.”
Személyes pillanat
“Nagyon jól érzem magam. Örülök, mivel a térdműtétem után is jól tudtam dolgozni. Sok edzőtermi munkát végzek annak érdekében, hogy gyors, robbanékony tudjak maradni, és jó formában legyek. Lekopogom, hogy eltekintve egy-két rosszabb naptól, nem voltam sérült ebben az évben. Ez sokat elmond a mindennapi munkámról, és nagyon boldog vagyok emiatt.”
A City elleni meccs
“Nagy iramra és maximális koncentrációra lesz szükségünk. Tudjuk, hogy fontos megnyerni ezt a meccset, szükségünk lesz arra is, hogy a szurkolóink az első perctől kezdve mögöttünk álljanak. Ezt tették a Benfica ellen is, és biztos vagyok abban, hogy nagyszerű este vár ránk a Bernabéuban. 200%-on kell pörögnünk, nekünk és a szurkolóinknak is, én pedig biztos vagyok abban, hogy így nyerni fogunk.”