A Real Madrid edzőjének nyilatkozata csapata Elche elleni bajnoki győzelmét követően.
A mérkőzés
„Valakinek, aki az utánpótlásban futballozott, és egy edzőnek, aki több utánpótlás csapaton át végül eljutott az első csapatig, ez egy boldogsággal és hatalmas büszkeséggel övezett nap. Már szinte a Keselyű ötösével felállt Madridra emlékeztettek. Biztos vagyok abban, hogy Emilio, aki a lelátókon ült, nagyon büszke volt arra, amit ma látott. Boldog amiatt, hogy látta őket játszani, és azért, ahogy teljesítettek. Nem könnyű ilyen erős személyiséget, az általuk tanúsított erőfeszítést, a bennük rejlő tehetséget, a lelkesedést megmutatni. Biztos vagyok abba, hogy a Bernabéu nagyon élvezte a tehetséges akadémistákkal teletűzdelt Real Madrid játékát, és ez egy emlékezetes nap lesz a madridizmus számára.”
„Ez a mérkőzés nagyon fontos számunkra. Úgy állítottam fel a kezdőt, hogy a győzelem lebegett a szemem előtt, tudva azt, hogy nagy erőfeszítést tettünk szerdán, és kedden ismét erre lesz szükség. Győznünk kellett, amit sikerült olyan játékosok erőfeszítései árán megtennünk, akik folyamatosan megmutatják nekem az érkezésem óta, hogy mit jelent számukra a Real Madrid. Remélem, hogy az egész madridizmus felismeri, hogy milyen erőfeszítéseket tesznek, és mindent beleadnak a Real Madridért. Remélhetőleg olyan idényünk lehet, amely boldogan végződik a madridisták számára. Látni kell, hogy ez egy igazán elkötelezett keret, sok sérülttel, és sok olyan játékossal, akik előléptek, húzzák a csónakot és hajtják a csapatot. És persze az akadémisták segítségével, akik kivételesen jól szerepelnek, és mindannyian nagy tapsot kaptak a többiektől. Szeretném megköszönni, hogy ilyen fogadtatásban részesítették őket, ilyen gondoskodással, hogy segítenek nekik és tanácsokkal látják el őket. Ez egy tökéletes este volt.”
Az idény legjobb pillanata?
„Voltak nagyon jó pillanataink, de hiányzott egy kis állandóság. Már többször beszéltünk azokról a híres hullámvölgyekről, amikor úgy tűnt, hogy felfelé haladunk, majd jött egy meccs, amikor egy apró visszalépés miatt úgy éreztük, hogy minden tönkremegy. Nagyon örülök, és tudom, hogy még bőven van hová fejlődnünk. A múltkori meccsünk megmutatta, milyennek kell lennünk. Sok tehetség van a csapatunkban, de ha nem dolgozunk mindannyian keményen, nem futunk, nem támadunk le, nem támogatjuk egymást, akkor bármelyik bajnoki nagyon nehéz lesz. Szerény és elkötelezett csapatnak kell maradnunk, amikor a munkáról van szó. Ha ezt megtesszük, a jó dolgok jönni fognak.”
A legutóbbi 11 gólból 10-et nem csatár szerzett.
„Szükségünk van erre, ha pedig Mbappé visszatér, akkor is fontos lesz, hogy betaláljanak. Amikor Kylian itt van, sok akciót befejez, de látjuk, hogy a többiek is segíthetnek nekünk, erre építenünk kell akkor is, ha Mbappé újra a csapatban lesz. Nagyon izgatottak vagyunk, hogy láthassuk őket további gólokat szerezni, örömet okozni.”
Fran García
„Szeretnék köszönetet mondani neki a jó játékért, jó edzésmunkáért, a remek hozzáállásáért, amiért nagyszerű csapattárs és igazi profi. Nem azt mondom, hogy ha folyamatosan játszol, akkor könnyű dolgod van, de amit ő csinál minden nap, az nagy kihívás. Az, hogy állandóság nélkül, amit ti úgy mondotok, hogy én nem adok meg neki, így játsszon, nagyon nehéz. Emellett keményen dolgozik az edzéseken, csapattársként segíti a többieket, sosem mutatott semmilyen negatív hozzáállást az irányomba, a csapattársak felé vagy a stábban bárki felé. Nyilvánosan szeretném neki megköszönni, amit tesz. Bárcsak lenne 25 Fran Garcíám a keretben, hiszen ők megkönnyítik az életet.”
Asencio kedden játszani fog?
„Nem tudom.”
Kell, hogy egy akadémista először egy első osztályú csapatban is focizzon, mielőtt bekerül az első csapatba?
„Abból, amit én láttam, minden eset más. Nekem el kellett mennem, hogy visszatérhessek, de ott van Nacho, aki nagyszerű példa arra, hogy egy türelmes játékos 15 évet is eltölthet az első csapatban. Vagy Carvajal, aki egy évre ment el, visszatért, és szintén itt van 15 éve. Szerintem minden eset más. Megtenni ezt a lépést a legmagasabb szinten segít a játékosoknak, és a játékpercek is jót tesznek nekik, amiket itt nagyon nehéz megkapni. A fontos az, hogy vannak akadémisták a Real Madrid első csapatában. Nagyon fontos, amit behoznak a csapatba, amiatt, hogy a klub DNS-ét magukban hordozzák, és amit képviselnek. Remélem, hogy a jövőben, bárki is üljön majd ebben a székben, mindig látni fogunk akadémistákat az első csapatban.”
Valverde Balaídosban szerzett találata kulcspillanat volt a mostani helyzethez?
„Egyszer sem tapasztaltam toxikus hangulatot, amióta megérkeztem. Az a győzelem a Balaídosban jelentette az 1-0-t a City legyőzéséhez. Elmondtam a játékosoknak, hogy ha esélyt akarunk a továbbjutásra kedden, akkor ma nyernünk kell. Ha ma nem nyertünk volna most, számomra sokkal nehezebb lenne továbbjutni. Ezért is volt olyan fontos nekem a mai meccs. A játékosok nagy erőfeszítéseket tettek, és ez megérte, hiszen nagyon nehéz meccs volt, de egy ilyen győzelem sok energiát adhat nekünk, morálisan is nagy lökés, így biztosan segít majd kedden.”
Mbappé
„Holnap Valdebebasban leszünk, meglátjuk, milyen állapotban lesz. Beszélni fogok vele, hogy hogyan érzi magát, mit gondol. Remélem, hogy bevethető lesz és segíthet nekünk Manchasterben. Ez nagyszerű lenne.”
Hogy van Brahim?
„Nagyon boldog, mivel minden játékos boldog, amikor játszik, amikor fontosnak érzi magát, és amikor úgy teljesít, ahogy ő. Amikor az Afrika-kupán játszott, három hétig nem volt itt velem az érkezésemkor, nagy türelemre és kemény munkára volt szüksége. Végül mindig eljönnek a lehetőségek, a játékosoknak pedig készen kell állniuk ezeket kihasználni. Ő is ezt tette, kiemelkedően jól dolgozva. A minap nagyszerű meccset játszott a City ellen. Szükségünk van rá. Ő egy olyan játékos, aki a vonalak között nagyszerű kvalitásokkal bír, remekül mozog, mindkét szélen megoldást jelent, keményen dolgozik, ahogy kérem tőle. Kértem, hogy adjon bele mindent, amikor a pályán van, és ezt is teszi.”
Vini Jr.
„Megköszöntem neki a hihetetlen erőfeszítéseket, amelyeket tett az elmúlt két hónapban, és tesz most is. Nem tudom, hogy most cseréltem-e le először. Az ilyen sok játékperc hatalmas erőfeszítéseket és nagy áldozatokat kíván meg tőle. Szükségem van olyan játékosokra, akik ilyen szellemiséggel, vezetői képességgel rendelkeznek, akik hajtják előre a csapatot, és küzdenek, ha nehézre fordul a helyzet. Most pihennie kell, mert kedden újra futnunk kell.”
Kezd mergyőzni, hogy van benne fantázia. Ha ez a folyamat kitart a szezon végéig. akkor nem kell “sztár” edzőkben gondolkodnunk. Megtaláltuk a miénket.