Bernardo Silva: Fedének többet kellene kapura lőnie

Bernardo Silva (kép: realmadrid.com)
Bernardo Silva (kép: realmadrid.com)

Bernardo Silva is nyilatkozott a Mestallában aratott magabiztos győzelem után.

“Nem volt könnyű mérkőzés, ahogy a légkör sem kedvezett nekünk, ráadásul aggresszív volt az ellenfél, a játékvezető pedig engedte ezt a stílust. Mindez bonyolulttá tette a helyzetünket. Fede csodálatos góljának köszönhetően irányítani tudtuk az összecsapást. Mindig kézben tartottuk a meccset, nagyon szervezettek voltunk, hatástalanítottuk a kontráikat. A védők rendkívül határozottak voltak, gyorsan visszaszerezték a labdát. Igazán örülünk, hogy újabb három pontot sikerült begyűjtenünk.”

“A zsinórban nyolc győzelemmel lényegesen jobb helyzetben vagyunk a bajnoki címért való versenyfutásban, valamint a legjobb nyolcba kerülésért a Bajnokok Ligájában. Tényleg boldogok vagyunk a győzelmi széria miatt, ám innentől a következő fellépésre kell koncentrálnunk, folytatni kell tovább, hiszen remek a hangulat az öltözőben és a klubnál is. Továbbra is szállítani akarjuk a sikereket.”

A gólok

“Fede kiváló munkát tett le az asztalra, ugyanis nem akármilyen rúgótechnikája van, többet kellene próbálkoznia. Ami a többi találatot illeti, csapatmunka volt. A harmadiknál Arda is főszerepet vállalt, de a második sem születhetett volna meg Jude nélkül. Amikor jól szervezett az együttes, a minőségi játékosok mindig kiemelkedőek lesznek.”

Veretlenség

“Rendkívül fontos dolognak tartom, mert a jól védekező gárdák készen állnak a győzelmekre, a trófeák megnyerésére. Ezzel közelebb kerülünk a három pontokhoz, a bajnoki címhez.”

Visszatérés a Bernabéuba

“Alig várjuk, hogy visszatérhessünk, és szerintem a szurkolók is. Most a nemzeti csapatokon lesz a hangsúly, de készen állunk a visszatérésre, hogy folytatni tudjuk a győzelmi sorozatunkat.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Guido Rodríguez (forrás: www.youtube.com/@valenciacf)
Tovább

Guido Rodríguez: Mennünk kell tovább

Guido Rodríguez a Valencia hivatalos médiacsatornájának, a VCF Mediának nyilatkozott a Real Madrid elleni találkozót követően. Hátrányban játszani…