Mourinho: Ez egy remek teszt volt

José Mourinho (forrás: realmadrid.com)
José Mourinho (forrás: realmadrid.com)

A portugál mester nyilatkozata csapata Schalke elleni győzelmét követően.

A mérkőzésről

„Csapatszinten és egyéni szinten is pozitívak a benyomásaim. Vannak játékosok, akik később csatlakoztak, és még nincs meg bennük ugyanaz az intenzitás, mint azokban, akik már az első naptól velünk vannak. Akik az első napon kezdték, már 30 edzésen és hat mérkőzésen vannak túl. Akik most csatlakoztak, három-négy edzésen vettek részt. Nyilvánvalóan van különbség a ritmus, az intenzitás és az állóképesség terén. Taktikailag azonban lassan összeállnak az elképzelések. Ezek a játékosok kiemelkedő, hihetetlen képességű futballisták, akik labdával és labda nélkül is nagyon jól dolgoznak együtt csapatként. Úgy gondolom, ez egy nagyon jó teszt volt, egy nagyon jó utolsó edzés a valódi megmérettetés előtt. A valódi megmérettetés az éles verseny, a pontokért való küzdelem, és ezt élvezzük. És most, igen, most már tényleg itt van a küszöbön.”

Mit hoznak a legutóbb érkezők?

„Ebben a pillanatban nehéz egyenként beszélni róluk, mert csapatként fejlődünk. Itt csak jó játékosaink, nagyon jó játékosaink, illetve nagyon-nagyon-nagyon jó játékosaink vannak. Ezeknek a játékosoknak a munkájából kell egy nagyon-nagyon jó csapatot létrehoznunk. Ezen dolgozunk, és úgy gondolom, megtesszük a megfelelő lépéseket ennek eléréséhez.”

„Nagyon elégedett vagyok azokkal is, akik utolsóként érkeztek. Nem könnyű azonnal bekapcsolódni egy olyan nagy intenzitású munkába, mint amit mi végzünk. Az sem könnyű számukra, hogy reggel és délután is edzenek, hiszen délelőtt a teljes csoporttal, délután pedig azzal a kisebb csoporttal dolgoznak, amely most csatlakozott. Ráadásul hihetetlen hőségben. Az ötórai edzés igazán kemény, ők pedig nagyszerű mentalitással érkeztek.”

A játékpercek elosztása

„Az, hogy Mbappé és Konaté 45 percet, illetve Bellingham, Cucurella és Diomandé 30 percet játszottak, olyan kérdés, amelyet tudományos alapon, a rendelkezésünkre álló adatok segítségével elemzünk. És figyelembe vesszük a legfontosabb tényezőt is, magának a játékosnak a tapasztalatát, azt, ahogy ő a saját testét ismeri. Úgy gondolom, erre a jó hétre, ami az előttünk álló, az idény ezen szakaszában elfogadható állapotban érkeztünk. Vágjunk bele.”

Izgatott madridisták

„Mindannyian érezzük, és a legfontosabb az, hogy a játékosok izgatottak legyenek. Ha a szurkolók izgatottak, én is az vagyok, az elnök is izgatott, de ők nem azok, akkor problémánk van. Ők viszont megmutatják, hogy azok. Láthatunk például apró, de jelentős részleteket. Akiknek a szabadságuk után egy meghatározott napon kellett volna visszatérniük, korábban érkeztek. Akik az utolsó napon csatlakoztak, egyénileg nagyon jól felkészültek, hogy az utolsó napon megfelelő állapotban érkezzenek. Csapatként játszunk. Megvan az empátia és a közös munka. A csapat kezd valódi csapatként kinézni. Mert ha egyenként beszélünk a játékosokról, ahogy mondtam, akkor vagy nagyon jók, vagy nagyon-nagyon-nagyon jók.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Schalke - Real Madrid (forrás: realmadrid.com) realmadrid.com)
Tovább

A Schalke 04 elleni kezdőcsapat

A Real Madrid az utolsó felkészülési mérkőzését játssza a bajnoki rajt előtt. José Mourinho kijelölte kezdőcsapatát. Kezdőcsapat 1.…