A Real Madrid és a játékvezetők… majd ha Florentino távozik

Florentino Pérez
Florentino Pérez (forrás: realmadrid.com)

Tomás Guasch szerint a Real Madridot sújtó játékvezetői döntések mögött már nem pusztán szakmai alkalmatlanság vagy következetlenség húzódik meg. A szombati, Villarreal elleni mérkőzés újabb példája annak a rendszernek, amelyben a szabályokat tetszés szerint értelmezik, a VAR pedig a hibák kijavítása helyett egyre inkább a mérkőzések alakításának eszközévé válik.

Mivel engem úgy tanítottak, hogy egy cikket a legfontosabb információval kell kezdeni – mi történt, hogyan, mikor és hol –, hát tessék, jegyezzék fel: a Real Madrid és a játékvezetők közötti konfliktus csak akkor fog rendeződni, ha Florentino távozik. Az elnök mandátuma 2030-ban jár le. És a játékvezetőké? Nos, ők olyanok, mint az energia: nem keletkeznek és nem vesznek el, csak átalakulnak.

A szombati játékvezetői ténykedés finoman kimunkált mestermű volt. Konaté sárga lapja azért, mert hozzá sem ért az ellenfeléhez, egyszerűen káprázatos. Akadt még két-három egészen elképesztő döntés: Vinícius piros lapja és a partjelző zászlólengetése Diomandé góljánál egyaránt summa cum laude minősítést érdemel.

Az ellenfél hajának meghúzása két tréfára is alkalmat adott. Az első: az lett volna csak az igazi teljesítmény, ha valaki Zidane-nal vagy Tato Abadíával próbálkozik. A második: a hajhúzásért akkor jár piros lap, ha a sértettet nem Marcelónak hívják. Bizonyíték is van rá. Rendben? Rendben.

Egyes korábbi labdarúgók, jelenleg is aktív kommentátorok, sőt még domonkos apácák is túlzásnak tartották Vinícius kiállítását. Bele sem merek gondolni, mit szólnak majd, amikor megtudják, hogy ezért még két-három mérkőzésre el is tiltják.

A hajhúzásnál azonban sokkal túlzóbb mindaz, ami az esetet körülveszi. És ezt könnyű összefoglalni, ha felidézzük a Madrid legutóbbi mérkőzéseit: a csapat javára szolgáló jeleneteket alig veszik figyelembe, vagy egyenesen tudomást sem vesznek róluk, miközben a VAR egyetlen olyan esetet sem mulaszt el, amely a Madrid ellen szólhat. A Betis, az Elche és az Atlético elleni mérkőzések történései még mindannyiunk emlékezetében élénken élnek.

Szinte megható volt, milyen gyorsan emelte fel a zászlóját a partjelző Diomandé góljánál. Nem akadt egyetlen képkocka sem, amely igazolta volna a lest, még optikai csalódással sem lehetett volna kimutatni. A VAR természetesen alaposan megvizsgálta a helyzetet. Hiába. Sehogy sem sikerült. Könnyen lehet, hogy az a bizonyos képkocka most a hűtőszekrényben végzi…

Azzal érvelnek, hogy Vinícius megmozdulása piros lapot ér, mert ezt mondja a szabálykönyv. Rendben. Ha az ember a Real Madridban játszik, valóban nem tanácsos az ellenfél haját rángatnia. Milyen rövid az emlékezetünk, barátom!

Ezen nincs mit vitatkozni. Ahogyan azon sem, hogy a valódi problémát az jelenti, mennyit gyömöszölte, csavargatta és alakítgatta a szabálykönyvet ez a futballt sanyargató társaság, miközben hiábavaló küzdelmet folytat a VAR védelmében. Azt a szemetet, amelyet soha nem sikerül igazán működőképessé tenni. Újra és újra hozzányúlnak a szabályokhoz, de nem azért, hogy jobbá tegyék a futballt, hanem hogy megvédjék a VAR-t.

A VAR nem tette boldogabbá a labdarúgás közegét. Éppen ellenkezőleg. Egyedül az a népes társaság boldog, amelynek sikerült odaférkőznie a húsosfazékhoz: azok a szerencsések, akik fejenként évi háromszázezer eurót keresnek, ahogyan Iturralde mondta. Mi vagyunk a tisztesség letéteményesei – vajon kire is emlékeztet ez engem? (a szerző Pedro Sánchez spanyol miniszterelnökre és kormányának erkölcsi felsőbbrendűséget hangsúlyozó retorikájára utal, Sánchez ugyanis 2025. október 15-én a spanyol parlamentben úgy jellemezte a kormányát, mint Európa egyik legtisztességesebbje, legstabilabbja és leghatékonyabbja – a szerk.)

Pontosan erről szól az egész: nap mint nap, sőt egyre nyomatékosabban bizonyítani akarják, hogy itt ők parancsolnak, és a fontos döntéseket ők hozzák meg, és ez így is marad. A pályán működő játékvezető már csak statiszta, akinek minden további nélkül mondhatnak olyasmit, hogy „Azt javaslom, hogy vizsgáld vissza az esetleges kezezést, hogy érvénytelenítsd a gólt.” (A mondat a Real Madrid–Mallorca (2–1) mérkőzés egyik VAR-vizsgálata során hangzott el, amikor Arda Güler gólját kezezés miatt érvénytelenítették. A jelzés azért váltott ki vitát, mert a VAR nem pusztán egy lehetséges szabálytalanság vizsgálatát javasolta, hanem már a gól érvénytelenítését is megemlítette. Nem kell messzebre mennünk, a szombati mérkőzésen Alejandro Muniz Ruiz a pályán lévő játékvezető szájába adta, mi a dolga: “Isidro, azt javasolom, hogy nézd vissza az esetet, és vizsgáld meg az esetleges erőszakos magatartást.” – a szerk.)

Micsoda véletlen, hogy ezt éppen egy Real Madrid-mérkőzésen mondta a VAR-játékvezető! Nem azt, hogy „nézd meg ezt a felvételt”, vagy valami hasonlót. Nem bizony. Hanem azt, hogy „hogy érvénytelenítsd a gólt”. Hahahaha!

Európa, és rajta keresztül lassan az egész világ kezdi felismerni, mi történik Spanyolországban a játékvezetéssel. Azzal a játékvezetéssel, amely a klubvilágbajnokságra és a világbajnokságra összesen egyetlen képviselőt tud delegálni. Egyet. Angliában, Franciaországban és Dél-Amerikában is egyre többen jegyzik meg, hogy Spanyolországban furcsa dolgok történnek a Real Madriddal.

Két álláspont feszül egymásnak. Az egyik azoké, akik szerint a spanyol futballban teljes nagytakarításra van szükség. A másik a többieké. A mi álláspontunknak aligha van esélye a győzelemre. Egy ilyen megtisztulás ugyanis azt jelentené, hogy mindent a nulláról kellene újrakezdeni. Sok évi 300 ezer eurós jövedelem tűnne el, és sokak számára véget érne a kényelmes világ.

A másik oldal legújabb üzenete különösen figyelemre méltó: semmi sem fog megváltozni, amíg Florentino nem távozik.

Hogy Florentino távozásával a Real Madrid TV videóinak is véget kellene vetni, netán magának a csatornának is, azt már én teszem hozzá. Az is bizonyára érdemnek számítana, ha az utódja közelebb kerülne Tebashoz és a szövetséghez. Ha pedig a Real Madrid érdekei helyett mások érdekeit is előtérbe helyezné, az már csak hab lenne a tortán. Holott a klub igazgatóságának kizárólag a Real Madrid érdekeit kellene szem előtt tartania. Legalábbis szerintem.

Majd ha Florentino távozik. Lehet ennél nagyobb aljasság? Majd ha Florentino távozik, az Atlético előbb tíz, aztán kilenc emberrel marad a pályán, és így tovább, és így tovább. Majd ha Florentino távozik, a Madrid mérkőzésein végre rendesen fújnak a játékvezetők. Mert a tagadás, a „döntések 98 százaléka helyes volt” típusú magyarázkodás már nem működik. Túl sokan vannak külföldön, akik értetlenül és felháborodva figyelik a történteket.

Majd ha Florentino távozik. Más szóval: amíg Florentino marad, minden marad a régiben.

Akik ezt terjesztik, talán észre sem veszik – vagy éppen nagyon is tudják, mit beszélnek, ki tudja –, hogy ezzel tulajdonképpen azt állítják: a visszaélések még súlyosabbak, mint eddig gondoltuk. Természetesen mindez csak feltételezés.

És akkor mi van?

Semmi.

Ennyi.

Forrás: La Galerna (Tomás Guasch)
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Edurardo Camavinga (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Zidane új életet lehelt Camavingába?

Eduardo Camavinga kifejezetten jó teljesítményt nyújtott Franciaország Belgium elleni, 4–1-es győzelme során. A Real Madrid középpályása 88 percet…
Cronicas-raulistas (forrás: lagalerna.com)
Tovább

Miért Raúl?

Juan Carlos Guerrero spanyol újságíró és író, akinek korábban ‘Fondo blanco: Una crónica sentimental sobre el Real Madrid‘…