Varane (Lille, 1993) a modern futball ikonja. A hírekbe a Lens játékosaként robbant be, négy Bajnokok Ligája-trófeát emelhetett a magasba a Madriddal, kalandozott a Premier League-ben a United labdarúgójaként, majd a Comónál vonult vissza. A karrierje csúcsa a 2018-as világbajnoki siker. Nagy szenvedéllyel beszél ezekről az évekről, de talán még nagyobb lelkesedéssel az előtte álló tervekről. Kivételes pályája miatt jól megérdemelten nyerte el az AS sportolói díját. Főleg annak fényében tűnik méltónak az elismerésre, hogy egy 2013-as sérülés jelentős akadályt gördített a karrierje elé, mégis képes volt elhivatottságával ezen felülkerekedni. Ebben az interjúban beszél egy komoly agyrázkódásról és következményeiről, az alapítványairól, a jelenlegi meccsterhelés hatásairól. Kötelező olvasmány.
A Lens “gyártmányának” tartod magad?
Természetesen, 9 és 18 éves korom között ott játszottam. A Lens alkotott meg futballistaként és csodás emlékeim vannak azokból az időkből. Természetesen a nehéz percekre is emlékszem, nem könnyű magad mögött hagynod a családodat 13 évesen. Sok áldozatot kellett hozni ahhoz, hogy a csúcsra érjek.
Hogyan jellemeznéd a klubot?
Nagyon családias. A városnak 30 000 lakosa van, a 38 000 fős stadion kb. 20 mérkőzés óta teltházzal megy. Az egész régió maximálisan támogatja a Lens csapatát, ez egy nagyon erős identitással rendelkező csapat.
Valóban?
Ez egy bányászvidék, rengeteg dolgos ember otthona, akik sokat fáradoztak a mindennapi betevőért. A szurkolók nagyon kötődnek a klubhoz.
Van valaki, akire úgy emlékszel az ottaniak közül, hogy különösen nagy hatása volt a karrieredre?
Ha csak egy valakit kell említenem, az Gervais Martel lenne, aki hosszú ideig volt elnök, akkor is, amikor az utánpótlásnál játszottam. Nagyon jól képviselte mindazt, amit ez a klub jelent, egy emberi arc, hihetetlen egyéniség, emellett a Madridba igazolásomat is nagyon megkönnyítette.
Milyen volt, amikor először hallottál a Madrid érdeklődéséről?
Az anyukám házában voltam, tanultam. Azt hiszem, egy péntek délután volt. És megszólalt a telefon. Szinte oda sem figyeltem arra, hogy ki beszél a vonal másik végén, gondoltam, egy megkereséssel több. Aztán hirtelen felismertem Zidane hangját.
Zidane hívott!
Megrémültem igazság szerint, és megkérdeztem, tudnánk-e később beszélni, mert nagyon elfoglalt vagyok (nevet). Erre ő, udvariasan, mint mindig, azt mondta, “igen, igen, persze”.
Mi történt ezután?
Átszaladtam a bátyám szobájába. “Nem fogod elhinni, ki keresett telefonon!”
És ő mit szólt?
“Leráztad Zidane-t? Mégis mit tettél?”
Az átigazolás előtt Mourinhóval is beszéltél?
Telefonon nem, de mielőtt aláírtam, személyesen találkoztunk Madridban. Tudnom kellett, hogy ő tényleg akar-e engem.
Milyen volt a beszélgetés?
Nagyon karizmatikus személyiség. Mikor távoztam, azt mondtam, ezért az emberért akár ölni is képes leszek.
Voltak más ajánlatok?
Igazából rengeteg. Ferguson személyesen jött el az otthonunkba. Párizs és Lille felé volt dolga, szóval útba esett. És benézett.
Elment hozzátok?
El sem hittem. Nem beszéltem angolul és ráadásul az ő kiejtése nehezen volt érthető számomra. De nagy benyomást tett rám.
Miért a Madridra esett a választás?
Ha a Madrid hív, megáll körülötted a világ. Nem létezik semmi más.
Milyen volt Ramos mellett játszani?
Remekül kiegészítettük egymást. Ő szeretett előretörni, én pedig szívesen fedeztem. Ketten együtt nagy területet tudtunk kontrollálni.
Biztosabbnak érezted, ha hátul játszol?
Az én erősségem a játék olvasása volt és az, hogy a sebességemet felhasználva hirtelen törtem be a területekre. Aki többet megy előre, az fizikálisabb játékos, többször bonyolódik párharcokba.
Sokat változott az elmúlt években az, ahogyan ehhez a poszthoz viszonyulnak?
Minden más lett. Amikor kezdtem a pályafutásomat, nem volt ennyi nagy, gyors játékos. Most már szinte mindenki ilyen. Korábban egy belső védő erős és lassú mozgású volt, a védekezésre koncentráltak. Nem volt más dolguk, csak védekezni, védekezni, védekezni. Manapság ezek a játékosok is gyorsak, erősek, jó a labdakezelésük… de kicsit azért megkopott a védekezés művészete. Amikor egy csatár megindul, ütközöl vele, ezek a dolgok. Nem hagyod, hogy bárki mögéd kerüljön. Én ezt hívom a védekezés művészetének, megelőzni az ellenfelet, elcsípni a labdát. Ebből mára kevesebb van, de a fizikum, a technikai tudás elképesztő. Nézem, mit csinál Saliba, Konaté, Upamecano… nagyon jó képességűek, a labdával is kiválóan bánnak.
Volt Varane-nak valamilyen gyengesége?
A karrierem végén már kevesebbet futottam, jobban helyezkedtem. Sokat tanultam, sokba is került nekem, mire rájöttem, mikor érdemes leginkább felvállalni egy párharcot. A karrierem elején sokat elemeztem a szituációkat, túlságosan is, nem avatkoztam be, mert minden eshetőséget figyelembe vettem. Belső védőként néha a legkisebb rosszat kell választani. Ha van öt rossz megoldás, a legkevésbé károsra van szükség. Ha sokat agyalsz, elvéted az ideális pillanatot. A karrieremet a legmagasabb szinten fejeztem be, Haaland ellen játszottam egy derbit a Wembley-ben, egy finálét. Úgy éreztem, tökéletes időzítéssel játszottam. Élveztem.
Mit kedveltél leginkább Ramosban?
A motivációját. Ezzel mindenkit képes volt megfertőzni. Nem a szavak embere volt. Egy vezér volt, a hozzáállása és a küzdőszelleme tette azzá. Mintha egy tábornok lett volna egy háborúban, akit mindenki követ.
Mi volt annak a Madridnak a különlegessége, ami háromszor egymás után nyert BL-t?
Alig beszéltünk, mert mindenki tette a dolgát. Minden játékos topformában játszott, éretten, egymást kiegészítve. Nem volt szükség részletes tervekre, mert mindenki rendelkezett azzal a játékintelligenciával, ami ahhoz kellett, hogy tudja, mikor kell nyomást gyakorolni, összezárni, labdát tartani. Minden ment a maga útján.
Élmény volt nézni…
Benzema nem presszionálta az ellenfelet 90 percig, de amikor igen, betalált. Érezte a játékot. És ez mindenkire igaz volt. Tudtunk szenvedni, játszani, nyomást gyakorolni… ráadásul hosszú ideig játszhattunk együtt.
Milyen örökséget hagyott maga után Zidane?
Nagyon közel állt a játékosokhoz, nagyon megbízott bennük, mindig megvédte a csapatot. Sosem hibáztatott maga helyett mást. Jól ismerte a játékosait. Nem az a típus, aki ordítozik, de ha megszólal, odafigyelsz rá. Egy nyugodt vezető, aki arra sarkall, hogy többet hozz ki magadból. Szerette a kockázatot, mindig ezt mondta, kockáztass többet, ha elbuksz, az az én hibám.
Ancelotti mély nyomot hagyott benned?
Ő sem volt az a kiabálós fajta. Az érdekelte, hogy a játékosainak legyen önbizalma, és így jobban teljesítsenek.
Manapság már más, modernebb edzőtípus jellemző?
Ma már rengeteg adat támogatja a futballt, videók, taktikai elemek, kicsit ezáltal mechanikusabbá is vált. Ez az igazság. De egyik sem jobb, mint a másik. Az adatok segítenek az edzőnek, de a nap végén úgyis az egyén jelenti majd a különbséget. A megérzés, az ösztön. Ezt nem szabad elveszíteni. Nagy figyelem jut most a taktikai, fizikai szempontokra, de a kreativitást is meg kell őrizni.
Hogyan emlékszel Xabira játékosként?
Az első meccsemen a Bernabéuban nem volt sok lehetőségem labdához érni. A sarkamban volt, elvitte a labdát és máris mindenkit megmozgatott a pályán. Meghatározta a játékot a tudása, a hosszú indításai. Ő irányította a letámadásokat is. Kiabált, megindult, tolta előre a csatárokat. Már a pályán is úgy viselkedett, mint egy edző.
Tetszik, amit most látsz tőle?
A futballban nincs türelem, ez nem újdonság. Látja a struktúrát, látja, mit akar csinálni… időre van szüksége. Nekem tetszik, amit látok, sok a fiatal játékos, de már ők is tapasztaltak, mind a franciák, mind a brazilok.
Tetszik a csapat játéka?
Van sok olyan csapat, ami eleinte szárnyal, aztán ez sokba is kerül nekik. A Madrid lépésről lépésre halad. Én látok változásokat. Egy olyan szerkezeten dolgoznak, ami egy hosszabb távú vízióhoz kapcsolódik. Egy olyan edzőnek, aki sokáig tervez, erre van szüksége. Lehet úgy is győzni, hogy nincs struktúra és csak mész előre, de ezt sokkal nehezebb fenntartani.
Huijsen képes lehet egy korszakot meghatározni?
Nem tudom, meglátjuk. De kevéssé értékelik, hogy mindössze 20 évesen, az első idénye alatt mennyit játszhatott. Ez nagy eredmény. Ahogy mondtam, türelemre van szükség. Emberként és játékosként is idő kell ahhoz, hogy feldolgozza, mi történik. Tudom, milyen ez, kicsit magamat is látom benne. De ahhoz, hogy valaki azt tegye, amit ő, személyiség, karakter kell.
És Militão?
Nehéz időszakot élt át, amikor érkezett. Azt mondtam neki: “Ha bekerülsz a kezdőbe, többé senki sem szorít ki onnan.” Nem tévedtem. Gyors, erős, technikás. Minden megvan benne.
Van olyan nap, amit kitörölnél a karrieredből?
(Gondolkodik) Azt mondanám, nincs, mert minden összeállt. De ha választanom kellene, nyilvánvalóan azt választanám, amikor megsérült a térdem.
Másként alakult volna a karriered, ha nincs az a sérülés?
Igen, biztosan. Meg kellett változtatnom a játékstílusomat, azt, ahogyan futok, másként figyeltem oda magamra. Rengeteget tanultam a fizikai szintről, az egyensúlyról, a testtartásról…
Ez 2013-ban történt, amikor beindult a karriered.
Igen. Egész pályafutásom alatt kétszer annyit kellett dolgoznom. A testemnek tökéletes egyensúlyra volt szüksége ahhoz, hogy a legmagasabb szinten tudjak teljesíteni. Ha ez nem volt adott, sokat szenvedtem. Egy egész stáb vett körül, akik együttműködtek a klubbal és segítettek megtalálni ezt az egyensúlyt. Enélkül 2014-ben vagy 2015-ben véget érhetett volna az utam.
Mi volt a probléma?
A meniszkusz külső része szakadt, aminek a helyreállítása a legbonyolultabb. Az opercáiónál a 72%-át el kellett távolítani. A testem nagyon jól alkalmazkodott és megvédte a térdemet. Nem lehetett maximálisan hajlítani, nyújtani, lényegében ez védte meg az ízületet. Persze ennek a teljes testem egyensúlyát tekintve voltak következményei. Erről könyvet lehetne írni. Hathavonta kellett talpbetétet váltanom, olyan apró részletekre kellett figyelni, amit el se lehet képzelni.
Hányan vigyáztak rád?
Öten.
Fájdalommal kellett játszanod?
Mindig.
A térded fájt?
Néha a térdem, máskor az Achilles-ín, vagy a hátam. De a térdemben állandósult a fájdalom. Még most is, ha sportolok, érzek fájdalmat. A sport jót tesz az egészségnek, az élsport nem ez a kategória.
A City elleni meccs a 2019-20-as idényben az Etihad stadionban szintén olyan nap, amit szívesen törölnél a karrieredből?
Nem, nem, az erősebbé tett. Ennek köszönhetően a Uniteddel a derbik sokkal több érzelmet hoztak magukkal (nevet). Nem fogok kifogásokat keresni, sosem tettem. De ez a téma lehetőséget ad arra, hogy beszéljek egy nagyon fontos kérdésről.
Valóban?
Azon a meccsen még egy olyan agyrázkódás hatása alatt játszottam, ami hetekkel korábban történt.
Folytasd, kérlek.
Egy korábbi meccsen, a Getafe ellen a halántékomat érte egy nagyon erős labda. Játszottam tovább, ahogy máskor is, majd le kellett cserélni. Az azt követő napokban elképesztően fáradt voltam. Nem tudtam regenerálódni. Azt hittem, az alvásommal van valami gond. Az igazság azonban az volt, hogy agyrázkódást szenvedtem, de nem ismertem jól a tüneteket. Hetekig tartott. Akkoriban még nem tesztelték ezt. Én pedig sem a koordináció, sem az energia tekintetében nem voltam jól…
És ez nyomot hagyott a City elleni teljesítményeden?
Nem tudtam koncentrálni, lehetetlennek tűnt, Lassúnak, alig koordináltnak éreztem magam. Például nem tudtam jól olvasni a labda ívét, ami korábban az erősségemnek számított. Azon a napon ez nem működött. Lassan mozogtam a labdával, én, aki korábban egy-két labdaérintéssel játszottam azt tovább.
Hihetetlen ezt ennyi idővel később hallani.
Sportolóként nehéz beismerni, hogy ilyesmi történik veled. De sokat tanultam belőle. Nem ez volt az egyetlen eset életemben és másokról is hallottam hasonlókat. Onnantól megtanultam, mi az az agyrázkódás és szakértőkkel dolgoztam együtt Franciaországban.
Angliában nem is engedik, hogy a gyerekek fejeljenek.
Ez számomra teljesen logikus. Az alapján, amit a szakértők mondanak, furcsa, hogy ebben még nincsenek nagyobb változások.
Mit tudsz erről?
Millió adat áll rendelkezésre. A focistáknak 3,5%-kal több esélyük van valamilyen agyi degeneratív betegségre, mint másoknak. Ez sok. Átlagban egy profi 20-25 ezer alkalommal ér fejjel a labdához. Én, belső védőként, többször. Az, ha ezek egy részét legalább gyerekként megússzuk, jó. Sőt, sokat számít, ha ez az időszak védett, hiszen akkor még fejlődik az agy.
Mit gondolsz, fog ez változni?
Ma már nagyon pontos mérések léteznek. Nézze, az a technológia, amivel az én egyensúlyomat mérték, képes volt a kognitív működést is érzékelni. Mindössze 30 másodpercig kellett egy helyben állni, monitorozták a mikromozgásokat és meg tudták mondani, hogy volt-e agyrázkódásod. Ezt Angliában alkalmazták. Az idény elején végeztek egy mérést, amihez tudták viszonyítani a későbbi teszteket, ha történt valami. Spanyolországban, amíg ott játszottam, ilyesmit nem csináltak.
Túl sok a mérkőzés?
Biztosan. Nem tudom, üzleti szempontból megéri-e újabb versenykiírásokat indítani. Szerintem az ellenkezője igaz. Néha a kevesebb több. Csak 272 NFL meccs van például. Túl sok a futball, túl sok a sorozat. A fiatalok telítődnek, megunják. Emlékszem, gyerekként mennyire vártam egy-egy BL-meccset. És amikor végre elérkezett! De ha túlzásba viszik, csökken a színvonal, elveszítjük az érdeklődést.
Mi a helyzet a játékosokkal?
Kylian nemrég azt mondta, persze, képes évi 100 meccset játszani, de nem mindet 100%-os állapotban. Néha az ember csak arra tud figyelni, hogy ne sérüljön meg. Jobb lenne kevesebb mérkőzés, magasabb szinten. A focinak van egy elit rétege, kevesebb, mint 1%-a a játékosoknak az, aki megjelenik a BL-ben és a válogatottakban, de az egész világ őket akarja látni. Ők azok, akik mindenhol pályára lépnek. Ha ezt a réteget a végletekig kizsigereljük, a foci összeomlik.
Ha már szóba kerül ez a kiemelt 1%… Érezted, hogy a francia válogatottban valami igazán különlegesnek vagy a részese?
Nagyon különleges volt, talán még inkább, mint most. Franciaországnak mindig jó csapata volt, de 2010 és 2012 között katasztrofálisan alakult minden. 2012-ben egy nagyon nehéz pillanatban érkeztem, nehéz örökséggel. Az első meccsemen 3-0-ra vezettünk Grúzia ellen, de ha egyszer is hátrapasszoltunk, az emberek fütyültek. 3-0-ra nyertünk! De feszült, negatív volt a hangulat.
De képesek voltak felállni.
A fordulópontot egy Ukrajna elleni pótselejtező hozta el. 2-0-ra kaptunk ki idegenben. Aztán otthon, amikor a stadionba léptünk, az emberek állva tapsoltak, lelkesítettek minket. Libabőrösek lettünk. 3-0-ra nyertünk.
Mi volt más a 2018-as csapatban?
A minőség mindenekelőtt. De a csapat belső működése is hihetetlen volt. Sok vezér volt: Lloris, Pogba, Griezmann, Kylian a szélen, de magamat is említhetem… Azon a világbajnokságon rosszul kezdtünk, de aztán megszületett valamiféle legyőzhetetlenségérzés. Tudtuk, senki nem állhat elénk. És ez olyasmi, amit mi magunk hoztunk létre.
360 meccset játszottál a Madridban, négy BL-t nyertél. Szeretnél visszatérni?
Igen, miért is ne. Jó a viszonyom a klubbal, itt élek… Meglátjuk, mit hoz a jövő. Valójában nagyon meg vagyok elégedve a projektjeimmel. Az üzleti élet és a futball nagyon hasonlít egymásra. Én igazából már 23 évesen CEO-ja lettem a saját vállalkozásomnak, hiszen létrehoztam magam körül egy csapatot. tetszik az a gondolat, hogy változást érjek el a világban, támogassak olyan vállalatokat, amelyeknek látom értelmét…
Mivel vonzott magához a Como, hogy ott fejezd be a pályafutásodat?
Az volt az elképzelésem, hogy játszani akarok még, de megsérült a bal lábam, amivel annyiszor kompenzálnom kellett, és eljött a búcsú ideje is ezzel. De továbbra is együtt dolgozom velük. Szeretném segíteni a csapatot a növekedésben. Fantasztikus projektjük van, igazán különleges, egy innovatív, széles látókörű vízió. Együtt dolgozom az akadémiájukkal a nyári edzőtáborokban. Kezdem megismerni a futball másik oldalát. Élvezem. De vannak más, nagyon fontos tevékenységeim is, az alapítványok.
Alapítványok?
Háromhoz van kötődésem. Az egyik a Stage Varane, ahol vegyes és ingyenes edzőtáborokat szervezünk, oktatással is foglalkozunk, a stáb tekintetében pedig maximális a színvonaluk. Jelenleg Észak-Franciaországban vagyunk, korábban Martinique volt a helyszín, ahol az apám született. Ez olyasmi, amit több klubba is elviszünk, nem egy helyhez kötött dolog. A cél, hogy megosszuk velük az értékeimet: munka, tisztelet, alázat, ambíció.
Értem.
Minden projektem azzal van kapcsolatban, hogy én ki vagyok. Ha látják, mit csinálok, tudni fogják, ki vagyok én. Van egy alapítványunk a 2018-as világbajnokokkal, ahol más alapítványoknak gyűjtünk forrásokat. December 1-jén egy dokumentumfilmet mutatunk be a mentális egészségről. A harmadik alapítvány pedig olyan területekkel van kapcsolatban, amik korábban francia gyarmatok voltak.
