Franciaországban született az a csatár, aki a 2000-es évek közepétől a 2010-es évek elejéig meghatározó szerepet töltött be a Real Madridban. A legjobbaktól tanulva, a legjobbak mellett vált (Raúl, Nistelrooy) majdnem halálos fegyverré.
Gonzalo Higuaín 2004-ben került a River Plate akadémiájára, ahol a páratlan tehetségének köszönhetően nem töltött el olyan hosszú időt. A debütálására sem kellett sokat várni a felnőttek között: 2005-től 2007-ig 41 mérkőzésen 15 gólt szerzett, mielőtt felfigyeltek volna rá Madridban.
A csapat akkori szakvezetője, Fabio Capello látta benne a potenciált, és a szokásoktól eltérően (fokozatosan egyre több lehetőség) rögtön bedobta a mély vízbe az első fél idényében, az érkezése után a bajnokság végéig alapembernek számított, a bemutatkozó mérkőzésén gólpasszal nyitott a Zaragoza ellen a La Ligában.
A 2007/08-as szezon még nem (9 gól, 4 assziszt), viszont a következő évad már meghozta az áttörést az áttörést Higuaínnak: 44 összecsapáson 24 találatot és 12 gólpasszt tett a közösbe, így nem meglepő, hogy 2009 októberében bemutatkozhatott az argentin válogatottban. Tökéletes átmenetet biztosított a lassan kikopó Raúl – Van Nistelrooy páros és az új érkezők között (Benzema, Cristiano Ronaldo).
“18 éves koromban érkeztem meg Madridba, ahol sokat fejlődtem. Olyan csapattársaim voltak, mint Raúl vagy Van Nistelrooy, akik rengeteget segítettek nekem. Raúl már akkor is igazi legenda volt Madridban, nagyon meglepett, ahogy bánt velem. Megadta nekem a lehetőséget, hogy az utódja legyek” – mondta Higuaín egy 2016-os nyilatkozatában.
Amikor nem hátráltatták a sérülések (sokat bajlódott a hátával), rendre súrolta a 30 gólos határt, de egy idő után vízválasztóhoz érkezett a Real Madrid vezetősége: tartsuk meg a technikás, de mégis inkább a klasszikus center szerepkörét betöltő Higuaínt, vagy azt a Benzemát, akin egyből látszott, hogy sokkal több van benne, mint az “ötösnél várom a labdákat” típusú támadókban.
Meggyőződésem, hogy Benzema maradásában kulcsfigura volt Cristiano Ronaldo, már csak azért is, mert nem lehetett nem látni azt, hogy milyen jól megértik egymást a pályán. Mindketten sokat köszönhetnek a másiknak. Ám ne kalandozzunk el, vissza az eredeti témához!
A majdnem halálos fegyver
Őszintén szólva mindig is ezért “gyűlöltem” és imádtam egyszerre Pipitát. A gólérzékenysége alapján a legnagyobb csatárok között kellene emlegetni, viszont ott van a másik oldala: a legfontosabb meccseken képes volt kihagyni akár 3-4 ordító helyzetet is. Aztán a következő fordulóban duplázott meg adott egy gólpasszt. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de bennem Higuaín egész madridi pályafutása alatt ott volt ez az ambivalens érzés.
Összességében jó szívvel gondolok rá vissza: véletlenül senki nem szerez 121 gólt habfehérben.
