A beszámoló a La Galerna hasábjain jelent meg 2019. május 24-én.
Rossz idényt futottunk a bajnokságban. Ennek több oka is volt, de az egyik kétségtelenül az, hogy januárban Brazíliába kellett utaznunk a klubvilágbajnokságra, ami komoly fennakadást okozott a szezon közepén. Mire visszatértünk Brazíliából, négy-öt mérkőzéssel kevesebbet játszottunk, mint a többi csapat, így rövid idő alatt rengeteg találkozót kellett bepótolnunk, ráadásul azzal a plusz nyomással, hogy közben a tabella alsó régiójába csúsztunk vissza.
A bajnokságban nem ment jól a játék, de amikor február környékén folytatódtak a Bajnokok Ligája küzdelmei, ismét magunkra találtunk. Vicente (Del Bosque) ötvédős rendszert vezetett be: három belső védővel és két szárnyvédővel álltunk fel, és a változtatás remekül működött. Ezzel a felállással játszottuk azt a történelmi mérkőzést Manchesterben, majd a Bayern München elleni emlékezetes párharcot is.
Vicente taktikai húzása – amelyben a stáb többi tagja, például Toni Grande és Javi Miñano is fontos szerepet játszott – döntő jelentőségű volt a Nyolcadik BEK-/BL-serleg megszerzésében. Olyan edző volt, aki kivételesen jól ismerte a játékosait. Az új rendszernek, valamint annak köszönhetően, hogy folyamatosan beszélgetett velünk, sikerült visszaadnia az önbizalmunkat és az önbecsülésünket, így ismét a legjobbat tudtuk kihozni magunkból.
Ugyanilyen kiválóan kezelte Anelka ügyét is. Nicolas nehéz idényt futott, fegyelmi problémákba keveredett, és a sajtóban tett nyilatkozatai miatt végül kikerült a csapatból. Amikor azonban letelt az eltiltása, Vicente leült vele beszélni, és visszavezette az öltözői közösségbe. Jól tudta, hogy a francia rendkívüli kvalitásokkal rendelkezik, amit a Bayern elleni elődöntőben be is bizonyított. Del Bosque nagy bölcsességgel járt el. Anelka két gólt szerzett abban a párharcban – egyet otthon, egyet idegenben –, és mindkettő kulcsfontosságúnak bizonyult.
Anelka szerepeltetése további taktikai módosításokat tett szükségessé: Raúl visszább lépett a középpályára Fernando Redondo és mellém. Mindez megérte. A Bayern a csoportkörben könnyedén legyőzött minket, az elődöntőben viszont sikerült kiejtenünk őket.
A döntőben rendkívül stabil teljesítményt nyújtottunk. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, kevés helyzettel mindkét oldalon, de Morientes egy nagyszerű fejes góllal előnyhöz juttatott minket, így vezetéssel mehettünk a szünetre.
A második félidőben is kiegyenlített maradt a játék képe, mégis rendkívül komfortosan éreztük magunkat a pályán. Szinte nem is nehezedett ránk annak a pillanatnak a súlya. Egészen más volt ez, mint két évvel később a Bayer Leverkusen elleni döntő, amikor a Kilencedik BEK-/BL-trófeáért játszottunk. Ott valóban érezhető volt a nyomás. A Valencia ellen viszont nem. Teljes mértékben hittünk a saját erőnkben.
Amikor megszereztem a második gólt azzal a kapáslövéssel, még nyugodtabbak lettünk. Kétgólos előny birtokában már szinte teljes bizonyossággal éreztük, hogy a trófea a miénk lesz. Egy pillanatig sem kételkedtünk a győzelemben. Rendkívül kényelmes döntő volt, ami ritkaságnak számít egy ilyen jelentőségű mérkőzésen, ahol általában mindenkit felemésztenek az idegek.
A gólom fontos volt, bár természetesen egy találat önmagában semmit sem ér, ha a csapat nem nyeri meg a mérkőzést. A Liverpool játékosaként is szereztem jelentős gólokat, de nincs annál különlegesebb érzés, mint betalálni egy Bajnokok Ligája-döntőben. Az első idényemet töltöttem Madridban, édesanyám pedig mindössze tíz hónappal korábban hunyt el. Az, hogy gólt szereztem, de még inkább az, hogy felemelhettem a kupát úgy, hogy közben édesapám a lelátón ült, hihetetlenül érzelmes pillanat volt számomra. Futballszakmai okokból is örökre velem marad ez az emlék, de legalább ennyire személyes okokból is.
Az ünneplés Madridban fantasztikus volt, a Cibeles téren és másnap a hivatalos programokon, a katedrálisban és a városházán egyaránt. Én azonban nem tudtam igazán kiengedni és kiélvezni ezeket a pillanatokat, mert már közeledett a 2000-es Európa-bajnokság, ahová az angol válogatottal kaptam meghívót. Szinte azonnal el kellett hagynom Madridot, hogy csatlakozzak a nemzeti csapathoz.
Az ünneplés számomra túlságosan rövidre sikerült.
