A szövetségi kapitány szerint középpályása éppen a „sweet spotban”, vagyis az ideális egyensúlyi állapotban van – bár az, ahogyan Tuchel az elmúlt hónapokban kezelte Bellinghamet, sokaknál értetlenséget váltott ki.
Thomas Tuchel szerint Jude Bellingham olyan „nagy játékos”, aki „egyéni kvalitásaival képes eldönteni mérkőzéseket”. Tuchelt ismerve ez önmagában is komoly elismerés. A német szakember ugyanis következetesen kerülte, hogy kizárólag Bellingham klasszisáról vagy mérkőzést eldöntő képességéről beszéljen. Nem egyszer érzékeltette némi türelmetlenséggel, mennyire elege van abból, hogy minden sajtótájékoztató végül ugyanoda fut ki.
– Már megint egy kérdés Jude-ról? – jegyezte meg egyszer félmosollyal, amikor ismét a középpályásról kérdezték.
Bizonyos értelemben ez érthető. Az angol válogatott története során nem egyszer esett abba a hibába, hogy egyetlen futballistára alapozta minden reményét. Még Fabio Capello is, aki híres volt a fegyelmezett csapatépítésről, Wayne Rooneyt nevezte Anglia „különleges játékosának”. A történet végét ismerjük. Éppen ezért volt különösen figyelemre méltó, amikor Tuchel tavaly októberben szinte ingerülten utasította vissza azt a felvetést, hogy tornákat a kreatív zsenik nyernek meg.
– Van erre bizonyíték? Tényleg van rá bizonyíték? – kérdezett vissza többször is, amikor Bellingham és Phil Foden kimaradt a keretéből.
Ez a világbajnokság azonban ismét emlékeztetett arra, hogy léteznek játékosok, akik önmagukban képesek megváltoztatni egy torna történetét. Lionel Messi ilyen volt Katarban. Kylian Mbappé ilyen ma is. És Jude Bellingham is ebbe a kategóriába tartozik. Az angol válogatott mezében eddig nyolc gólt szerzett, amelyek közül ötöt világ- vagy Európa-bajnokságon. Szinte mindegyik sorsfordító találat volt. Ez aligha a véletlen műve.
Tuchel segítője, Anthony Barry korábban úgy fogalmazott, hogy ez a világbajnokság minden eddiginél inkább a „pillanatok tornája” lesz. Tuchel és stábja pedig pontosan tudja: Bellingham az a játékos, aki képes megteremteni ezeket a pillanatokat.
Angliának jelenleg két valódi világklasszisa van: Harry Kane és Jude Bellingham. Míg Tuchel és Kane kapcsolata – különösen a Bayern Münchenben közösen eltöltött idő után – soha nem volt kérdéses, addig Bellinghammel jóval összetettebb viszony alakult ki. A futballközvélemény alapvetően kétféleképpen értelmezi Tuchel módszerét. Az egyik álláspont szerint a német edző a rá jellemző, kemény, de tudatos emberkezeléssel (tough love) hozta ki a legtöbbet Bellinghamből. A másik szerint viszont saját maga idézett elő egy teljesen felesleges konfliktust egy olyan futballistával, akiről mindenki tudta, hogy amint ismét teljesen egészséges lesz, Anglia sikerének egyik legfontosabb kulcsa lehet.
Tuchelnek ugyanakkor aligha lehet panasza amiatt, hogy folyamatos vita övezi a Bellinghamhez fűződő viszonyát – még akkor is, ha ez a vita olykor egészen abszurd méreteket öltött. Egyes vélemények odáig mentek, hogy komolyan felvetették: Bellinghamnek még a világbajnoki keretben sem lenne helye. Amikor Tuchel tavaly nyáron egy rádióinterjúban azt mondta, hogy még az édesanyja is „visszataszítónak” találta Bellingham viselkedésének bizonyos elemeit, gyakorlatilag borítékolható volt, hogy kapcsolatuk a nyilvánosság folyamatos figyelmének középpontjába kerül.
A kapitány később – igaz, némi késéssel – bocsánatot kért a kijelentésért. Abból azonban nem engedett, hogy Bellinghamnek maradéktalanul alá kell rendelnie magát a csapat érdekeinek. Még a Panama elleni, mérkőzést eldöntő teljesítménye után is újra ugyanazt a gondolatot hangsúlyozta. Bellingham – fogalmazott – „teljes mértékben magáévá tette mindazt, amit csapatjátékosként elvárunk tőle.” Nem először használta ezt a kifejezést.
Valóban akadtak kisebb súrlódások. Lehet, hogy Bellingham életkorából fakadtak. Lehet, hogy abból a szinte megszállott győzni akarásból, amely egész pályafutását jellemzi. Az angol válogatott környezetéből korábban kiszivárgott, hogy időnként érződött némi feszültség körülötte, és Tuchel ezt is észlelte. Érdekes módon ugyanakkor Jordan Hendersonnal továbbra is kivételes kapcsolatot ápol. Sokan úgy vélik, a 36 éves középpályás meghívásának egyik oka nem pusztán a rutinja, a vezetői kvalitása vagy az öltözőre gyakorolt pozitív hatása volt, hanem az a rendkívüli tisztelet is, amelyet Bellingham érez iránta.
Pedig Jude még mindig csupán huszonhárom éves. Ennek ellenére már 51 alkalommal szerepelt az angol válogatottban, és három nagy tornán vett részt – ami egészen kivételes teljesítmény. Mindeközben a felnőtté válás szinte teljes folyamatát a reflektorfényben, a média és a közvélemény folyamatos figyelme mellett kellett végigélnie.
Arra is érdemes emlékezni, hogy Bellingham mögött egy rendkívül nehéz idény áll a Real Madriddal. A klubnál jelentős változások zajlottak, trófea nélkül zárult a szezon, ráadásul sérülések is hátráltatták. Tavaly nyáron vállműtéten esett át, emiatt ki kellett hagynia a szeptemberi válogatott összetartást is – éppen azt az időszakot, amikor Anglia Tuchel irányításával talán a legjobb teljesítményét nyújtotta, 5–0-ra legyőzve idegenben Szerbiát a világbajnoki selejtezőn.
Ez Bellingham számára egyértelmű visszalépést jelentett. A válogatottban akkor kialakult összhang és öltözői légkör mély benyomást tett Tuchelre. Olyannyira, hogy októberben ismét kihagyta Bellinghamet a keretből, arra hivatkozva, hogy már elegendő „bizonyíték” áll rendelkezésére ahhoz, hogy ezt a döntést helyesnek tartsa.
Mindez azt eredményezte, hogy Bellinghamnek újra meg kellett küzdenie a helyéért. Nemcsak azért, hogy visszakerüljön a kezdőcsapatba, hanem azért is, hogy alkalmazkodjon azokhoz az elvárásokhoz, amelyeket Tuchel támasztott vele szemben. És talán éppen erre volt szüksége.
A történetet még érdekesebbé teszi, hogy Tuchel gyakorlatilag Morgan Rogersszel állította versenyhelyzetbe Bellinghamet a hőn áhított tízes pozícióért. Igaz, Panama ellen végül mindketten kezdőként léptek pályára. A Panama elleni győzelem után – amikor Bellingham ismét megkapta a mérkőzés legjobbjának járó díjat – Tuchelt arról kérdezték, vajon ez a teljesítmény reakció volt-e az elmúlt hónapok eseményeire.
– Nem tudom, hogy reakciónak nevezném-e – felelte a német szakember.
– Inkább azt mondanám, pontosan ezt vártuk tőle. Már az edzőtábor első napjától rendkívül pozitív volt. Teljes mértékben azonosult mindazzal, amit csapatjátékosként elvárunk tőle, és erre építve meg tudja mutatni azt az egyéni minőséget, amellyel mérkőzéseket dönt el. Pontosan ezt látjuk ezen a világbajnokságon a többi élcsapatnál és a legnagyobb játékosoktól is. Nekünk is megvan ez a futballistánk Jude személyében. Kulcsjátékos számunkra. De azért lehet az, mert maradéktalanul a csapat szolgálatába állította a saját kvalitásait. Eddig kiváló munkát végzett. Most ezt kell folytatnia.
Még ebben a dicséretben is ott húzódott Tuchel alapfilozófiája. Az egyéni tehetség önmagában nem elég.
– Ha mindenki ösztönösen futballozna, senki sem tudná, mire számíthat a társától. Mi meghatározott minták szerint akarunk játszani. Egységként akarunk működni. Azt érzem, ebben egyre többet fejlődünk, és Jude ennek ugyanúgy része, mint bárki más – magyarázta.
A válogatott környezetéből származó információk szerint a valódi fordulópont már a márciusi összetartás idején bekövetkezett. Bellingham ugyan meghívót kapott, de sérülése miatt végül nem léphetett pályára. Tuchel szerette volna bevetni, az orvosi stáb azonban ezt nem engedte. A középpályás ennek ellenére a kerettel maradt, folytatta a rehabilitációját, és a kapitányt különösen lenyűgözte az a hozzáállás, amellyel a mindennapi munkába bekapcsolódott, valamint az, ahogyan a közösség részeként viselkedett.
A Japán elleni vereség és az Uruguay elleni döntetlen ugyanakkor a játékosok számára is egyértelművé tett valamit. Angliának szüksége van Jude Bellinghamre. Noha Tuchel egészen a Costa Rica elleni floridai felkészülési mérkőzésig fenntartotta a bizonytalanságot, valójában végig az volt a szándéka, hogy a világbajnokságot Bellinghammel a kezdőcsapatban kezdje.
A Costa Rica elleni találkozó első pillanatai csak megerősítették ebben. Alig néhány másodperc telt el a kezdő sípszó után, amikor Bellingham teljes erőbedobással vetette bele magát az első párharcba. Tuchel számára ez sokkal többet jelentett egy sikeres szerelésnél. Azt látta benne, hogy játékosa teljes mértékben magáévá tette azt a munkamorált és csapatközpontú szemléletet, amelyet hónapok óta próbált kialakítani. Ezért mondja most azt, hogy Bellingham a „sweet spotban” van. Vagyis abban az ideális állapotban, ahol a fizikai felkészültség, a mentális érettség és a megfelelő szerepkör végre egyszerre találkozik.
Angliánál pedig abban bíznak, hogy Tuchel következetes emberkezelése, Bellingham teljes felépülésével párosulva, éppen erre a világbajnokságra hozza ki belőle pályafutása eddigi legjobb formáját.
