Milanello fái, csendje és a mindent átható futball fogadja a MARCA munkatársait. Távol a belváros zajától, zöld és nyugodt környezetben találkozunk a felszabadult, boldog Luka Modrićcsal. Fizikai állapota továbbra is irigylésre méltó, és ami talán még fontosabb: ugyanazzal a játék iránti vággyal futballozik, mint mindig. A beszélgetés minden mondatából árad a futball iránti szenvedély. „Hatéves korom óta nem telt el úgy egyetlen hét sem, hogy ne edzettem volna” – mondja, amikor arról beszél, hogyan képes még mindig ezen a szinten versenyezni. Egyúttal az idősebb játékosok mellett is kiáll: szerinte kevesebbet kellene nézni a személyi igazolványt, és sokkal többet azt, ami a pályán történik.
Modrić élvezi pályafutásának ezt az új szakaszát, Madrid azonban továbbra is nagyon erősen jelen van az életében. Tizenhárom, az ő és családja életét egyaránt meghatározó év után ez elkerülhetetlen. Hiányzik neki a város, gyermekei madridiak és annak is érzik magukat, ő pedig azt sem titkolja, hol képzeli el a jövőjét, amikor elérkezik a nap, hogy felhagyjon a futballal. A MARCA-nak adott interjúban világossá teszi: szeretne visszatérni, Madridban letelepedni, és végleg azzá tenni a várost, aminek már most is érzi – az otthonává.
Luka, el sem tudja képzelni, mennyire hiányzik Madridban…
[Nevet.] Köszönöm, hogy eljöttetek. Mindig jólesik azt hallani, hogy hiányzom nektek. Nekem is hiányzik Madrid, a város, a klub, minden. Ugyanakkor azt mondhatom, hogy jól és boldognak érzem magam itt, Milánóban. Az első naptól kezdve tárt karokkal fogadtak, és nagyon jól érzem magam. Ezt mutatja az is, hogy már a második egymást követő évemet töltöm itt. Szóval bár Madrid nagyon hiányzik, most Milánóban vagyok, és itt is boldog vagyok.
Már egy év eltelt azóta, hogy elhagyta a Real Madridot. Most, ennyi idő távlatából hogyan emlékszik vissza a búcsúja napjára?
Hatalmas büszkeséggel, bár nem volt könnyű nap. Ez látszott is rajtam a mérkőzés előtt, a buszon, az azt megelőző napokban, amikor bejelentettem a távozásomat, és természetesen a pályán is. Ott azért elég jól tartottam magam, aztán a beszédnél… Nagyon érzelmes napok voltak, mert tudtam, hogy véget ér futballpályafutásom legszebb időszaka.
De hatalmas büszkeséggel és meghatottsággal gondolok vissza rá. Még ma is előfordul, hogy megnézem azokat a felvételeket, pedig már több mint egy év eltelt. Amikor látod a lelátón síró embereket, látod az üzeneteket és mindazt, ami körülötted történik, büszkeséggel és elégedettséggel tölt el, mert tudod, hogy valami fontosat tettél a világ legnagyobb klubjában.
Kinek volt nehezebb: önnek vagy a családjának? A gyermekei már nagyobbak voltak, pontosan tudták, ki volt és ki Luka Modrić.
Szerintem mindannyiunknak nehéz volt, nekem és a családomnak is, de talán nekik még inkább, mert ők egész életükben Madridhoz kötődtek. Különösen a gyerekeim. Az első fiam még Angliában született, és kétéves volt, amikor Madridba érkeztünk, de az egész gyerekkorára Madridból emlékszik. Most tizenhat éves.
Amikor beszélgetünk, akár nyaralás közben, akár bárhol máshol vagyunk, megkérdezik: „Mikor megyünk haza?” És Madridra gondolnak. Ezért nekik is nagyon nehéz volt, ahogy nekem is. De ilyen az élet, ez is az élet része, és tovább kell menni. Most már itt vagyunk. Nehéz, nagyon nehéz, de amikor mindezt visszanézed, büszkeséggel, elégedettséggel és boldogsággal tölt el.
Mi nehezebb: elbúcsúzni a Madridtól, vagy megszokni, hogy az ember már nem a Real Madrid játékosa?
Az én tapasztalatom szerint a búcsú nehezebb, mint utána megszokni az új helyzetet, mert előbb-utóbb el kell fogadnod, hogy egyszer véget ér. A futballban és az életben is… Elszakadsz bizonyos dolgoktól, amelyeket korábban teljes intenzitással éltél meg. Számomra nehezebb volt elköszönni, mint utána idejönni, és fokozatosan hozzászokni egy új mindennapi élethez, egy új valósághoz, egy új klubhoz.
Nem volt könnyű elbúcsúzni, de ahogy mondtam, ez az élet része. Ha tudod, hogy mindent beleadtál, hogy mindent megtettél ezért a klubért, ami tőled telt, akkor emelt fővel távozol. Én emelt fővel mentem el.
Ha nem tévedek, ön a Real Madrid történetének legtöbb trófeát nyerő játékosa. Mit jelent ez önnek?
Egészen hihetetlen. Tényleg. Soha nem képzeltem volna ilyesmit. Amikor megérkezel egy klubhoz, tudod, hogy a trófeákért fogsz küzdeni, és egy ekkora klubnál ez természetes. De még a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy egyszer én leszek a klub történetének legtöbb címet nyerő játékosa.
Nem azért, mert ne hittem volna magamban, vagy azt gondoltam volna, hogy nem leszek sikeres ott. De hány játékos fordult meg abban a klubban? Hány legenda? Hány ikonja volt a Madridnak és a madridizmusnak? Az, hogy én nyertem a legtöbbet, egészen hihetetlen. Soha nem tudtam volna elképzelni.
És ha elvesszük a Bajnokok Ligája-győzelmeket, a bajnoki címeket, az összes trófeát: mit adott önnek a Real Madrid ezeken túl? Mit hagyott a Real Madrid Luka Modrićban?
Megtanított arra, hogy soha ne adjam fel, mindig az utolsó pillanatig küzdjek, mindig higgyek, és mindig a maximumot adjam. Mindez egyébként is része a személyiségemnek, annak, amilyen vagyok, de a Madrid ezt még erősebbé teszi benned, beléd neveli. Azt hiszem, ez a legfontosabb, amit mondhatok.
Mennyi fordítás, mennyi őrület volt a Bernabéuban, miközben ön ott volt a pályán…
Hihetetlen. Különösen az utolsó előtti Bajnokok Ligája-győzelem során, de nem csak akkor. Amióta megérkeztem, rengeteg őrült mérkőzésünk, rengeteg fordításunk volt… Ezek mind megmutatták, mit jelent a Real Madrid identitása.
Ahogy korábban is mondtam, a Madrid ad neked valamit, amitől az utolsó pillanatig hiszel. Amikor pedig minden összeáll – a játékosok a pályán, a szurkolók, az a stadion, amely rengeteg ellenfelet megfélemlít –, hihetetlen estéket élhettünk át a Bernabéuban és általában a Real Madridnál. De mindenekelőtt a Bernabéuban.
Casemiro–Kroos–Modrić: minden idők legjobb középpályája?
Ezt nem nekem kell megmondanom. Mindig lesznek ilyen viták, én pedig inkább meghagyom ezt azoknak, akik beszélnek róla és véleményt formálnak. Azt viszont elmondhatom, hogy nagyon élveztem velük játszani. Csukott szemmel is ismertük egymást, és tényleg hihetetlen élmény volt velük együtt futballozni a középpályán.
De ugyanígy igaz ez az összes többi játékosra is, aki abban az időszakban ott volt – talán a Madrid történetének legfényesebb korszakában. Ezért sem szeretek kizárólag hármunkról beszélni, hiszen annyian voltak, akik rengeteget tettek hozzá. Nagyon élveztem velük játszani, mások ellen versenyezni, és egymással versengeni az edzéseken. Néha az edzések keményebbek voltak, mint egyes mérkőzések. Hihetetlen időszak volt.
Az élsportban nem mindig könnyű élvezni a játékot, hiszen óriásiak az elvárások és rendkívül kemény a közeg. De Luka Modrić sokat szórakozott, sok örömét lelte a futballban a Madridnál?
Igen, nagyon is. Tényleg. Bár óriásiak az elvárások, ennek ellenére képes voltam élvezni. Én szeretem ezt a felelősséget, ezt a fajta követelményt. Azt hiszem, jobban teljesítek ilyen körülmények között. Nyugodt, kényelmes közegben nem működöm jól; akkor vagyok jobb, ha van rajtam bizonyos nyomás és magasak az elvárások.
És ezt élvezed, mert a Madridnál például megnyered a Bajnokok Ligáját, elkezdődik az új idény, jön az előszezon, elveszítesz egy mérkőzést, és máris válság van. Ez mutatja meg igazán, milyen szintűek ott az elvárások. Megnyerted a Bajnokok Ligáját? Akkor menjünk a következőért. Soha senki nem elégedett azzal, amit már elértél. Mindig a következő feladatra kell tekintened.
Ezért választotta a Milant, hiszen ez is rendkívül nagy elvárásokat támasztó klub, hét BEK-/BL-győzelemmel. Nem mondom, hogy ugyanolyan, de itt is maximálisak az elvárások.
Igen. Itt is nagyon magasak. A Milan a világ egyik legjobb klubja, történelmi egyesület, amely az elmúlt években talán nem érte el azokat az eredményeket, amelyekhez mindenki hozzászokott, de ettől még továbbra is hatalmas klub, és a világ egyik legkedveltebb csapata.
Amikor ideérsz, rögtön érzed ezt. Szinte belélegzed a Milan történelmét. Itt, az edzőközpontban is érezhető. Mennyi legenda, mennyi nagyszerű játékos futballozott itt…
Biztosan ez is az egyik oka volt annak, hogy a Milant választottam. Gyerekkoromban, amikor az olasz futballt néztem, a Milan volt a kedvenc csapatom. Több dolog is összeállt tehát, amelyek megkönnyítették a döntést a Madrid után. Mindig nagy szeretetet és tiszteletet éreztem a Milan iránt, ezért amikor a Madrid után megjelent ez a lehetőség, nem sokat gondolkodtam rajta.
Milyen célt tűzött ki maga elé Luka Modrić erre az idényre a Milannal?
Jobban teljesíteni, mint tavaly. Sokáig nagyon jól ment, egészen március környékéig harcban voltunk a Scudettóért, aztán az utolsó mérkőzéseken szinte mindent elrontottunk, és végül nem jutottunk be a Bajnokok Ligájába. Ez komoly csapás volt a Milan számára, mert történelme alapján a Milannak minden évben legalább a Bajnokok Ligájában kell szerepelnie. A Real Madrid után ez a második legtöbb BEK-/BL-trófeát nyerő klub.
A célom, hogy jól teljesítsek, és minden tekintetben segítsem a csapatot, a pályán és azon kívül egyaránt. Nagy a lelkesedés. Idén sok változás történt a csapatnál: új edző érkezett, sok új játékos is, a klub pedig fontos szerepet szánt nekem, azt akarták, hogy itt legyek. Ezért vagyok itt.
Versenyezni akarok, mindent beleadni, és megpróbálni hozzásegíteni a Milant ahhoz, hogy ismét nyerjen. Mindannyiunknak együtt. Egyetlen játékos erre nem képes, de közösen mindent meg kell tennünk azért, hogy a Milan fokozatosan visszakerüljön oda, ahová tartozik.
Hogyan képes Luka Modrić idényről idényre fenntartani a motivációját?
Nem nehéz. Azt csinálom, amit szeretek. A futball az életem. Hatéves koromban kezdtem edzeni, és a futball tényleg az életem. Még mindig élvezem, ugyanolyan ambiciózus és motivált vagyok, és ugyanaz a szenvedély hajt. Ha ezt érzed magadban, sokkal könnyebb folytatni.
Hála Istennek fizikailag és mentálisan is jól érzem magam, ami nagyon fontos. Szerintem ezek a legfontosabb okok. Mindenekelőtt az a szeretet, amelyet ez iránt a sport iránt érzek. Mert ha a tested már nem bírja, akkor természetesen nehéz.
De én ezt nem munkának tekintem. Számomra ez valami, amiben örömömet lelem. Még mindig jól érzem magam, továbbra is élvezem. Nincsenek olyan napjaim, amikor azt mondom: „Nincs több kedvem hozzá, nem akarok edzeni, nem akarok felkelni.” Ilyen még nem történt velem. És amíg így érzek, nem látok okot arra, hogy ne folytassam.
Tudom, hogy sokan beszélnek a koromról, ami már egy kicsit unalmas. Ez is része annak a bizonyos narratívának, ahogy mondani szokták, de engem nem befolyásol. Napról napra élek és élvezem, amit csinálok. Szerintem a testem majd jelzi, amikor elég volt. Mindig realista és őszinte voltam önmagammal, ezért tudom, hogy bár az a pillanat biztosan nehéz lesz, egyszer eljön. Közel van, az biztos, közelebb, mint korábban. De majd meglátjuk, meddig maradok és meddig folytatom.
Azt mondja, nem befolyásolja, hogy folyton a koráról beszélnek, de azért nem zavarja egy kicsit, hogy állandóan azt hallja: „Luka Modrić 40 éves”? Nem fárasztó?
Nem mondanám, hogy zavar vagy felidegesít, de már fárasztó. Fárasztó folyamatosan ezt hallani, főleg azért, mert nem két éve kezdődött. Ez a diskurzus már 2019-ben, a világbajnokság után elkezdődött, amikor 33 éves voltam. Már akkor azt mondták: „Lássuk, meddig bírja még, már 33, már 34, már nem képes rá…”
Aztán nyertem még két Bajnokok Ligáját, harmadik lettem egy újabb világbajnokságon Horvátországgal, játszottunk Nemzetek Ligája-döntőt, nyertem további trófeákat, és azt hiszem, mindezek után… Nem szeretek magamról beszélni, de szerintem voltak olyan időszakok, amikor életem legjobb futballját játszottam.
Ezért gondolom azt, hogy nem az életkort, az útlevelet vagy a személyi igazolványt kell nézni. Csak azt, amit a pályán csinálsz. Mindegy, hogy 18, 30, 40 vagy 50 éves vagy. Teljesen mindegy. Ha nap mint nap bizonyítod a pályán, hogy képes vagy versenyezni, akkor szerintem csak ezt kell figyelni: képes vagy rá vagy sem.
Számomra az életkor csak egy szám, az emberek azonban megszállottan foglalkoznak vele. Mintha amikor betöltesz egy bizonyos kort, máris meg kellene szabadulni tőled. Pedig ez nem így működik. Nem befolyásol és nem bosszant, egyszerűen csak fárasztó mindennap ezt hallani. Ugyanakkor motivációt is ad arra, hogy bebizonyítsam: nincs így, ilyen korban is lehet ezen a szinten teljesíteni.
Luka, mindig Cristiano Ronaldo és az ilyen típusú játékosok fizikai felkészüléséről beszélünk, Modrićéról viszont szinte soha. Közben azt látjuk, hogy ön játssza az egyik legtöbb percet, és szinte minden mérkőzésen ön fut a legtöbbet. Mit tesz Luka a pályán kívül, amit mi nem látunk, hogy ilyen fizikai állapotban legyen? Talán azért sem beszélnek róla annyit, mert ön soha nem reklámozta ezt, de fizikailag ön is egészen kivételes.
Igen, fizikailag tényleg nagyon jól érzem magam. Sokan azt mondják majd, hogy ez részben genetika, és biztosan van is szerepe, de nem csak erről van szó. Ha nem dolgozol, ha nem teszed oda magad száz százalékosan mindennap, minden egyes szabadság alatt is, akkor nagyon nehéz ilyen sokáig ezen a szinten maradni. Szinte lehetetlen.
Mindezek együttese kell hozzá. De ahogy mondtam, munka és mindennapi elkötelezettség nélkül… Nálam a szabadság alatt sem telik el úgy egy hét, hogy semmit ne csináljak. Nem is tudom, mikor fordult elő utoljára. Talán amikor hajón vagyok, ahol nem nagyon lehet mit csinálni [nevet], de egyébként mindennap edzek. Vagy teniszezem, vagy kosárlabdázom, vagy elmegyek futni. Ez egyszerűen bennem van.
Enélkül biztosan nem lehetne. De szerintem nagyon fontos szerepet játszik az a szeretet is, amelyet a sport, jelen esetben a futball iránt érzek. Lehet, hogy az emberek ezt nem így látják, nincsenek tudatában, vagy valamiben nem értenek egyet velem, de szerintem rendkívül fontos ez a szeretet és szenvedély, amely még mindig bennem él a futball iránt.
Még mindig érzem magamban. Versenyezni akarok, meg akarom mutatni, hogy a fiatalabb játékosokkal is képes vagyok felvenni a versenyt. Szerintem ezek az okai annak, hogy ilyen hosszú ideje ezen a szinten tudok maradni. Arról pedig nem tudok mit mondani, hogy erről nálam kevesebbet beszélnek, mint másoknál.
Elképzelte valaha az a kisfiú, aki a horvátországi Zadarban kezdett futballozni, hogy ilyen pályafutása lesz?
Emberként mindig nagyon ambiciózus voltam, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy igen, mindezt elképzeltem. Nem. Mindig azt mondom, hogy ha valaki adott volna nekem egy papírt, és azt mondja: „Írd le, mit szeretnél elérni az életedben és a pályafutásod során”, soha nem írtam volna le mindezt. Még leírni is féltem volna. Az egyetlen álmom az volt, hogy egyszer pályára léphessek Horvátország színeiben, hogy bemutatkozhassak a válogatottban.
Hála Istennek hihetetlen pályafutásom volt, és még mindig tart. Hálás vagyok Istennek és azoknak az embereknek, akik mindig mellettem álltak, az első naptól támogattak és előre hajtottak. De hogy mindezt elképzeltem volna? Nem. Még a legszebb álmaimban sem.
Milyen Luka Modrić, amikor kilép Milanellóból – ahogyan korábban Valdebebasból?
Egy átlagos ember. Családapa. Igyekszem a családommal, a gyerekeimmel lenni, hétköznapi dolgokat csinálni, semmi rendkívülit. Találkozni a barátaimmal. Szeretek padelezni, teniszezni, kosárlabdázni. Amikor csak tehetem, csinálom valamelyiket. Egyszerű, hétköznapi dolgokat próbálok csinálni, semmi különöset, semmi rendkívülit.
A barátai inkább a futball világából kerülnek ki, vagy azon kívülről?
Vannak barátaim a futballból és azon kívül is. Gyerekkorom óta vannak barátaim, ezeket a kapcsolatokat pedig sikerült megőriznem, amire büszke vagyok. Ők a legjobb barátaim. Mindent együtt éltünk át. Egy ponton külön utakra kerültünk, de valójában mindig együtt maradtunk, mindig számíthattam a támogatásukra. Erre nagyon büszke vagyok. De vannak barátaim a futball világából és azon kívül is.
Spanyolországban az utolsó éveiben – és nemcsak az utolsóban – szinte minden stadionban megtapsolták. Talán mindegyikben.
Ez tényleg hihetetlen. Mindig ezt mondtam, és a madridi búcsúmon is elmondtam: ez az én legnagyobb trófeám. Nem a címek. A trófeák természetesen fontosak, azért játszunk, hogy nyerjünk, de számomra a legnagyobb trófea az a szeretet, amelyet az emberektől, mindenekelőtt a madridistáktól kaptam. Az, hogy ennyire szeretnek, olyasmi, amire mindenki vágyik. Ez a szeretet hihetetlen, és számomra minden trófeánál fontosabb. Ráadásul nemcsak a Madrid szurkolóitól kapom, hanem másoktól is.
Most ugyanezt tapasztalom Milánóban, Horvátországban, az ellenfelektől, más csapatok szurkolóitól, akik idegenbeli stadionokban megtapsolnak… Egészen lenyűgöző. Az embernek nincsenek rá szavai. Számomra ez a legfontosabb dolog, amit elértem.
Lassan a végére érünk. Kinek kell leginkább megköszönniük a szurkolóknak, hogy Luka Modrić 2012-ben a Madridhoz igazolt? Lukának, az elnöknek vagy Mourinhónak?
Általában véve a klubnak, de szerintem Mourinho volt a legfontosabb abban, hogy Madridba kerültem, mert mindent megtett, tényleg mindent, ami tőle telt azért, hogy azon a nyáron én legyek az igazolás.
A Madrid kölcsönvette Essient, rajtam kívül pedig más játékost nem igazolt. A Tottenhammel folytatott tárgyalások nem voltak könnyűek. Kemények és hosszadalmasak voltak. Ha Mourinho nem lett volna ennyire kitartó, talán a Madrid ki is szállt volna az egyeztetésekből. Ő azonban ragaszkodott hozzám, engem akart. Ezért gondolom, hogy ő játszotta a legfontosabb szerepet.
Természetesen ott volt az elnök is, akihez különleges szeretet fűz, és aki rengeteget tett értem. Tényleg rendkívül közel áll hozzám. Mindenki fontos volt, de Mourinho volt az első, és mindig hálás leszek neki azért, ahogyan az első naptól kezdve bánt velem, és azért a szeretetért, amelyet tőle kaptam.
Az egyetlen sajnálatos dolog, hogy alig több mint egy évig dolgozhattam vele. De ilyen az élet. Rengeteget tanultam tőle abban az egy évben, de szerettem volna hosszabb ideig az irányítása alatt játszani.
Most akár vissza is térhet, hiszen Mourinho ismét a Madrid edzője.
Igen, igen… Most már késő [nevet]. Bárhol is dolgozzon, mindig a legjobbakat kívánom neki. Amikor más csapatoknál volt, mindig követtem, és örültem, amikor jó eredményeket ért el. Szerintem a klub nagyon jól döntött azzal, hogy visszahozta, mert ő egy győztes, méghozzá nagybetűs győztes, és ismeri ezt a házat. Tudja, mi kell a győzelemhez. Remélem, sikeres idényük lesz vele. Ezt mindig kívánom a Madridnak, és különösen neki.
Azt mondta, Madrid az otthona. Ha egyszer befejezi a játékot, szeretne visszatérni?
Remélem. Szeretnék. Ha őszinte vagyok, nincs mit titkolnom: Madrid az otthonom, és természetesen szeretnék egy nap visszatérni. De majd meglátjuk, hogyan és milyen szerepben, ha egyáltalán megtörténik.
Nem akarok csak azért visszamenni, hogy visszamenjek, és ott legyek pusztán azért, hogy ott legyek. Én nem ilyen vagyok. Hasznos akarok lenni, segíteni akarom a Madridot. Nem akarok úgy ott lenni, hogy magam sem tudom, miért vagyok ott. Ez a mentalitásom és így gondolkodom. A Madrid mindent megadott nekem, elképesztően sokat kaptam tőle, ezért szerintem csak azért térnék vissza, hogy valami hasznosat tegyek, jól végezzem a dolgomat, és ne a Real Madridnál, hanem a Real Madridért dolgozzak.
Ahogy Mourinho mondta nemrég: nekünk a Real Madridért kell dolgoznunk, minden lehetséges módon segítenünk kell a klubot, hogy egyre nagyobbá váljon. Csak így szeretnék visszatérni. De majd meglátjuk. Ez az otthonom, madridista vagyok, és mindig az is maradok. Ha őszinte vagyok, természetesen szeretnék visszatérni. De majd meglátjuk, mit hoz az élet. Ezt soha nem lehet tudni.
Az a szándékom, hogy visszatérjek Madridba és ott éljek. De tudod, hogyan alakulnak a dolgok. Soha semmit nem lehet biztosra mondani. Remélem, nagyon remélem, hogy így lesz.
Nagyon köszönöm az interjút, Luka, és sok sikert kívánok ehhez az idényhez a Milannal.
Nagyon köszönöm. Öröm volt a MARCA-val beszélgetni. Tudom, hogy már nagyon régen megígértem ezt az interjút, és végre sikerült időt egyeztetnünk erre a beszélgetésre. Jobb későn, mint soha.
