Van valami mélyen pozitív abban, ha alternatívák jelennek meg a Real Madrid körül. Komolyan gondolom. Egy olyan klubnak, mint a Madrid – éppen történelmi, gazdasági és társadalmi jelentősége miatt – soha nem szabadna félnie a belső vitáktól vagy attól, hogy olyan személyek lépnek elő, akik legitim módon pályáznak az elnöki tisztségre. Éppen ellenkezőleg. A pluralizmus erősíti a klubot. Megvédi. Életben tartja.
És Enrique Riquelmének természetesen joga van indulni. Ez nem is lehet kérdés. Őszintén szólva azonban jobb lett volna, ha erre nem most és nem így kerülne sor. Mindezt úgy mondom, hogy az elmúlt időszakban magam sem értettem egyet Florentino Pérez bizonyos döntéseivel. Kezdve azzal, hogy közel három évvel a mandátum lejárta előtt írta ki a választásokat; folytatva a Barça–Negreira-ügyben tanúsított késedelmes intézményi fellépéssel; azzal, hogy a Sixth Streeten és Anas Laghrarin keresztül közvetve segítséget nyújtott az FC Barcelona híres „gazdasági karjaihoz”; az egyes pillanatokban tapasztalható túlzott visszafogottsággal – vagy akár közvetett segítséggel – olyan ügyekben, mint Dani Olmo és Pau Víctor regisztrációja; valamint a tisztán sportszakmai területen azzal, hogy a súlyos sérüléshullám ellenére sem érkeztek megfelelő védőigazolások az elmúlt években.
Ezeket a kritikákat fenntartom. Mert úgy gondolom, hogy a Real Madrid elnöke is hibázhat, és bizonyos területeken a klubnak korrekciókra, nyitottabb struktúrákra és korszerűbb belső folyamatokra van szüksége. Különösen egy olyan kérdésben, amelyet fontosnak tartok: Florentino Péreznek többet kellene delegálnia. Kiváló, felkészült emberek veszik körül, akik képesek lennének nagyobb felelősséget vállalni a klub irányításában. A mai Real Madrid számos területen elsőrangú szakemberekkel dolgozik, és véleményem szerint a túlzott kontroll időnként lelassít vagy szükségtelenül megnehezít olyan döntéseket, amelyeket természetesebb és hatékonyabb módon is meg lehetne hozni.
Mindezek ellenére – és ezt teljes meggyőződéssel mondom – továbbra is úgy vélem, hogy Florentino Pérez a lehető legjobb elnök a Real Madrid számára. Sőt, Don Santiago Bernabéu mellett ő a futballtörténelem legjelentősebb klubelnöke.
Mert egy dolog egy vezetés bizonyos elemeit bírálni, és egészen más figyelmen kívül hagyni azt a monumentális örökséget, amelyet ezek alatt az évek alatt felépített. És itt jelenik meg Enrique Riquelme esetleges jelöltségének valódi problémája. Mert egy dolog jogosultnak lenni az indulásra, és egészen más készen állni a világ legnagyobb követelményeket támasztó futballklubjának vezetésére.
Sorjáznak a kérdőjelek.
Senki sem vitathatja, hogy Enrique Riquelme erős üzleti profillal rendelkezik. Egy rendkívül versengő iparágban, az energetikai és megújulóenergia-szektorban épített fel nemzetközi vállalatcsoportot. Jól mozog a bonyolult piacokon, különösen Latin-Amerikában, és egy modern, növekedésorientált, jól képzett vállalkozó képét sugározza. Mindez igaz – vagy legalábbis annak tűnik.
Valószínűleg a madridizmus számára is érdekes üzleti profil. Van mögötte vállalati struktúra. Van tőke. Van ambíció. És láthatóan létezik valamiféle jövőkép is. Hogy pontosan milyen, azt majd meglátjuk – egyelőre érdemes óvatosnak maradni.
Éppen ezért aggasztó az a sietség, amely ezt az egész kezdeményezést körülveszi. Mintha túl nagy lenne a kapkodás Riquelme körül. A Real Madrid nem technológiai startup. Nem energetikai vállalat. Nem befektetési alap. A Real Madrid talán a világ legösszetettebb sportintézménye. Itt nem elég sikeres üzletembernek lenni. Ismerni kell a klub belső ökoszisztémáját, érteni kell a madridizmus intézményi súlyát, és fel kell fogni egy rendkívül érzékeny politikai és társadalmi valóság működését.
Ehhez pedig idő kell. Nagyon sok idő.
Riquelme első ízben 2021-ben tűnt fel, már akkor is azzal az ambícióval, hogy megmérettesse magát az elnökválasztáson. Akár most, akár a jövőben – ahogy maga mondta –, elnöke szeretne lenni a Real Madridnak. Akkoriban így nyilatkozott: „Annak lehetőségét vizsgálom, hogyan lehetne az eddig megszerzett tapasztalatokat alkalmazni, és egy rendkívül professzionális igazgatótanáccsal dolgozni – nem barátokból álló testülettel –, hogy a klubot egy új szintre emeljük. Jelenleg vagy más irányt vesz a klub, és a lehető legmagasabb szinten professzionalizálja a működését, valóban globális intézménnyé válva, vagy problémák lesznek. És globálisnak lenni nem azt jelenti, hogy elmegyünk egy amerikai turnéra.”
Mindezzel lényegében egy olyan modellt vázolt fel, amely eltér attól a személyi központú vezetési rendszertől, amelyet Pérez az elmúlt évtizedben megszilárdított – „A beszéd egy dolog, a tettek pedig egy másik. Santiago Bernabéu rakta le annak az alapjait, ami ma a Real Madrid. Kétségkívül ő a klub történetének legjobb elnöke. Utána is voltak kiváló vezetők, és Florentino Pérez valódi katalizátorként működött, nagyon sok jót tett a klubért. Megteremtette a Real Madrid 2.0-t, de az intézménynek változásra van szüksége. A Real Madridnak a tagok kezében kell maradnia”
Riquelmének voltak elképzelései arról, miként lehetne felvenni a versenyt Florentino Pérezzel. Vakmerőségből nem volt hiány: fiatal, ambiciózus és eltökélt. Ugyanakkor Spanyolországban szinte teljesen ismeretlen volt. Gyakorlatilag senki nem tudta, kicsoda. Ezért könnyen lehetett fellépését úgy értelmezni, hogy abban a helyzetben mindez csupán egyfajta próbalépés volt: felmérni, hogyan fogadná a közvélemény a projektjét, hogy később valódi esélyekkel vághasson neki egy következő választásnak.
Mellékhatásként pedig jelentős nyilvánosságot biztosított számára a megújulóenergia-iparban is, különösen annak fényében, hogy a Cox Energy spanyol és portugál napelemes érdekeltségeket is működtetett az Ibox Energy platformon keresztül.
„Minden aprólékosan el van tervezve.”
Újfent emlékeztetnék, fenti mondatok 2021-ben hangzottak el.
Ennek ellenére, ha őszinték akarunk lenni, a madridisták jelentős része még a mai napig sem tudja valójában, ki Enrique Riquelme. E hiányosság bepótlására tizenöt nap alatt nem is lesz lehetőség. Az idő rendkívül szűk, minden túl gyorsnak és improvizatívnak tűnik – köszönhető ez persze Pérez éberségének is –, ami ritkán kelt bizalmat vagy hitelességet. A legtöbb socio ma sem tudja pontosan, mi lenne sport-, pénzügyi vagy intézményi programja. Nem tudja, hogyan építené fel a vezetést. Nem tudja, kik lennének valódi szövetségesei a madridista közegben. És azt sem, milyen konkrét jövőképet kínál a Real Madrid számára a modernizációról vagy a megújulásról szóló általános üzeneteken túl.
Az elmúlt napokban kellemetlen hírek is megjelentek bizonyos vállalati és üzleti kapcsolatairól, sőt magas rangú vezetők távozásáról is. Ezek kérdéseket vetnek fel. Kérdéseket, nem ítéleteket. A Real Madridnál ugyanis a környezet rendkívül sokat számít. A Real Madrid állandóan a futballvilág legélesebb reflektorfényében él. Minden megsokszorozódik. Minden felnagyítódik. Minden példátlan szigorral kerül vizsgálat alá. Aki a klub elnöke kíván lenni, annak tudnia kell: bármilyen árnyék, érzékeny üzleti kapcsolat vagy kétséges politikai kötődés azonnal médiatámadások célpontjává válhat. Ez a tisztség természetes velejárója.
Ez nem romboló kritika. Egyszerűen a jelenlegi helyzet leírása. Éppen ezért gondolom úgy, hogy Riquelme súlyos stratégiai hibát követne el, ha most elsietné az indulást. Ahogy maga is fogalmazott, 2028-ra készültek. Az okos döntés éppen az lenne: a következő négy évben látható, komoly és jól felismerhető ellenzéket építeni. Bejárni a szurkolói klubokat. Nyilvánosan megszólalni. Vitázni az elképzelésekről. Részletesen ismertetni a programját. Megmutatni a csapatát. Elismert és hiteles személyiségekkel körülvenni magát. Lépésről lépésre hitelességet építeni. Valódi intézményi alternatívává válni, nem pedig egy választási helyzet által felgyorsított, hirtelen feltűnő jelenséggé.
Talán éppen ezért nem tűnik megfelelő pillanatnak egy olyan jelöltség elsietett bejelentése, amelynek még nagyobb nyilvános ismertségre, intézményi érésre és sokkal mélyebb bizalmi bázisra lenne szüksége a tagok körében.
Mert van még egy megkerülhetetlen tény: Florentino Pérez ma is a kortárs madridizmus meghatározó alakja. És nem pusztán azért, mert nincs komoly kihívója. Hanem azért, mert öröksége túlságosan súlyos. Az új Bernabéu. A klub gazdasági stabilitása. Az a képesség, hogy államokkal és olajpénzekkel támogatott klubokkal versenyezzen. A Real Madrid pénzügyi és intézményi átalakulása. A márka globális ereje. A szervezet modernizációja. Még kritikusai közül is sokan elismerik, hogy a mai Real Madrid világméretű hatalommá vált az ő vezetése alatt.
Ezzel szembeszállni pedig sokkal többet kíván meg, mint hirtelen ismertséget vagy üzleti sikereket. Időt. Programot. Szervezetet. A klub mélyreható ismeretét. És mindenekelőtt valami olyasmit, ami a Real Madridnál nélkülözhetetlen: valódi bizalmat a sociók részéről.
Éppen ezért úgy gondolom, hogy Enrique Riquelme egy napon akár komolyan vehető jelölt is lehet a Real Madrid elnöki tisztségére – de nem most. És ha valóban hosszú távra építkezik, ha azt szeretné, hogy a madridizmus megismerje, akkor állítom: ez nem a megfelelő út.
Megvan benne a fiatalság, a felkészültség, az ambíció és a megvalósítási képesség. Ha valóban hisz a projektjében, akkor a logikus út az lenne, hogy a következő négy évben megszilárdítsa azt, és később egy sokkal erősebb, felismerhetőbb és kiforrottabb struktúrával lépjen a tagok elé. Akkor valódi vita alakulhatna ki a madridizmus jövőjéről. Akkor a tagság valóban összehasonlíthatná a különböző modelleket, elképzeléseket és generációkat. Akkor valódi alternatíva születhetne.
Ma azonban őszintén szólva még túl korainak tűnik.
És a Real Madridnál, akárcsak az elitfutballban, az improvizációk – amikor útjára indul a labda – ritkán élnek túl sokáig.
