Xabi Alonso: Elégedett vagyok a félidei reakcióval

Xabi Alonso (forrás: realmadrid.com)
Xabi Alonso (forrás: realmadrid.com)

Xabi Alonso első madridi mérkőzésén a csapat 1-1-es döntetlent ért el az Al-Hilal ellen a klubvilágbajnokság nyitófordulójában. A találkozó után a spanyol szakember értékelt.

A mérkőzés

„A második félidő egyértelműen jobb volt az elsőnél. Eleinte több területen is gyengék voltunk, labdával és anélkül is. Nagyon hamar elveszítettük a labdát, nem találtuk az egyensúlyt. Ezekről beszéltünk is, de idő kellett ahhoz, hogy sikerüljön változtatni.”

„Elégedett vagyok a félidei reakcióval. Sikerült új külsőt szabnunk a mérkőzésnek, változtattunk a tempón, több olyan játékosunk is volt, akik a megfelelő ritmust hozták a játékba és irányították azt. Ez segített abban, hogy a tizenhatos körül megfelelő pozícióba kerüljünk, változtassunk a nyomáson, több időt töltöttünk a kapu előtt.”

„Ez egy folyamat. Mindenhez idő kell. Az első félidő nem volt olyan jó, de a pozitívumokra kell koncentrálnunk és tanulnunk kell a hibákból.”

Hogyan értékeli Huijsen és Trent debütálását?

„Először is szeretnék gratulálni nekik, hiszen ez nagy nap számukra. A Real Madridban való debütálás biztosan nagy hatást gyakorol rájuk. Örülök, mert remek személyiségek és fontos játékosai lesznek a klubnak. Minőséget adnak a csapatnak.”

Mi tetszett a legjobban és a legkevésbé a csapat játékában?

„Nem voltak kétségeink, tudtuk, mi vár ránk. Bárki is gondolta, hogy majd minden egy csapásra tökéletes lesz… Tudtuk, mik működnek majd jól és mik azok, amiken dolgoznunk kell a fejlődés érdekében. Amikor labdabirtoklás során is magasabb színvonalat képviseltünk és jobban irányítottuk a labdát, a saját akaratunk erőltettük a meccsre. Ez nem sikerült az első félidőben.”

Frusztráló volt, hogy az első félidőben nem valósult meg, amit korábban gyakoroltak?

„Ez nem frusztráció. Tudjuk, hogy ez időbe telik. Ami azt illeti, a második játékrészben láttam is reakciót. Jobban csináltuk azokat a dolgokat, amikről beszéltünk. Mindenhez idő kell, ismételni kell, amig be nem rögzül.”

„Kilenc napja dolgozunk együtt, alig három edzésen vagyunk túl, ez pedig egy folyamat. Természetesen eredményekre is szükség van, ez mégiscsak egy versenysorozat, de szeretnénk tanulni és megérteni, mik is akarunk lenni.”

Mivel kapcsolatban érez pozitívan?

„A második félidővel kapcsolatban inkább, mint az elsővel. Jól használtuk a labdát, a pálya szélességét, megvolt az egyensúly, játékosok a vonalak között, az üres területeket támadtuk, magasan letámadtunk, ha elvesztettük a labdát. Ezekből sikerült többet is megvalósítani az első félidővel ellentétben.”

„Nem akarok kifogásokat keresni, de nagyon meleg volt. Nem volt egyszerű belelendülni a játékba. Asencio például antibiotikumot szedett és voltak is gondjai az első félidőben, ezért is jött le. Vini a 70. percben begörcsölt. Nehéz körülmények között játszottunk. Az Al-Hilal is elfáradt a végére, mi kicsit jobban bírtuk, így ennek örülök.”

Pachuca

„A csoportban majdnem minden csapatnak új edzője van. Az Al-Hilalnak, a Pachucának és nekünk is. A csapat játszott már ellenük az Interkontinentális kupa döntőjében, kiegyenlített meccs volt. Végül mi nyertünk. Minden csapat magas szintet képvisel, ezt ma is láttuk, ellenük sem lesz könnyebb dolgunk.”

Mit gondol az Al-Hilal által képviselt játékerőről?

„Nem leptek meg, mert láttam pár meccsüket, az új edzőjükkel is. Olyan játékosaik vannak, akik nagyon magas szinten játszottak, nagyon jó csapat.”

Inzaghi hozzáállása

„Nem voltunk biztosak abban, hogy három belső védővel áll-e fel, mint az Internél is tette nagy sikerrel. Az Al-Hilal a négyvédős rendszerhez szokott, beszéltünk is pár lehetséges opcióról, de nem voltunk biztosak benne.”

Mi a véleménye a tizenegyesekről?

„Nem láttam a szituációkat. Úgy gondolom, hogy Fran helyzete tizenegyes volt. A másiktól nagyon messze álltam. Kulcsfontosságú pillanatok voltak, az elsőt elkerülhettük volna.”

Min kell javítani a következő meccsre?

„Az első és a második félidő közti különbség a labdabirtoklás során szerzett egyensúly volt. Magabiztosabbak voltunk a labdával a második játékrészben, hosszabb ideig birtokoltuk, közelebb játszottunk az ellenfél kapujához. Az első félidőben nem sikerült megtartani a játékszert és ezt ki is használták, ez vezérelte őket.”

„Nehéz volt ma fellépni és letámadni. A szünet után nagyobb lendülettel támadtunk, és jobban is néztünk ki. Ez nem volt elég, de már ez is fejlődés volt.”

Egy 17 éves játékos, mint Mastanuono képes lehet kezdővé válni egy akkora klubban, mint a Real Madrid?

„Idővel kiderül. Természetesen kezdhet, vagy a padról is beszállhat. A tervünk az, hogy csereként beállva adjon a csapathoz. Nagy elvárásaink vannak vele kapcsolatban. Augusztusban csatlakozik, addigra tisztáznunk kell pár dolgot nekünk is, de nagyon elégedettek vagyunk.”

Mbappé pályára léphet a következő meccsen?

„Nem tudjuk. Meglátjuk, hogy halad a felépülése. Az utóbbi napokban nem edzhetett. Nem volt jó formában egy vírusnak köszönhetően, így figyelnünk kell rá.”

Mit gondol a meccsek közbeni hőmérsékletről?

„Nyilvánvaló, hogy ez nem a legideálisabb hőmérséklet, vagy a legjobb időpont, vagy a legjobb körülmény arra, hogy futballozzunk. Tudjuk, hogy nem feltétlen sportszakmai döntés az, hogy ilyenkor játsszunk.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK