Fernando Sanz, a Real Madrid és a Málaga korábbi labdarúgója, a madridi klub egykori elnökének, Lorenzo Sanznak a fia a Charla Futbolera című műsor vendége volt, ahol keserűen idézte fel a Santiago Bernabéuban védőként eltöltött éveit.
“Elképesztő pszichés megterhelés alatt álltam. Az edzésekre kétezer, háromezer, négyezer, olykor ötezer ember is kijött, és mindannyian pontosan ugyanazt csinálták: sértegettek és kifütyültek. Abban az időben a közönség szava szent volt, semmit sem lehetett tenni ellene. De képzeld el, milyen lehetett ezt nap mint nap elviselni. Odáig jutottam, hogy féltem kimenni az utcára. Sokszor legszívesebben otthon maradtam volna. Azt mondogattam magamnak: ‘Nem megyek sehova, inkább itt maradok.’ Attól tartottam, hogy összefutok valakivel, aki megint mond majd valamit. Akkoriban nem léteztek olyan értelemben sportpszichológusok, mint manapság. Ha valaki pszichológushoz fordult, azt úgy tekintették, mintha beteg lenne, vagy egyszerűen gyenge jellemű.”
Sanz arról is beszélt, hogy a Bernabéuban gyakran már a mérkőzés első pillanataitól ellenséges fogadtatásban részesült.
“Kezdőként léptél pályára a Bernabéuban, és anélkül, hogy bármi történt volna, már az első labdaérintésedet füttykoncert és sértegetés kísérte. Voltak újságírók, akik egész nap szánalmas és rendkívül rosszindulatú cikkekkel hangolták ellenem a közvéleményt. Apámnak elnökként mindezzel meg kellett küzdenie, a sajtó pedig arra használta fel a helyzetet, hogy nyomást gyakoroljon ránk.”
Sanz azt is elárulta, miért döntött végül a távozás mellett.
“Annak ellenére, hogy mindent megnyertem – a Bajnokok Ligáját, a bajnokságot, az Interkontinentális Kupát –, 1999-ben eljutottam arra a pontra, amikor egyszerűen nem bírtam tovább. Még négy év volt hátra a szerződésemből, messze én kerestem a legkevesebbet, és azt mondtam: ‘Lelépek.’ Érvényes szerződéssel távoztam, mert a helyzet elviselhetetlenné vált. De emelt fővel mentem el, mert bebizonyítottam, hogy képes vagyok megállni a helyemet, és végül én magam döntöttem a távozásról.”
A korábbi középhátvéd, aki 2025-ig a Spanyol Labdarúgó-szövetség nemzetközi üzletfejlesztési igazgatójaként dolgozott, azt állítja, hogy a Madridban szerzett negatív tapasztalatok későbbi pályafutásának is hasznára váltak.
“Mindig igyekszem a rossz hírekből és a nehéz helyzetekből is valami jót kihozni. Az a korszak pszichésen és emberileg is rendkívül megviselt, de később, a Málagánál nagyon sokat segített. Amikor a klubnál, az öltözőben vagy a csapat helyzetében nehézségek adódtak, sokkal nyugodtabban tudtam kezelni őket, mint a legtöbb csapattársam. Akadtak olyan játékosok, akik számára már az is óriási teher volt, hogy ki kellett futniuk a La Rosaleda gyepére. Pedig ott ‘csak’ harmincezer ember volt. Ők hatalmas nyomást éreztek. Én viszont szinte semmit. Ez rengeteget segített ezekben a helyzetekben, és később is, amikor klubelnök lettem, illetve minden másban, amivel az életem során foglalkoztam. A Madridban átélt szenvedések után megtanultam egészen másként tekinteni a nyomásra. Már nem tulajdonítok neki akkora jelentőséget.”
Sanz szerint a Málagánál végül sikerült megszabadulnia attól a megbélyegzéstől, amely egész madridi pályafutását végigkísérte.
“Ahogy teltek a mérkőzések és az évek, egyre nélkülözhetetlenebbé váltam a Málagában, megkérdőjelezhetetlen kezdőjátékos lettem. Az emberek pedig végre levették azt a bizonyos szemellenzőt, amelytől Madridban soha nem akartak megszabadulni. Madridban nagyon erősen befolyásolták őket bizonyos médiumok, amelyeknek – fogalmazzunk így – más céljaik voltak. Málagában viszont hamar eltűnt rólam ez a bélyeg. Évről évre én játszottam a legtöbb mérkőzést, és végül majdnem a Málaga történetének legtöbb találkozón szereplő futballistái közé kerültem. Ott végre megkaptam az elismerést. Nemcsak Málaga városától, hanem gyakorlatilag valamennyi szurkolótábortól, az egész országtól.”
Fernando Sanz édesapja, Lorenzo Sanz Real Madridnál végzett elnöki munkáját is megvédte.
“Sikerült egy egész sor világklasszist összehoznia. Elnöksége első vagy második évében szerződtette Mijatovićot, Davor Šukert, Panuccit, Roberto Carlost, Clarence Seedorfot, Bodo Illgnert, Christian Karembeut… Olyan játékosokról beszélünk, akik később világsztárokká váltak. Ha történelmi távlatból nézzük, szerintem az első galaktikus Real Madrid valójában az a csapat volt. Szinte a semmiből sikerült fantasztikus igazolásokat végrehajtani. Roberto Carlost például mindössze hárommillió dollárért szereztük meg. Clarence Seedorffal is hasonló volt a helyzet. Mijatović volt a legdrágább, ő akkoriban 1,2 milliárd pesetába került. Fantasztikus csapatot sikerült építeni, és apám Fabio Capellót is szerződtette vezetőedzőnek.”
Fernando Sanz felidézte azt is, milyen fogadtatásban részesültek édesapja ambiciózus kijelentései.
“Apám elkezdte hangoztatni, hogy ‘Meg fogjuk nyerni a BEK-et!’ Mindenki azt kérdezgette: ‘Miket beszél ez az ember?’ Aztán amikor megnyertük a hetedik BEK-/BL-trófeát, az ünneplés közben már azt mondta: ‘Most pedig megszerezzük a nyolcadikat is!’ És valóban, a nyolcadikat is sikerült megnyerni. Az emberek csak a hetedikre emlékeznek, vagy legalábbis mindig az jut eszükbe, pedig apám a nyolcadikat is megszerezte. Ha arányosan nézzük azt a négy-öt évet, amelyet a Madrid élén töltött, két BEK-/BL-győzelem fűződik a nevéhez. Vagyis az elnöki megbízatásának időtartamához viszonyítva neki van a legjobb mutatója az európai kupagyőzelmek tekintetében.”
Sanz szerint édesapja azonban nemcsak a sportsikerekkel írta be magát a klub történetébe, hanem a Real Madrid modernizációjával is.
“Ma már mindenki a jelenlegi klubvezetéshez köti ezeket a dolgokat, pedig a Real Madrid alapítványát apám hozta létre. A Real Madrid televíziós csatornája az ő elnöksége alatt indult el. A klub honlapja is az ő elnöksége idején jött létre. Rengeteg olyan dologról beszélünk, amelyet ma már természetesnek veszünk, akkoriban azonban ezek jelentették az átalakulást egy modern Real Madrid felé.”
