Megloptak minket? Nem kizárt…..
Real Madrid (OP: 4,1)
Ez egy szubjektív rovat, de én személy szerint mindig igyekszem a statisztikát szem előtt tartva megalkotni a véleményem. Most viszont nehezen megy. Valamikor játékvezető voltam – nem túl tehetséges, de stabilan NB-III-as kerettagnak számítottam. A meccshelyezeteket igyekszem bírói szemmel nézni és – ne tűnjön szerénytelenségnek – általában jól ítélem meg azokat. Számomra az adott pillanatban egyértelmű volt, hogy két piros elmaradt az Atléticoval szemben. Két dolog lehetséges, egyik rosszabb, mint a másik: Miguel Ángel Ortiz Arias játékvezető vagy nem merte kiállítani a matracosok játékosait, vagy nem akarta. A VAR megléte óta én játékvezetőt ilyen hibákkal meccset vezetni nem láttam (persze biztos volt rosszabb is). Kérdem én Bellingham esetében milyen indokkal hívták ki? VAR-beavatkozás kiindulópontja a téves azonosítás/döntés korrigálása volt állítólag, miközben a potenciális piros lap lehetősége is felmerült. Lett belőle egy visszavont és egy megadott sárga. Láttam olyan érveléseket, hogy nem volt szándékos talpalás, Bellingham gyors becsúszása miatt találta el a térdét Romero. Mondjuk ez nettó hülyeség, mert nem azt kell nézni, hogy milyen szándék volt, hanem, hogy eltalálta. Kang-In Lee esete vegytiszta, az volt a baj – és ez nagyon szomorú –, hogy Valverde idegből felpattant: ha ordítva fetrengett volna, akkor egy feszültebb helyzetben, lehet, hogy másképp ítél az a fakezű, de, hogy még VAR vizsgálat sem lett belőle, az valami elképesztő világtalanságot tükröz nem csak a bíró, hanem a videó szobában ülő társai tekintetében is. És akkor pár mondat a meccsről…
Kapura egyáltalán nem volt veszélyes a Real, a teljes mérkőzésen mindössze 0,32 xG-t ért el csapat, amely emberemlékezet óta az egyik legalacsonyabb érték. Nem nagyon emlékszem olyan időszakra, amikor nekünk állt volna a meccs, de az első félidőt fegyelmezetten lehozta a Real 0:0-val. Huijsen 52. percben történt kiállítása után a mérkőzés képe radikálisan megváltozott. A második félidőben a Real mindössze két lövésig jutott, miközben az Atlético 13-szor kísérelte meg bevenni a kapunkat, de ahogy lenni szokott Courtois az esetek többségében hárította a veszélyt. A cserék javítottak a helyzeten, az emberhátrányban szerezett gól a csapat tartását mutatja, de ez már csak szépségtapasz volt egy nagyon rosszul eső vereségre.

Atlético Madrid (OP: 6,5)
Az Atlético türelmes első félidő után kiválóan használta ki a második félidőben kialakult emberelőnyt. A mérkőzést 61 százalékos labdabirtoklással és 17–8-as lövési aránnyal zárta. A 2,28-as xG és a Real tizenhatosán belüli 35 labdaérintés jól mutatja, mennyire veszélyessé vált a támadójátéka. Az első félidőben ugyanakkor mindössze 0,19 xG-ig jutott, vagyis a kiállítás előtt korántsem volt ennyire fölényben. Koke beállása nagyobb kontrollt hozott a középpályán: 64 passzából 61 volt pontos és két kulcspasszt is adott. A csapat 19 szabálytalansága pedig azt mutatja, hogy rendszeresen megtörték a Real játékának ritmusát. Real-szurkolóként erre tudnék cifrább jelzőket is találni, de nem szeretném, hogy írásos nyoma maradjon az elkeseredésemnek.
MECCSEMBERE – Thibaut Courtois (OP: 7,0)
Előjött bennem a tavalyi év azon időszakai, amikor Courtois volt sorozatban a csapat egyik, ha nem legjobbja, ezzel meg tudtuk őrizni a minimális előnyünket, vagy minimalizáltuk a vereséget. 9 kaput eltaláló lövése volt az Atléticonak, Courtois 5 védést mutatott be, magas xGot értéke egyértelműen jelzi, hogy egy nagyobb vereségtől mentette meg a Realt. Passzpontossága viszonylag alacsony volt, mert segítség hiányában, vagy a nagy kockázat miatt sok labdát kellet felívelnie, ami gyakran rögtön az ellenfélhez került.

Denzel Dumfries (OP: 4,7)
Már nem egyszer fanyalogtam a játéka miatt és most sem tudok sok pozitívumot összeszedni. Labdával kifejezett instabilnak tűnt, amit jól alátámaszt, hogy az ellenfél térfelén 13 passzából 6 volt csak sikeres. Támadásban kevés olyan felfutása vagy beadása volt, amely valódi veszélyt teremtett volna. Fizikai adottságai sem segítették abban, hogy a jobb oldalt hatékonyan lezárja, valószínűleg ez őt is frusztrálta, mer a 49. percben reklamálásért sárga lapot kapott.
Ibrahima Konaté (OP: 5,0)
A Real védelmének egyik stabilabb tagja volt, különösen akkor, amikor a csapat emberhátrányba került. Két rendkívül fontos gólvonal közeli mentése is volt, amelyek megakadályozták az Atlético nagyobb arányú győzelmét. Érezhetően a védekezésre összepontosította az energiáit a kiállítás után, teljesítménye életben tartotta a Real esélyeit, de a pontszerzésre már ez sem volt elég.
Dean Huijsen (OP: 3,2)
Most nyilván mindenki lehülyézi és kárhoztatja, hogy miatta ment el a meccs, de az az igazság, hogy a kiállításáig a Real egyik legjobbja volt. Egy olyan meccsen, ahol alig van helyzete a csapatnak túlságosan veszélyes volt egy ilyen szituációban utolsó emberként kockáztatni, ő megtette és a lehető legrosszabb forgatókönyvet sikerült kihoznia belőle: kiállították, büntető, abból gól, amely alaposan felpörgette az Atélitocot. Az, hogy mi volt előtte (36/36-os passzpontosság, 9 védelmi hozzájárulás, négyből három megnyert párharc), igazából senkit nem érdekel már. Ezzel együtt Huijsenre szüksége van a csapatnak, nem játszik rosszul, viszont nagy kérdés, hogy ez pocsék este mennyire veti vissza mentálisan.
Marc Cucurella (OP: 3,9)
Nem erre a meccsre fog a legszívesebben emlékezni a pályafutása lezárása után. Az Atlético következetesen támadta az oldalát, emiatt neki jött össze a legtöbb védekező akció a teljes mezőnyre nézve. Helyzetét nem könnyítette meg, hogy Vinicius szokásához híven nagy ívben tett a védekezésre, ezért többször alakult létszámfölény az Atlético részéről, amelyet Cucurella igyekezett ugyan megoldani, nem mindig sikerült neki. A támadásokhoz ennek megfelelően szinte semmit nem tudott hozzáadni, de az előbb leírtak miatt nagyon nem is lett volna kinek adnia a labdát.
Aurélien Tchouameni (OP: 5,7)
Sokan felvetették, hogy Bernardo Silva miért nem kezdett a mérkőzésen. Elég, ha ránézünk a két játékosra és valószínűleg ez már közelebb visz a megoldáshoz. Mourinho feltételezhetően a fizikális jelenlétet akarta megerősíteni a középpályán, amelyre Tchouameni nyilván sokkal alkalmasabb. Ezt a szerepet azonban nem tudta hatékonyan ellátni, sem védekezésben, sem támadásban. Sokszor látszik a játékosokon, hogy biztonsági passzokkal minimalizálni akarják a kockázatot, de szükség lenne (szükség lett volna), progresszív előre játékra, amely ezen a meccsen hiányzott Tchouameniből.
Fede Valverde (OP: 5,0)
Ezen a meccsen súlytalannak éreztem a játékát: sem védekezésben, sem támadásban nem hozta azt a színvonalat, amelyet egyébként elvárunk tőle. A labdakihozatal és a támadókkal való kapcsolat megteremtése sem igazán működött; energiáinak jelentős részét a védekezés segítésére kellett fordítania. Nagy hibája nem volt, de pluszt sem tudott hozzátenni a Real Madrid játékához.

Arda Güler (OP: 5,2)
Az első félidő kevés madridi kaput eltaláló kísérletének egyike az ő távoli lövése volt. Feltűnően sokszor, 13 alkalommal veszítette el a labdát, amihez ebben a szezonban nem szoktunk hozzá. Az eddigi felállás szerint neki kellett volna Bellingham és Mbappé felé terelnie a támadásokat, de ez most nem igazán működött. Huijsen kiállítása után, az 54. percben Rüdiger váltotta, így a piros lap következményeként idő előtt véget ért a mérkőzése. Ahogy a csapatnak, neki sem volt jó meccse, pedig éppen egy ilyen rangadón mutatott teljesítmény jelzi igazán, kiből lehet nagy játékos.
Jude Bellingham (OP: 5,7)
A Real egyik legjobb mezőnyjátékosa volt. Három kulcspasszt adott, 12 földön vívott párharcából 11-et megnyert, és a védekezésből is kivette a részét. Az igyekezetén ezen a mérkőzésen sem múlott semmi. Romero talpalásáról már írtam: aki focizott, tudja, milyen nehéz elviselni, amikor egy ilyen nyilvánvaló szabálytalanságot nem vesznek észre, rajta is látszott, hogy füstöl a füle az idegtől. A kiállítás után több teher hárult rá a védekezésben, így már nehezen találta meg a kapcsolatot a támadókkal. A 82. percben Bernardo Silva váltotta: a csere feltehetően a középpálya frissítését szolgálta és megakadályozta egy esetleges második sárga lap begyűjtését.

Vini Jr. (OP: 2,6)
Annak ellenére, hogy pocsék formában van és nem is a kedvencem, a múlt héten még amellett érveltem, hogy kapjon helyet a kezdőben, mert a képességeit sokszor éppen a nagy rangadókon mutatta meg igazán. Ez a meccs azonban megint nem róla szólt. Vagyis róla szólt, csak negatív értelemben. A lecseréléséig mindössze 22 labdaérintése volt: szinte teljesen kivonták a játékból. Hat párharcából hármat elvesztett és igazából lehetősége sem nagyon volt arra, hogy lendületből a kapura vigye a labdát. A kiállítás utáni lecserélése azért is érdekes, mert éppen ebben a helyzetben lett volna szükség arra, hogy egyéni villanásokkal teremtsen helyzetet a Real a létszámfölényben játszó matracosok ellen, Mourinho azonban már nem bízott benne és lehozta. Nálam elfogytak a pedagógiai eszközök: marad a kispad.
Kylian Mbappé (OP: 4,2)
Tőle gólokat, esetleg gólpasszokat várunk, de ezen a mérkőzésen ezek közelébe sem jutott. A csapat 0,3-as xG-érték is jelzi, hogy kevés igazán jó gólszerzési lehetősége adódott. Ez különösen fájó egy olyan támadópáros esetében, amelynek mindkét tagját emlegették már az Aranylabda kapcsán. Mbappénak voltak jó egyéni megmozdulásai, de ezek legfeljebb a mezőnyben jelentettek veszélyt, érdemi helyzet nem alakult ki belőlük.
Cserejátékosok
Eduardo Camavinga (OP: 5,4)
A 71. percben Tchouaméni helyére állt be, amikor a Realnak egyszerre kellett védekeznie és kockáztatnia. Frissességet hozott a középpályára, különösen a labdaszerzések és a rövid passzos kijátszások terén. Korrekt csere volt.
Antonio Rüdiger (OP: 6,5)
Az 54. percben, közvetlenül Huijsen kiállítása után lépett pályára Arda Güler helyére. Elsődleges feladata az volt, hogy stabilizálja a Real átalakított védelmét. A hajrában egyre többször ment előre pontrúgásokhoz és beadásokhoz. A 89. percben Bernardo Silva beadását fejjel a kapuba küldte, ezzel 2–1-re módosítva az állást. Ő is jó csere volt.
Bernardo Silva (OP: 6,1)
A 82. percben Bellingham helyére érkezett, és rövid idő alatt megmutatta, milyen minőséget tud hozzátenni a játékhoz. A 89. percben az ő beadásából fejelte Rüdiger a Real szépítő gólját. Csereként kifejezetten hasznos volt, így felmerül a kérdés, hogy Mourinho a következő mérkőzéseken ad-e neki helyet a kezdőben.
Yan Diomande (OP: 6,4)
Az 54. percben Vinícius helyére érkezett és azonnal életet lehelt a Real bal oldali játékába. Bátran vállalta az egy az egy elleni párharcokat, amire a csapatnak már korábban is nagy szüksége lett volna. Teljesítménye éles ellentétben állt Vini hetek óta tartó erőtlen játékával és újabb érvet adott Mourinhónak amellett, hogy a következő mérkőzésen helyet kapjon a kezdőben.
José Mourinho (OP: 3,8)
Az első félidőben a Real még versenyben maradt, de támadásban kevés minőségi helyzetet alakított ki. A 0,13 körüli első félidei xG azt mutatta, hogy a labdabirtoklás nem fordult át valódi gólveszélybe. Huijsen kiállítása után azonnal reagált Rüdigert és Diomandét küldte pályára Güler és Vinícius helyett. A változtatás érthető volt, de a Real a kiállítás utáni percekben gyorsan kétgólos hátrányba került. Diomande beállítása működött, mert cselekkel és kiharcolt szabadrúgásokkal új lendületet vitt a támadásba. Camavinga szintén javított a középpálya mozgékonyságán, Bernardo Silva pedig asszisztot adott a hajrában. Utóbbi teljesítménye ugyanakkor felveti, hogy kreatívabb középpályásra már korábban szükség lehetett volna. A csapat végül tíz emberrel is visszajött 2–1-re, ami a cserék hasznosságát és a küzdőképességet mutatja, az összkép azonban mégis negatív.