Zidane: legenda született

Zidane debütálása (kép: realmadrid.com)
Zidane debütálása (kép: realmadrid.com)

24 éve ezen a napon, 2001. augusztus 19-én debütált Zinedine Zidane tétmérkőzésen a Real Madridban.

A királyiak a La Romaredába látogattak a Spanyol Szuperkupa döntőjének első felvonásán, ahol megszületett a klub történelmének egyik legnagyobb legendája 80 percet a pályán töltve. A mérkőzés 1-1-es döntetlennel ért véget, majd három nappal később a visszavágón a blancók elhódították a hatodik Spanyol Szuperkupájukat a Bernabéuban egy 3-0-s sikerrel. Ez volt Zidane első madridi trófeája a hat közül.

A világ- és Európa-bajnok ikon 5 szezon alatt 227 mérkőzésen lépett pályára a Real Madrid színeiben, amelyeken 49 találatig jutott. A Bajnokok Ligájában egyszer ért fel a csúcsra a csapattal, ráadásul a Leverkusen elleni fináléban csodálatos kapásgólt szerzett. A BL mellett Interkontinentális kupát, UEFA Szuperkupát, La Ligát és 2 Spanyol Szuperkupát is nyert habfehérben.

Két periódusban a kispadon

Zidane két periódust töltött el a Real Madrid szakvezetőjeként: először 2016-tól 2018-ig, aztán 2019-től 2021-ig. Ezen időszakokban trófeahalmozásba kezdett a Santiago Bernabéuban, szám szerint 11 címet tett a közösbe: 3 Bajnokok Ligája, 2 klubvilágbajnokság, 2 UEFA Szuperkupa, 2 La Liga és 2 Spanyol Szuperkupa a mérleg.

A kezdőcsapatok Zidane bemutatkozásakor

Zaragoza: Láinez, Paco Jémez, Aguado, Pablo (Cuartero, 73’), Esquerdinha, Vellisca (Galletti, 73’), Acuña, José Ignacio, Jamelli, Juanele, Yordi.

Real Madrid: César, Salgado, Karanka, Hierro, Roberto Carlos, Zidane (Morientes, 80’), Solari (McManaman, 70’), Flavio Conceição, Makelele, Figo (Celades, 88’), Raúl.

Gólok: Flavio Conceição (54′); Yordi (79′)

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
UEFA Szuperkupa (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Az első UEFA-szuperkupa

Ezen a napon történt. A Real Madrid 2002. augusztus 30-án nyerte meg történelme első UEFA-szuperkupáját. A Monacóban rendezett…
Real, la película (forrás: https://www.sensacine.com/peliculas/pelicula-141866/)
Tovább

Real, la película

A Real Madrid történetét bemutató Real, la película című filmet a Santiago Bernabéu díszpáholyában mutatták be, a spanyol…
Alfredo Di Stéfano (balra) elrablójával fogsága idején (forrás: EFE)
Tovább

Di Stéfano elrablása

1963 augusztusában a Real Madrid a Pequeña Copa del Mundo miatt Caracasban tartózkodott, amikor rendőrnek álcázott gerillák elrabolták…