Francisco Javier Sánchez Palomares, a La Galerna vezető szerkesztőjének írása.
Florentino Valdebebasra tekint, és a Real Madrid jövőjét látja benne. Riquelme ugyanarra a területre néz, és egy klubközpontot lát. Olyan ez, mintha Michelangelo azon töprengene, vajon a carrarai márványtömbből nem lehetne-e inkább egy konyhapultot készíteni.
Nagyjából ez az érzés hatja át a választási kampányt.
Florentino – a jövőre összpontosítva – felnőttekhez beszél, és mondanivalójának középpontjában a Real Madrid egésze áll. Riquelme ezzel szemben inkább a múlt visszahozására épít, egyszerűbb nyelvezetet használ, és javaslatainak jelentős része a klubtagok egy meghatározott csoportjának igényeire és elvárásaira összpontosít. Márpedig végső soron ők választják meg az elnököt.
A klubtagok egy része régóta fogalmaz meg különböző követeléseket. Némelyik valóban indokolt, mások inkább egyéni érdekekből fakadnak. Az ember természetéből adódik, hogy amikor alapvető szükségletei már kielégültek, figyelme egyre inkább a kevésbé lényeges dolgok felé fordul. A probléma akkor kezdődik, amikor ezek ugyanakkora jelentőséget kapnak, mint az igazán fontos kérdések.
Riquelme ügyesen épített azon klubtagok elégedetlenségére, akiknek követelései inkább egyéni érdekeket tükröznek, mint a klub egészének javát szolgálják. Jogos igény az átláthatóbb bérletvárólista. Jogos elvárás a jobb hozzáférés a jegyekhez a nem bérletes klubtagok számára. Elengedhetetlen a feketepiac elleni határozottabb fellépés, a bérletátadási rendszer finomhangolása és a klubtagok kiszolgálásának javítása.
A populizmus ott veszi kezdetét, amikor ezek a jogos igények összemosódnak az egyéni előnyöket ígérő ajánlatokkal: alacsonyabb tagdíjakkal, kisorsolt bérletekkel, uszodával, családi kvótákkal és hasonló kedvezményekkel. Mindezt pedig úgy állítják be, mintha a klub egészének érdekét szolgálná.
A Real Madrid nem kormányozhat a klubtagok ellenében. De azzal sem töltheti az idejét, hogy hízelegjen nekik ahelyett, hogy a klub jövője szempontjából legjobb megoldásokat keresné.
Riquelme valós problémákra reagál, amikor felkarolja a klubtagok követeléseit. Ott téved azonban, amikor úgy tekint a Real Madrid irányítására, mintha egy somosaguasi padelbaráti egyesület vezetésére pályázna.
Ön kevesebbet fog fizetni. Önnek nagyobb esélye lesz bérlethez jutni. Ön használhatja majd a létesítményeket. Lesz uszodája, étterme, sőt gyermekmegőrzője is, hogy semmi ne zavarja meg a délutáni kikapcsolódását. Enrique Riquelme üzenete kényelmes és megnyugtató. Olyan, mint azoké a politikusoké, akik magasabb juttatásokat, több szolgáltatást, új kórházakat, több fát és egyszerű megoldásokat ígérnek a legösszetettebb problémákra – természetesen ingyen, és anélkül, hogy elmagyaráznák, mindezt hogyan kívánják megvalósítani.
Florentino egészen más dimenzióban gondolkodik. A klub jövőjét a tulajdonosi modell, a vagyon, az értékteremtés, a jogi védelem, az eszközhasznosítás és a versenyképesség szempontjából vizsgálja. Ezek kevésbé vonzó szavak, mint az „uszoda”. Ugyanakkor összehasonlíthatatlanul fontosabbak.
Egy gyermek sem azt kéri karácsonyra, hogy családja stabil bevételi forráshoz jusson. Játékautót kér. A játékautó örömet szerez, de a jövőjét valójában az előbbi biztosítja. Riquelme úgy próbálja megszerezni az elnöki széket, hogy játékautókat kínál olyan klubtagoknak, akik régóta BMW-t vezetnek. Jól tudja ugyanis, hogy az emberek sokszor inkább érzelmi alapon döntenek, mint racionális megfontolások alapján.
Florentino elképzelése kevésbé kényelmes, mert gondolkodásra késztet, és megértéséhez a befogadónak is erőfeszítést kell tennie. Riquelme ajánlata ezzel szemben kellemes és nosztalgikus. Azokat a klubtagokat célozza meg, akik egy olyan korszak után vágyakoznak, amikor szerintük a világ legnagyobb sportegyesületét még úgy lehetett irányítani, mint egy helyi szurkolói klubot – miközben ugyanakkor a lehető legmagasabb szakmai színvonalat követelik meg a győzelmek érdekében.
Nem könnyű végigjárni azt az utat, amely attól a klubtól vezet a világ leggazdagabb sportegyesületéig és többszörös Bajnokok Ligája-győzteséig, amely egykor még a bérek kifizetésével is küszködött, miközben megmarad a családias légkör és a kis szervezeti struktúra. Ahogyan egy kisváros sem válhat nagyvárossá úgy, hogy közben mindenki ugyanúgy ismerje egymást, mint korábban. A kettő egyszerre nem működik.
Riquelme pontosan tudja, milyen nehéz komoly hibákat találni a Real Madrid alapjaiban és szerkezetében. Ezért kritikái inkább a napellenzők színét érintik, semmint az épület stabilitását.
Mindig akadnak lakók, akik azért panaszkodnak, mert az épület korszerűsítése után már nem süthetnek szalonnát a közös helyiségekben. Mások azt sérelmezik, hogy nem állíthatnak fel hordozható medencét a teraszon, mert a fél tonnás terhelés túl nagy lenne a másfél négyzetméteres felület számára. Riquelme megsimogatja őket, és azt mondja: “Elvettek önöktől valamit”. Nem hagyják, hogy azt tegyék, amit szeretnének. Én azért jöttem, hogy visszaadjam ezt önöknek, és helyreállítsam a régi szokásokat. A probléma ott kezdődik, amikor megkérdezik tőle, hogyan kívánja mindezt összeegyeztetni a valósággal. Ott kezd nyikorogni a hinta.
A Real Madrid klubtagjai történelmi felelősséget viselnek. Arról döntenek, ki irányítsa a világ legjelentősebb sportegyesületét történetének talán legfontosabb korszakában, amikor a cél továbbra is az, hogy a klub a futball és a kosárlabda világának csúcsán maradjon. Ráadásul egy olyan környezetben, amely már semmiben sem hasonlít arra az időszakra, amikor a Bernabéuban még uszoda működött. Ez nem a klubtagok lenézéséről szól. Éppen ellenkezőleg. Őszintén beszélni velük a Real Madrid előtt álló kihívásokról, és emlékeztetni őket saját felelősségükre a lehető legnagyobb tisztelet jele. Ezzel szemben pusztán szavazatokat keresni az azonnali kényelmet ígérő ajánlatokkal valójában a klubtagok lebecsülése.
Ennek egyik legjobb példája az a javaslat, amely szerint a klubtagsági díj 50 százalékkal csökkenne addig, amíg a Real Madrid ismét meg nem nyeri a Bajnokok Ligáját. Remekül hangzik. Ki ne szeretne kevesebbet fizetni? Ha azonban visszatérünk a valóság talajára, azonnal felmerül néhány kérdés. Mekkora bevételkiesést jelentene ez a klub számára? Miből pótolnák a kieső összeget? Miért éppen a Bajnokok Ligája-győzelemhez kötik a kedvezményt? Milyen intézményi logika alapján függ a tagdíj mértéke a nemzetközi eredményességtől? Ha a Madrid egy döntőt hosszabbításban veszít el három kapufával, két meg nem adott tizenegyessel és négy sérülttel, akkor a következő évben nagyobb vagy kisebb kedvezmény járna? És ha vitatott góllal nyeri meg a döntőt, akkor a klubtag követelheti-e a következő évben is az 50 százalékos kedvezményt?
A javaslat kétségtelenül vonzó. Ahogy a horog is. És ugyanaz a célja: fogást találni.
A Real Madrid mindig akkor tett döntő lépést előre, amikor hamarabb ismerte fel a futball fejlődésének irányát, mint a többiek. Így volt a stadionépítésnél, az Európa-kupa létrehozásánál, Alfredo Di Stéfano megszerzésénél, a sportváros felépítésénél, a globális márka kialakításánál vagy éppen a Bernabéu átalakításánál. Valamennyi döntést kritika kísérte. Mindegyikről azt mondták, hogy túl kockázatos, vagy hogy eltávolodik a Real Madrid hagyományos értékeitől.
Florentino elképzelése egy alapvető kérdésből indul ki: miként lehet megvédeni az intézményt úgy, hogy közben továbbra is versenyképes maradjon az állami hátterű klubokkal, a befektetési alapokkal és más gazdasági érdekcsoportokkal szemben? Riquelme ezzel szemben egy másik kérdésre keresi a választ: hogyan lehet olyan ígéreteket tenni, amelyek azonnali érzelmi reakciót váltanak ki a választókból?
Ezért olyan találó a hinta hasonlata. Nem azért, mert az uszoda méltatlan lenne, vagy mert a klubtagok kevesebb figyelmet érdemelnének. Hanem azért, mert tökéletesen megmutatja a két projekt gondolkodásmódja közötti különbséget. Ahol az egyik stratégiai jelentőségű vagyont lát, a másik szolgáltatásokat.
A Real Madrid köteles tíz évvel előre gondolkodni, még akkor is, ha a választók egy része azonnali megoldásokat vár.
Riquelme elképzelése könnyen válhat illúzióvá. Florentinónak ugyanakkor továbbra is türelmesen, világosabban és közérthetőbben kell elmagyaráznia a választóknak, miért tartja veszélyesnek ezt az utat. Mert az emberek hajlamosak előbb önmagukra és a jelenre gondolni, mint a közös érdekekre és a jövőre. Mert a klubtag is összetévesztheti a sürgőset a fontossal. És mert a választó is hajlamos olykor engedni a pillanat csábításának.
