Egytől egyig: Real Madrid – Rayo Vallecano (4– 1)

Real Madrid (OP: 7,1)

Az első félidő után úgy tűnt, minden eldőlt, később azonban akadtak olyan percek, amikor megingott ez a meggyőződésünk. A szünetig a Madrid gyors, hatékony és időnként kifejezetten látványos futballt játszott. A második 45 pecet erős visszaeséssel kezdte a, de csapat végül visszaszerezte a mérkőzés feletti kontrollt, és begyűjtötte a három pontot, ami annak tükrében, hogy hétközben Bajnokok Ligája-mérkőzést is játszott, egyáltalán nem rossz teljesítmény. A második félidő eleje ugyanakkor figyelmeztető jel kell legyen: a Madrid túlságosan kényelmesen jött ki az öltözőből. Ez az időszak azt is megmutatta, hogy Mourinhónak még bőven van mit dolgoznia ezen az alakulaton.

Rayo Vallecano (OP: 5,3)

A Rayo hamar megnehezítette saját maga számára a mérkőzést, amiben elsősorban az egyéni hibák játszottak szerepet. Az ilyen súlyos kihagyásokat a Real Madrid könyörtelenül megbünteti, ahogyan ezen az estén is tette. A második félidőt viszont kifejezetten bátran kezdte a vendégcsapat: Pedro Díaz kapufája és Camello gólja egyaránt jelezte, hogy van tartás az együttesben. Ezekben a percekben sikerült megzavarniuk a Madridot és rövid időre kellemetlen perceket okoztak a madridi szurkolóknak. Újabb gólt azonban már nem tudtak szerezni, a madridi cserék által hozott fokozatváltásra pedig nem találtak választ. A negyedik hazai találat végül végleg lezárta a mérkőzést.

MECCSEMBERE – Kylian Mbappé (OP: 7,8)

Két gól, egy gólpassz és szinte minden mutatóban kiemelkedő teljesítmény: Mbappé ezen az estén ismét a kapitányi hídra állt. Mindent láthattunk tőle, ami világsztárrá emelte: hihetetlen gyorsaságot, robbanékonyságot, ügyes cseleket és higgadt befejezéseket, de amikor kellett, önzetlenül is játszott. Már-már a pech kategóriájába tartozik, hogy mostanában a kapusok éppen a Real ellen nyújtanak kiemelkedő teljesítményt: ezen az estén Audero védett ihletett formában. A Rayo kapusa és a kapufa miatt a Madridnak nem sikerült korábban lezárnia a mérkőzést, Güler beállása azonban új minőséget hozott a támadójátékba, amire már nem volt ellenszer. Mbappé az idény első hat mérkőzésén hét találatot jegyzett – ezt nyugodtan nevezhetjük ígéretes kezdésnek.

Thibaut Courtois (OP: 8,2)

Ha az Inter 21 lövése után elhúztuk a szánkat, akkor a Rayo Vallecano 18 kísérlete után sem lehetünk nyugodtak. Courtoisnak hatot kellett védenie, ezek közül öt lövés a tizenhatoson kívülről érkezett: valamilyen oknál fogva a csapat nem vette kellően komolyan a Rayo távoli próbálkozásait és túl sokszor hagyott időt, illetve területet a lövő játékosoknak. A Madrid labdakihozatala néhol erősen köhögött, ezért különösen jó volt látni, hogy Courtois kerülte a felesleges kockázatot és nyomás alatt is többnyire nyugodt, rizikómentes megoldásokat választott. Courtois teljesítménye gyakorlatilag hibátlan volt, a kapott gólnál nem volt esélye. Jó érzés tudni, hogy ilyen szikla áll a Real Madrid kapujában.

Álvaro Carreras (OP: 8,0)

Ez a mérkőzés bizonyíték lehet arra, hogy Carreras nem csupán hasznos opció a bal oldalon, hanem egy csőre töltött halálosztó, aki a játékával képes eldönteni egy mérkőzést. Ő harcolta ki a tizenegyest Lejeune szabálytalansága után, amelyből Mbappé megszerezte a vezetést. Három perccel később már ő maga fejezte be a Mbappéval kialakított kombinációt, így nagyon gyorsan 2–0-ra növelte a Real előnyét. Az első félidőben Vinícius mellett remekül használta ki a bal oldalon megnyíló területeket és rendszeresen veszélyt jelentett az előrefutásaival. A második félidő elején aztán már az ő teljesítménye is izzadságszagúbbá vált, ahogy az egész Madridé. Számomra értelmezhetetlen volt Carreras és Cucurella egyszerre játszatása, láthatóan nem érezték a helyezkedést ebben a helyzetben, de ebből most nem lett szerencsére baj. Carreras összteljesítményét azonban ez aligha rontja le: tizenegyest harcolt ki, gólt szerzett, és az első félidő egyik legfontosabb madridi játékosa volt.

Toni Rüdiger (OP: 7,0)

A párharcokban többnyire határozott volt és nem engedte, hogy a Rayo támadói kényelmesen kapura forduljanak. A Madrid remek első félidei játéka miatt kezdetben kevesebb feladat hárult rá, a második játékrészben azonban lényegesen többször volt szükség a rutinjára és a fizikai erejére. Tizenöt védelmi hozzájárulása kifejezetten aktív védekezőmunkáról tanúskodik. A pontrúgásoknál az ellenfél kapujára is veszélyt jelentett, egyik fejesét Audero hatalmas bravúrral hárította. Összességében ez egy jó mérkőzés volt Rüdigertől, aki megbízható teljesítménnyel hálálta meg, hogy bekerült a kezdőcsapatba.

Ibrahima Konaté (OP: 6,7)

Nem szeretném indokolatlanul bántani, de ezen az estén úgy éreztem, gondosan ügyelt arra, hogy az elvárható minimumnál egy dekányival se tegyen többet a mérkőzésbe. Szokásához híven labdával nem vállalt kockázatot: negyvenegy passzából mindössze kettő volt pontatlan. Csupán három védelmi hozzájárulást jegyzett, öt párharcából pedig négyet elveszített. Nem ő volt a leglátványosabban futballozó madridi játékos, de nem is ez a szerepe. Neki elsősorban a fizikai adottságait kihasználva kell rendet teremtenie hátul, ennek a feladatnak pedig ezen a mérkőzésen is megfelelt.

Denzel Dumfries (OP: 6,3)

Én egyenlőre nem érzem Dumfriesen, hogy ő az a játékos, aki a jobb oldalon mind védekezésben, mind támadásban a Real Madridhoz méltó szinten tudna ezen a poszton teljesíteni. Amivel igazán gondom van az az offenzív része a történetnek, amely az eddigi meccsek alapján meglehetősen reménytelennek tűnik az ő esetében. Az első félidei remek játék miatt, ebben a szakaszban viszonylag magasan játszott, a fizikai erejét is kihasználta, ezzel nem volt gond. Volt egy fejese is, amelynél Audero nagyot védett, majd a labda a kapufát is érintette. Összeségében engem akkor bizonytalanít el, amikor támadni kellene az oldalán, nála a labda és látszik rajta, hogy fogalma sincs mit kellene tenni, inkább visszapasszol.

Bernardo Silva (OP: 7,2)

Én messze nem estem akkora extázisba Bernardo Silva játékától, mint a mérkőzést közvetítő riporter. Azt sem igazán értettem, mit látott, amikor egy gyenge pillanatában éppen a mérkőzés legjobbjának titulálta. Talán a labdabiztonsága volt átlag feletti, de ez alapvetően benne van a rövidpasszos játékában, amellyel elsősorban a labdakihozatalt és a támadások folyamatosságát szolgálja. Volt egy kulcspassza és három védelmi hozzájárulása, szóval szerintem ez még messze van az MVP-teljesítménytől. Kilenc alkalommal elvesztette a labdát és ezek között akadt kifejezetten fájó is, hiszen a Rayo azonnal kontrázni tudott belőle. Az viszont kétségtelen erénye, hogy szinte mindig megjátszható, folyamatosan keresi a labdát és általában jó ritmusban is adja tovább. Erre jó példa volt a harmadik gól előtti szituáció, amelyben fontos szerepe volt az akció továbbvitelében. A Rayo a második félidő elején jóval erőteljesebben kezdett futballozni, ezért Mourinho hamar változtatott a középpályán. Bernardo lecserélésével és egy fizikálisabb Tchouameni bevetésével nagyobb kontrollt próbált szerezni ezen a területen. Nem játszott rosszul a portugál, de a mérkőzés legjobbját én ezen az estén egészen máshol kerestem volna.

Fede Valverde (OP: 6,9)

Egy félidőt kapott, majd Mourinho – nagyon helyesen – pihentetés céljából lecserélte. Akkor volt a pályán, amikor a Madrid dominált és eredményes játékával megnyugtató előnyt épített ki. Ebben a felállásban Valverde szokásához híven a csapat egyik biztos pontja volt, még ha ez elsősorban a kevésbé látványos játékelemekben mutatkozott is meg. A hiányában a második félidő elején kevésbé tűnt stabilnak a Madrid középpályája, bár ezt a visszaesést nem lehet kizárólag az ő lecserélésével magyarázni.

Vini Jr. (OP: 6,8)

Engem ezen a mérkőzésen ismét felbosszantott – mondjuk, közepes mértékben –, de kétségkívül akadtak a csapat számára hasznos megoldásai is. Essünk túl először az idegesítő részeken…. A múltkori „Atyaisten, Vini elkezdett védekezni!” érzésnek ezen az estén még a közelében sem jártam. Különösen az tud kiakasztani, amikor az egyik játékos elkezd letámadni, Vini pedig két méterről, sétálva nézi az egészet. Legalább tenne úgy, mintha érdekelné a dolog, de szemmel láthatóan esze ágában sincs beavatkozni. A Rayo gólját is nyugodt szívvel az ő számlájára írnám: nem lépett fel kellő határozottsággal a passz irányába és ebből indult az ellenfél akciója a térfelünk közepén. Mindezek mellett adott egy gólpasszt, mind a hat párharcát megnyerte és időnként megvillantotta azokat a képességeit, amelyek miatt a világ egyik legjobb támadójának tartják. Idén még várat magára az a játék, amelyet elvárnánk tőle.

Jude Bellingham (OP: 7,9)

Bellingham ezen az estén ismét egy atommeghajtású jégtörő erejével takarított el mindent maga elől. A gólját gyorsan elintézhetnénk azzal, hogy kapásból a hálóba vágta Vini passzát és nem szöszmötölt a helyzettel úgy, mint az Inter ellen a hét közepén. Az első félidőben rengeteget dolgozott a két tizenhatos között és a védekezésből is kivette a részét, erről a mérkőzésről azonban elsősorban a támadásai maradnak emlékezetesek. A második hullámban érkezve folyamatos gólveszélyt jelentett, ami a Mbappé–Vini páros mögött hatalmas érték a Real Madrid számára. A második félidő elején – az egész csapathoz hasonlóan – az ő teljesítménye is visszaesett, a meghatározó pillanatokban azonban ismét a legjobbját nyújtotta.

Yan Diomande (OP: 6,7)

Szóval a világ összes pénzét ráköltötte a csapat, még sincs se gól, se gólpassz, se más világmegváltó tett. Luka Modrić példája óta azonban mindenkit óvatosságra intek, amikor egy játékos beilleszkedési időszakát kell megítélni. Szóval türelem! Diomande ezen az estén mindenesetre szintet lépett: először futott ki kezdőként a gyepre és olyan teljesítményt nyújtott, amely miatt egyáltalán nem kell szégyenkeznie. A feladata hasonló volt Güleréhez: a jobb oldalról gyakran középre húzódva kellett területet nyitnia Dumfries előtt, miközben a rá jellemző egy az egy elleni párharcokat is felvállalva próbált betörni a tizenhatosra. A hőtérképe is jól mutatja, hogy sok energiát mozgósított a védekező feladatok ellátására, fiatal kora ellenére tehát nem ragadta magával sem a hév, sem a túlzott bizonyítási vágy. A támadások befejezésében még lehet pontosabb, döntéseiben pedig érettebb, de ezt idővel és a vele szemben tanúsított türelemmel megszerezheti.

Marc Cucurella kevés időt töltött a pályán, azt is arra használta, hogy megtalálja hol is lenne a helye.

Aurélien Tchouameni (OP: 6,2)

Feladata nem elsősorban a támadások építése volt, hanem a területek lezárása és a védelem előtti biztosítás. Ennek jelentős része labda nélküli munka, így értelemszerűen kevésbé látványos, mégis fontos eleme a csapatjátékának. Reméljük, a sérülése nem súlyos, mert ritka balszerencse lenne, ha a visszatérése utáni második mérkőzésen ismét hosszabb időre kiesne. Nem lepődnék meg, ha a következő fordulóban – ha csak elővigyázatosságból is – ismét pihenő várna rá.

Arda Güler (OP: 7,7)

Számomra ő hozta meg a minőségi változást a második félidő elején látható – hadd ne mondjam – kiábrándító játékban. Hivatalosan 18 percet volt a pályán, de ez idő alatt 5 kulcspassz került a neve mellé – ami önmagában is egészen elképesztő mutató ilyen rövid játékidő alatt –, gólpasszt adott, emellett lendületet és kreativitást vitt a Real játékába. Színessé, látványossá tette a Madrid támadásait, minőségi csere volt, megérdemli a magas osztályzatot.

Eduardo Camavinga (OP: 6,4)

Akkor állt be, amikor az ellenfél éppen kezdett életre kelni, ami nem könnyítette meg számára az üzemi hőfok elérését. A Madrid középpályája ebben az időszakban nem mutatott túl jó képet, de az újabb cserék, valamint Camavinga mozgékonysága és labdakihozatalai segítettek visszaszerezni a játék feletti kontrollt. Védekezésben voltak hasznos visszazárásai, összességében azonban nem tudott annyit hozzátenni a mérkőzéshez, mint amennyi elvárható lett volna tőle.

José Mourinho (OP: 6,9)

Mourinho rotált a Rayo ellen, de közben a játék szempontjából meghatározó futballistákat is a kezdőcsapatba nevezte. Diomandé első alkalommal történő kezdőként szerepeltetése várható döntés volt és a fiatal játékos teljesítménye alapvetően igazolta is a választását. A mérkőzés első félideje rendkívül erősre sikerült: a Madrid gyorsan megbüntette a Rayo hibáit, így háromgólos előnnyel vonulhatott szünetre. A félidőben Valverde helyére Camavingát küldte be, ami a terhelés miatt érthető döntés volt, a csapat ritmusa azonban ezzel együtt visszaesett. Akadt egy időszak, amikor a Rayo valóban elhitte, hogy lehet esélye a pontszerzésre, de Mourinho újabb cseréi azonban helyreállították a világrendet. A számszerű végeredmény összességében meggyőző fölényt mutat, de a második félidő elején tapasztalt kiengedés nem megengedhető luxus. Továbbra sem értem két bal oldali védő egyidejű szerepeltetésének logikáját, de ezen korábban már füstölögtem egy sort.